Sonkoly Éva : Elveszett – 1

— Uram! Az életemért jöttem — szemét lesütötte, kezeit tördelte, szinte remegett, a felindulástól, vagy a hűvös szél borzolta csaknem csupasz testét?

A megszólított feljebb tolta az orrán drótkeretes, ósdi szemüvegét, végignézett a nő fura alakján.

— Miben segíthetek? — kérdezte unottan.

— Mindenben, ha visszaadja, rendben lesz minden, ígérem! — s peregni kezdett a könnye.

— Ígéret, az van itt bőven — a felső polcra mutatott. Ott, a háta mögött sorakoztak a lapok, gondosan átkötve színes, kopott szalagokkal.

— Valami más kívánság?

— Nincs, semmi mást nem kérek, csak…

— Szoktak még kérni jó helyet, külön bánásmódot, kiszolgálást, bármit…

— Én csak ezt az egyet szeretném, s már megyek is.

— Hova olyan sietősen? Vegyük sorra, hátha tehetek valamit. Tudja ez olyasmi, már amit kér, amiből csak egy van, ezért is kell rá vigyázni. Hogyan vesztette el?

— Nem tudom, nem emlékszem, egyszer csak itt állok és tudom, hogy nincs tovább…

— Így szokott történni. Jó hely ez, nem kellene… szóval nem szoktunk oda — visszajárni. Nézze csak! 

Elhúzott egy kis fehér pamacsot a nő orra előtt, s ő, mint egy tükörben meglátta magát. Ott állt egy pillanatig az ablak előtt, aztán hirtelen érezte a zuhanást. Egy kéz kilökte a meleg otthonából.

Szirénázó mentőautó. Segítő kezek emelték fel. Újraélesztés. Kétszer is.

— Sikertelen! — szólt a fölé hajló orvos.

Másféle sziréna. Rendőrségi autó, reflektorfények… fények, aztán semmi, s most itt áll.

Lassan megértette mi történt.

— De a gyerekeim, ott…

— Tudom, mindenki tudja, megoldódik majd az is.

— A férjem…

— Ő még nem jön, most meséli, hogy mi történt.

— Mi történt… — a nő a haját simítja, egy fürtnél elakad. — Nézze, itt levágta, késsel vágta le, mert… mert nem adtam több pénzt… italra nem!

— Láttam, azért olyan tépett a frizura?

— Nekem olyan sose volt — sóhajtott a nő — semmim sem volt, csak a gyerekeim. Adja vissza az életemet, kérem!

— Tehetünk egy próbát, de nem ígérek semmit. Visszamehet egy kis időre, de ha nem tudja megváltoztatni a történteket… hogy tudná, szóval próbálja meg, de jó, ha tudja, nemsokára találkozunk, akkor már nincs visszaút.

 

 

     Folytatása következik

Legutóbbi módosítás: 2014.01.29. @ 09:49 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 579 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"