Vers

mindig és sohasem…

Egyszer talán felszakadnak benned a csituló csillagok fényes foltjai hogy aztán nevetést vérezzenek kóborult sebhelyet ütve begyulladó fehér fények felett úszol a levegőt sejlő csapdákba és megfizetsz a mohó miértekért lágy selyem sóhajokra szisszenve mintha a szíved nem is éltetne [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (11./11)

Harmadnapon aztán én is bevallottam magamnak, hogy a halál mégis, igenis a vég. A reggeli fénnyel élezem képzeletem (csak el innen, csak el innen): a tükör rövid hajúnak mutat, az ollót ezután hegyesen tűzöm a sercenő szövetekbe. Occam szöveteibe. Én [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (10./11)

És mégis a holtak látnak többet… Én önként hulltam hamvaimra, amikor érte imádkoztam. Fenébe a boncasztallal! A holtakat többé már nem vagdoshatja semmi, a lelkek túlélik a halált. Vakon hittem, hogy oka volt elvesztenem a színlátásom, de mekkora egy kretén [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (9./11)

Péntek. Szemet nem boncolok. Occam miatt. Úgy simítja sötétlátóvá a határt átlépők szemét – öt finom ujjbeggyel, olyan lágysággal, ahogy tó tükrét fodrozza mély sóhajával a köd –, hogy kedvem lenne meghalni. Azelőtt gondolkozás nélkül kikanalaztam a golyókat is, célba [… Tovább]

Vers

oldás

  ha a korszellem zárójelbe tette is te illőképp becsüld meg szégyened bátor ma ki feloldva zárójelét restellni tudja azt mi benne van általa lehetsz majd bárha pirulva megannyi idült görcs nyűgétől szabad és immár megfejtve képleted újra csak magad [… Tovább]

Vers

Bájos bolond…

  Szép napokat leheljél az emlékek tört tükrébe, arcodba csap a hathatós kórképek kapós képe, szerteszét szeles pillanat, gondod szóra akasztod, bíráló barát nemesít, magadat helyben hagyod. Izzadság-patakba burkolt siker sós íze segít, Arcodra farag fekély időt, s közben ráncot [… Tovább]