“szeretőm szíve szentély”
gyakran látogatják angyalok
néha piszkos lesz és megkér
mossam fel kövét ha nem ragyog
gyengéden sikálom végig
ne legyen karcos vagy durva
simítsa selymesen mégis
angyalok talpát majd újra
“szeretőm szíve szentély”
gyakran lépnek be más papok
mindenki békében megtér
egyetlen rabja csak én vagyok
port törlök felmosok seprek
térdepelek és imádok
jobb vagyok már mint a szentek
kicsorbul rajtam az átok
“szeretőm szíve szentély”
keresztje szúrja a hátam
de hibáival is elfér
jövőm ő múltból a mában
/Az idézett sor Pethes Mária: titkosírás című verséből való /
(az illusztráció saját fotó)
Felborzolnak hajat és kedélyeket,
trombitát is fújnak büszke, böjti szelek.
Szónokok ülnek fordítva lovakon,
gőgös szavakat szül illékony hatalom.
Márciusi ifjak pupillája tág,
sötét szembogaruk nem is figyel rád.
Apák nyakában kicsi huszárkájuk,
gondos anyai kéz kokárdát tűz rájuk.
Hullámzó tömegben tekintetük féltő,
gumigolyók elől futni még nem késő.
Forradalmat csinálna a “csőcselék”,
sokan vannak, de a szándék az nem elég.
Otthon maradtak a fotel-harcosok,
az ő csillaguk majd csak holnap ragyog.
Kissé csúszkálós a nagy nemzeti lépcső,
Sikáljuk le együtt, talán még nem késő!
/ Illusztráció: saját fotó/
Adventi illatok a város főterén.
Ez a karácsony ma egy képregény.
Fekete-fehérben mennek a hősök,
József a jászolban részegen őrjöng.
Mária pirul, ajka, orra véres,
csitítja a fiát, de a kicsi éhes.
Jönnek a királyok megvédeni sorba,
egyiknek, másiknak szirénája volna.
Menyhért szomszéd óbégat, Istent hívja:
nyolc-hét-hat-kilenc és száztizenkettő.
Ki is vonul Gáspár dokival a mentő.
Boldizsár is befut, sapkáját leveszi,
a lihegő Józsefet vasbilincsbe veri.
*
Rózsák a hálóingen, gyűrötten, foltosan,
rózsák a koporsón fenyőkoszorúban.
A kicsi Jézusnak szomorú karácsony,
a “gyiviben” nincsen csoki a kalácson…
/ József Attila : Betlehemi királyok című verse alapján./
(Megérintett egy újságcikk, a mellékelt kép is onnan való)
A férfi kilépett a kórház főbejáratán és rágyújtott. Anyja felé kínálta a cigit, aki már tíz éve nem dohányzik. De most elfogadta.
Tekintetükben a reményvesztettség.
Pofán vágták őket az orvos őszinte szavai. Tegnap még úgy tűnt minden rendben lesz. A műtét két hete hosszú volt, de sikeres.
Ma… Ma az orvos behívta őket az irodába.
Az idős asszonytól pár slukk után elvette a fia a cigarettát, majd taxit fogott neki és besegítette.
– Anyu, csatold be az övet!
Anyja csak nézett maga elé, hiába kopogott neki az ablakon keresztül.
“Közel ötven éve együtt jóban-rosszban. Az egyetlen férfi. Akibe még ennyi idő után is szerelmes. A mája? A veséje? De hát ezekkel sose volt gondja! Hogy lehet mégis? Áttétek mindenhol? “
A férfi hazaindult. Gyalog, hogy ne lássák a villamoson mennyire megroggyant.
Befordult egy szűk utcába.
Úgy érezte a házak összenyomják.
Leült egy lépcsőre, és zokogni kezdett.
“Uram, az édesapja nem fog felépülni”
Tócsát sírt a lábai elé…
Pár perc múlva tovább indult. Még el kell mondania az öccsének. Még erősnek kell maradnia. Még csoda is történhet.
Hosszúakat lépett, csak a válla rázkódott még.
A szürkületben fellobbantak a város fényei.
/Az illusztráció Horváth Zsóka fotója/
kiégett szerelme a nyárnak
csókja langyos őszbe fullad
varjak csapatostul járnak
zörgő falevelek hullnak
meghalni csak így jó ilyen
színes méltósággal szépen
emlékkönyvbe írva miben
gyöngybetűkké válunk
mégsem
teljesülhet minden földi álmunk
lábunk alatt avar
felettünk szél kavar
vadludak és őzek
illata az ősznek
fellök és betakar
…
hideg napok jönnek
————–
nyárNAK, járNAK, hullNAK… hiába nem azonos minőségű toldalékok, attól még toldalékok, nem szól ez így jól, már kettő is sok lenne ebből így, az elején, három meg már főleg sok.
Ezt leszámítva, hangulatos, szép.
Legszívesebben burokban tartanálak.
A burok megvéd.
Engem.
Tőled.
Csak néznél onnan szépen kifelé.
És nem hallanám, mit mondasz.
Tegnap különben is
nem szerettelek harminc percig.
Aztán megint.
Meggyógyulsz, tudom,
és ellovagolunk a naplementébe,
hisz a filmekben is ez történik,
mert a szeretet hatalma…
Na, ez csak egy romantikus blabla.
Hiába énekli az a csini szőke,
hogy a hangod meg a mosolyod.
Minden rendben lesz, persze.
Ezt te kinek is hazudod?
Az élve maradás csendje
áhitottabb, mint egy lottóötös.
A záród akár angol is lehetne,
olyan ködös.
De te meggyógyulsz.
Én tudom.
S mielőtt fent a “szentpeti” fogad,
még elköpsz egy-két poént vagy sokat.
