Marthi Anna : Cariño

köszönet Pál Abigélnek a versben nyújtott közös munkához

 

 

Elzsibbadt nyelvemen maradtál,

mint sóhajtó szavak. Kebeltelen

fogyatékosság mögé bújtattam

szívem, de bordaközi korláton

ugranak meg hős dobbanásai.

Igen, kivirágzó csipke-hideget

ért arcom, okosan kérdez két

álmos gyerekszem, anya hol a

tejecske? Teavíz forr, nyugvó,

izzó közös hő. Pelyhes buksid

simogatja kezem, hátra marad

az elme. Kéttestű lelkünk tét;

tétován kergetőzne, s mi addig

húzzuk az anyatej illatú csíkot,

fejet hajtva vánkosunkon, míg

fáradhatatlan csendben, és toll

puhaságban vedlik minden perc. 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.01.28. @ 18:25 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak