Fontos az együttérzés

Gina vagyok egy nagyvárosban élek családommal, férjemmel és két lányommal. A gyerekek
a közeli iskolába járnak, és sok barátaik vannak. Én egy nagy kórházban dolgozom,
belgyógyászként.. A munkám mindig rutinszerűen végeztem, a célom a helyes diagnózis
felállítása, fütyültem a tiszteletre, az emberek érzéseire, nem érdekelt az sem, ha rettegtek
tőlem. Nem szerettem a munkám, nagyon egy hangú volt, ezért olyan munkát kerestem ahol
jobban ki tudtam használni a képességeimet. Egyszer csak váratlanul megcsörrent a telefon.
Egy kis település polgármestere hívott, hogy lenne-e kedvem körzeti orvosként ott dolgozni. –
Persze, hogy lenne, válaszoltam. És mikor kell kezdenem? Kérdeztem. A válasz, – Ha
lehetséges még a héten. Nagyon örültem az új lehetőségnek, és elújságoltam a családomnak.
A férjem nagyon örült, de a gyerekek nem, mert ott kellett hagyniuk a barátokat. Buzdítottam
őket. – Ne féljetek, ott is barátokra lelhettek. Eljött a várva várt nap. Elindultunk egy új élet
felé. Izgalmas életnek néztünk elébe. Megérkeztünk az új otthonunkhoz, és csak ámultunk,
hogy milyen nagy és szép az új házunk. Az épületet egy kis folyó vette körül. Csodálatos fák,
virágok díszítették a tájat. Néztük a gyönyörű madarak röptét. A teret békák hangja töltötte
be, és a tücskök zenéje. Szippantottunk a friss levegőbe. Isten veled koszos, nagyváros.
Igyekeztünk otthonossá tenni a házat. Sikerült szépen berendezkednünk és a gyerekek is
örültek a szép tájnak és hamarosan barátokat is találtak. Esténként ezernyi csillag ragyogott
felettünk, amit a város fényei miatt nem láthattunk eddig. Nem sokára elkezdhettem dolgozni
az új munkahelyen. Sajnos eleinte nem volt sok páciensem, mert nem ismertek még.
Igyekeztünk beilleszkedni, jobban megismerni a szomszédokat és az ott élő embereket, talán
akkor majd megbíznak bennem, ezért fogadást is tartottunk a házunknál. Teltek a napok és
egyszer csak egyre több beteg keresett fel. Mindenkinek hasonló tünetei voltak, ezért úgy
gondoltam, biztos vírusos járvány. Az összes beteg nagy fájdalomra panaszkodott. Felírtam
gyógyszereket, az majd segít mondtam nekik, akkor még nem érdekelt különösebben az ügy.
és nem éreztem át a fájdalmukat, ezért sokan visszajöttek és sérelmezték, hogy nem
vizsgálom meg eléggé a betegségüket, úgy ahogy kellene. Nyugtattam őket- Nem kell olyan
komolyan venni, hamar meggyógyulnak. Sajnos nem így történt. Egyre több ember jött a
rendelőbe. Nem értettem, hogy mi történik a faluban. Észrevettük a férjemmel, hogy
esténként egyre kevesebb tücsökzene szólt, fogalmunk sem volt, hogy miért. A tó mellett
sétálva egyre több beteg állatot találtunk. Az udvarunkban egyszer találtam egy gyönyörű
békát. – Fel is kiáltottam. – Milyen gyönyörű béka! Élénk sárga színe volt és fekete pöttye.
Megfogtam és ki tettem az udvarunkból, nem sejtettem, hogy ez miatt milyen nagy bajba
kerülök. A következő napon én is rosszul lettem, és megtapasztaltam azt a fájdalmat, amiről a
betegeim beszéltek. Nagyon gyenge lettem. Nem tudtam mitől érzem magam így. Aztán
eszembe jutott a béka. – Lehet, hogy ők terjesztik a betegséget? Láttuk, hogy a békák ellepték
a környéket. – Most mit tegyünk? Kérdeztük egymástól. Olyan súlyossá vált a helyzet, hogy ki
kellett hívni a hatóságokat, hogy kivizsgálják a betegség okát. A kutató orvosok begyűjtöttek
néhány példányt, hogy megtudják, milyen fajról van szó. Rájöttek, hogy a béka bőrén olyan
méreg található, amivel, ha érintkezünk, azonnal bekerül a bőrön át a vérkeringésbe és ez
nagyon veszélyes, akár halálos is lehet. Az iskola termében vizsgáltak bennünket. Türelmesek
és kedvesek voltak. Én is a betegek közt voltam, és most éreztem meg, hogy mennyire fontos,
hogy ne csak a betegségekkel foglalkozzunk, hanem az emberrel, az emberek érzéseivel.
Nagyon szégyelltem magam. Hogy ezek az élőlények hogyan kerültek oda és honnan jöttek
nem tudtuk. A tudósok viszont rájöttek, hogy ez a faj nem itt honos, és biztos, hogy egy hajó
hozta be őket. Mindenki nagyon félt, és még az udvarra is félve mentünk ki. Sokszor a
házakba is bementek, ezért kiszolgáltatottnak éreztük magunkat. Most már értettük, miért
hallani egyre kevesebb tücsök zenét. Közben a békák egyre jobban terjeszkedtek, és gyorsan

elszaporodtak. A házi állataink sem voltak biztonságban, ezért már nagyon szerettünk volna,
tőlük megszabadulni, visszaküldeni oda ahol a természetes élőhelyük van, ahol nincsenek
emberek. Összefogott a falu és kesztyűben el kezdtük a békákat összefogni, Nagyon nagy
feladat volt, mert már nagyon sokan voltak, de nagy örömünkre sikerült mindet elkapni. A
természetvédők el is vitték őket, arra a helyre ahol élnek. Újra félelem nélkül sétálhattunk a
tóparton és az udvarunkban. Esténként újra tücsökzene töltötte be a teret, és vissza jöttek a
szelíd békafajok. Lassan mindenki meggyógyult. Én is eléggé szenvedtem, de, sokat tanultam
belőle. Jobb orvossá váltam. Most már nem csak a betegség érdekel, hanem a beteg is, és ezt
észrevették a pácienseim is. Nagyon jó kapcsolatot ápolok mindenkivel a faluban.
Megtanultam, hogy milyen fontos a kedvesség, az együttérzés, mert sok szeretetet eredményez.

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Farkas Erzsébet 61 írás
Már kis korom óta rajongok az irodalomért, és sokszor vettem részt szavaló versenyeken. Két éve kezdtem el foglalkozni a versírással, amikor mély depresszióban voltam, és vulkán szerűen törtek fel belőlem az érzések melyet versben fejeztem ki. Azóta több mint 300 verset írtam. Verseim főként a kitartásról, a szeretet fontosságáról szólnak.