Voltunk forróság,lángok szűnni nem akaró vágy sejtelmes vizualizáció voltunk valóság és képzelet csokis kuglófból két legszebb szelet voltunk inspiráció, heves szócsaták álomban puha takaró voltunk sakk táblán a matt süti tetején lecsorgó bűntudat voltunk riadt és hallgatag tájképről lemaradt legszebb [… Tovább]
ha tudnék, örök fájdalomcsillapítód lennék, apró kis pirula, lenyelve eljutnék oda, hol az idegsejt mit sem sejtve bekebelez, s többé fájdalmad nem érhet lelkedig soha
Lány Valamikor réges-régen nagyon tetszett egy pasi. Mindig talpig fehérben járkált a Bocskai udvarán. Elneveztem Dokinak. Bámultam a cigarettafüstből itt-ott előbukkanó alakját. Minden nap vártam, hogy láthassam, de ez eléggé ritkán fordult elő. Egyszer még egy hülye ürügyet is [… Tovább]
Az arc nélküli lány arca kirajzolódni látszik. Ismerem. Egészen jól. Volt egy közös ügyünk. Zoltánnak hívják, aki történetesen az ő férje. Tíz évvel ezelőtt történt egy tavaszi reggelen, hogy Zoltán belegyalogolt az életembe. Szélsebesen jött szemben a járdán, [… Tovább]
A következő napok borzasztóan teltek. Kattogott az agyam, hogy is lesz ezután? A távolság köztünk kilométerekké nőtte ki magát. Ilyen messziségből esélytelen meghallani a másik hangját. Így aztán kínos csend költözött fájdalmaink közé. S közben jártak a gondolataim. [… Tovább]
Nyugalmas életünk egy pillanat alatt ténylegesen megváltozott. Igazából a változás már jó ideje zajlott a felszín alatt. Csendben, észrevétlenül, s most olyan hirtelen vált láthatóvá, akár a hosszú tél után a világosság. Egyszer csak feltűnik, hogy már nincs olyan sötét. [… Tovább]
Próbáltad már megfogni a pillanatot? Mikor tenyeredben érzed – már halott. Máskor meg azt tapasztalod, hogy beleragadtál. Az már egy másik pillanat – megint becsapott. De majd most… Most boldog vagyok – gondolod, miközben sunyin ott vigyorog a sarokból a [… Tovább]
Mint haldokló, ki vegetál. A téli táj pislákoló csendjében szinte semmi nem mozdul, talán elmúlni készül minden? Elfáradt. Pihen, akár az utolsókat lélegző. A látszat-semmiből láthatatlan erő hoz tavaszt, testből kiszálló lélek- Főnixmadarat.
Néha magamba nézek, a legbelső ÉN-be, aki nem bírál, nem vitázik, csak felnéz az égre és mosolyog. Szeretem megnyugtató szavait hallgatni, ahogy döngeti egóm falát. Karomat kitárom, belém szaladok. Hiszem, hogy ÉN is én vagyok.
Szeretem bőrödön a redőt a pillanatot, mely épp most testet ölt Szeretem, ahogy ível a szád s nyelved játssza a nász himnuszát. Szeretem a combhajlatod megsimítani ott, ahol olyan sima a bőr, s felszisszensz mikor ujjam rajta [… Tovább]
