nem is lehetséges az a kereszt ahogy átszorítasz anatómiai az est hol lehetsz az ég előttem a tér hajbókol az utca térdre tér észhez én nem… csak hardcore merednek az ablakok felém nő a park ahogy frontál csap el az [… Tovább]
ha lehet ott hagylak aztán kiderült másra kellek te nem láttad hogy dől még ide is alig élő néma hallgatag ikea-bimbót tettél elé csak nekem mondtad mi oszlik ott addig huhogta parancsod kóróvá sorvadt torkod míg nyálammá váltál zöldnek nevezted [… Tovább]
Elviselni a tavasz báját Bezárt tudaton át Át felbontott vonatsíneken s ha zsenge ibolyák közt elcsúszol velem egy percre akkor elfordul az ég a fák árnyát ránk borítaná szemedben a tenger elcsitulna – de csak egy percre s robbanó tudatom [… Tovább]
A jelző fény résnyire nyitott ajtóm mellett szűrődik Hamis sáv reszketeg könnyekkel próbál nyugtatni. Sápatag és beteg körbeveszi az éj – mint fakult hamut s ágyamnál a sötétből bomló démon árnyhangon a fülembe suttog. Az óra rozsdásan nyög a perceket [… Tovább]
– Ádi! – kiáltottam, amennyire kínlódásom engedte. Néhány másodpercig vártam, majd felemeltem fejem a párnáról, hogy halljam, jön-e válasz. Nem jött, helyette léptek hangja a lépcső felől. – Mégis csak a kaszás… – motyogtam magam elé, majd bebújtam a paplan [… Tovább]
Már hajnalodott, amikor beértem a házba. Egyáltalán nem lettem jobban. Hibás gének, törött kromoszómák képei kavarogtak bennem, émelygésbe kergetve a gyomromat. Néha elképzeltem, hogy egyetlen seben keresztül – mint kilyukadt gumimedence – perceken belül kifolyhat az összes vérem. Azon viszont [… Tovább]
Szerencsére ott termett Zsolti. Azt hiszem, leginkább a hangja alapján ismertem fel. Bár a telihold most is reflektorként világított a háta mögül. A haját láttam, amit ezüsttel fésült át a fény, arca és teste árnyékba burkolózott. Vállaimat erőteljesen a falhoz [… Tovább]
azonnal látlak: sárga foltban a hideg lehunyt víz utáni pára nem forduló homokóra lefolyt létkád mélye ikerlelkem elsötétlett tükre vagy, régi halál sosem éltél bennem úgy hogy ne vetéljelek idült kínná
Tehát kiderült, hogy Ádám sem tudott mindenről. Az amfetamint anyám kínálta ezüsttálcán. Legalábbis így hittem. Önvédő mechanizmusból, vagy tényleg így történt, már sosem fogom megtudni, mindenesetre pontosan tudta, melyik sminkes fiókjában szoktam kotorászni… Talán mindvégig szeretett. Az ő beteg, skizó, [… Tovább]
Tudta, hogy igazam van. Abban a pillanatban apám döntötte be az ajtót. – Itt a pap, Nora, beszélni akar veled! – dörögte felém. – Istenem – sóhajtottam. – Majdnem ugyanaz – próbált jófejeskedni, de egyikőnk sem volt vicces kedvében, így [… Tovább]
