Bronzarcán remeg a holdfény,
ablakon benéz Verseghy.
Előttem a történetem
terül, kivár, hetvenkedik.
Kiszólnék, rögtön indulok,
hárfaéj vízvert fényei
között hosszú fénysáv nyúlik,
a Hold az arcát fürdeti.
Kiszólnék, jobb, ha integet,
a szót kezével ejti ki.
Rokonzenét szolgálnak a
Tisza hullámmorajai.
Kétszázötven év s nem tompul,
fortélyt növeszt a félelem.
Összhangzattá gyűlő zenék:
minden valóság egyremegy.
Életek vonulnak, pompás
egy körmenet! A lét dadog.
Anyag, s anyagtalan varázs:
nem emlékszem s nem hallgatok.
Kiszólnék, rögtön indulok.
Hárfaéj vízvert fényei.
Bronzarcán remeg a holdfény,
ablakon benéz Verseghy.
