Marthi Anna : szidill

Lelkem étke lett egyfajta líra.

Egységes-e?  Nem tudhatom.

Sokan írják-e, vagy Isten úgy

küldi át az éteren, hogy csak

nekem szól, szemem elé pont

akkor potyog, mikor oly éhes

vagyok. Ha a nagy könyvek

szereplői hemzsegnek bennem,

nem szorulnék erre? Vagy mi

okom élet helyett, kóstolni csak

ezeket folyton, nem unva meg?

 

Legutóbbi módosítás: 2014.01.31. @ 16:05 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak