Bogár Gábor : Rém-álom-világ

Tűz-folyón a

lélek árja

 – gonosz szikrák pattogása –

úgy sodor, mint szél a port.

Zúgó örvény zár magába

elveszített otthonába

ne jusson el, ki úton volt.

Menekülne,

ha lehetne,

egymás karjába, ki bátor.

Ha égve, de élve,

tűz-folyó szélére kiérve,

belenézve egy tiszta arcba

meg nem rettenne önmagától.

Hol van,

mi volt: a kincs?

Sok kicsi nincs elözönli a tág horizontot

(- hajamban, hajadban egykor sokszáz apró

ércszavú csengő bongott…

most csak fémnyelv ütődik fémharanghoz,

de néma már, és lélektelen -)

” Kisimult sivatag,

beborult temető “

– gyilkolva tűz a nap (,az egykor éltető)

öngyilkos szenvedéllyel

mindent tönkreverő

egykori élőkre

zuhan a fényes éjjel.

Tűz-folyóban eddzetten,

kőből fémmé vedletten

körülölel a börtön.

Gyémántfúróval szétroncsolt kezében,

reményvesztett, végső, makacs igyekezetében

kapar a falon, a földön

a rab, hogy kitörjön.

Termel a gyár,

(ez maradt már:

egyre nagyobb csomagok szériagyártva,)

s szennyvízt hány a

tűz-folyóba.

Minden csomag üres, de megnézed: hátha…

Itt egy néhány tüskét zár magába.

Jön az ünnep,

tömeg tüntet

lángette gyárbörtön előtt.

Követel és

mindenre kész:

neki járó meglepetés-

csomagját akarja mielőbb.

Döglött láva

forró szele csomagözönt szór az űrbe.

Vágyak heve kiégette

mindazt, ami szép volt benne.

Hová tűntél

hazug tündér,

mért bíztattál szerelemre?

 

Legutóbb szerkesztette - Bogár Gábor