A felhők mögül, a párnák alól,
mindegy is, de idegesíts vele!
Már nem bánom, csak mondjad:
Kapd be, Sors, nesze!
… de meddig csipkedheti viharos természet?
És mi lesz vele, ha egy reggel
nem parázsló öllel ébred?
Van-e, lehet-e a szeretetnek
gyomoridege, vagy szétcseszett álma?
Ha szarba se veszik, használhatja-e
a könnyeit lélek- mosásra?
A szeretet végtelen, de nem halhatatlan,
kiölted belőlem, pedig nem akartam.
Kértelek én szépen:
hagyd az ördögödet másra!
Piszkos ruhák és meddő viták
maradtak utána.
Álmomban a régi képeket kerestem,
a szeretet hajnalra így lett türelmetlen.
/az illusztráció saját fotó/
Álmomban gyakran vezetek egy piros autót. Van jogosítványom, de valójában félek a kormány mögött, bizonytalan vagyok, ezért inkább hanyagolom. De álmomban más. Ott kiváló sofőr vagyok.
Azt nem tudom, miért pont piros a kocsi, de mindig vonzódtam ahhoz a színhez.
Ha fel akarsz tűnni, tégy magadra egy kis pirosat, mágnesként vonzza a tekinteteket!
Pont ezen örömködtem megint, ahogy kanyarogtam egy erdei úton a kis járművemmel, és a fekete ruhámhoz tökéletesen passzoló hatalmas piros fülbevalóimat rázogattam, ahogy énekeltem a rádióval és Robbieval együtt az „Éndzsölt”.
Ám hirtelen kiugrott elém egy őzbak és fékezésre kényszerített. Nem történt baj, de megállt velem szemben, és nagy szemeiben szinte láttam a saját ijedt arcomat.
Óvatosan kiszálltam. Le sem kellett állítanom a motort, hisz lefulladt az ügyetlenkedésemtől. Ő elindult szépen, lassan be az erdő fái közé, de folyton visszanézve rám, mintha hívna magával. Azt hittem ilyen csak a mesében van, vagy mások kis füllentéseiben, ahol megszépítik a történetüket. De nem. Ő tényleg megvárt, amíg utána indultam.
A nap sugarai bekúsztak a fák közé, csíkokban melegítették az arcom. Mi csak sétáltunk. Bambi és én.
Persze miért is hívnám másként, mint Bambi, hisz gyermekeimnek sokat meséltem azt a kedves kis történetet.
Egy sínpárhoz értünk, amit belepett már az aljnövényzet, amikor hirtelen elsötétült az ég, és zuhanni kezdtem.
Csurom vizesen ébredtem fel, kiszáradt torokkal kiáltozva.
Kilenc év emlékezetkiesés után ez a rövid kis álom juttatta eszembe az amnéziám okát.
Az autó. A gyerekek hátul. A piros jelzés. A vonat…
Elkapta a kocsi hátulját, leszakítva azt, ahogy a fának tolta. Angyalt csináltam a két legfontosabb emberből az életemben. Kómában feküdtem, darabokra törve.
Bár sose lépett volna ki elém Bambi! Még mindig boldog tudatlanságban feküdnék egy kórházi ágyon…
Kedvesemnek
1
Vedd le álarcod! Időm lejár,
Türelmem csökkenő, mint a Hold.
Szeress, ölelj, üss meg, mert jó, ha fáj,
Légy testem része: elevenen izzó folt!
Érdes bőrödön a nehéz munka,
Csókot kap tőlem minden barázda;
S ahogy kezed érint, érzem rajta,
Ott maradt szerelmünk illata.
És mindegy már, hogy én hívtalak,
Vagy te találtál rám akkor éjjel,
Egymásba fonódtunk gyilkos kéjjel:
Megöllek, megölsz, de szívünk dobban,
Bár meglehet testünk csak árnyalak,
Szeretni nem tudlak ennél jobban,
2
S ahogy Danaé Zeuszt befogadta,
Ölembe úgy folysz bele lassan,
Mert aranytól fortyogó katlan,
Mi férfilázad majdan csillapítja.
Kívánom, hogy a tűz ne hamvadjon soha,
Te legyél az erotika tettre kész fallosza!
Ó Zeusz, Apolló, vagy bárki isteni,
Engedd magad újra aranyra festeni!
Céda nimfa leszek, hódolója Pánnak,
S mint csokoládéfigurát elnyalogatnálak,
Nyelvemmel ízlelve minden cseppet.
Jó, vagy rossz napjaid, ha szegik a kedved,
Legyen menedéked ölembe bújva,
Merülj belém sokszor, újra meg újra,
3
Felidézve a várakozás perceit,
Mikor még nem voltál velem itt.
Te vagy, kiért közel van a távol,
Veled szeretkeznék földön, utcán, bárhol.
Ha az kell: szadista domina leszek,
Pórázra kötött kutyámként simogatlak,
Édesen csókollak, vagy véresre haraplak,
Te mégis lágyan hívsz, ha megyek.
Nem érdekel mi lett belőlem miattad,
Áldozat vagyok, de téged is feláldozlak,
Sablonba teszlek, s kiöntelek szobornak.
Mikor az érzéseid először kiadtad,
Nem tudtam már ugyanaz maradni,
Elégni akarok és adni, adni, adni…
(Pararázis Baka István: Pügmalión című versére)
/Saját fotó/
————————————
A szonettről. Divatos ma mindent szonettnek nevezni, megerőszakolt szövegek ezek a célnak megfelelő osztásra vagdosva. Baka István szonettjeit betudhatjuk “hivatalosnak”, mert bár a klasszikus szonettekhez képest trehány, pontosan látszik rajtuk, hogy nem azért azok, mert nem tudott klasszikust írni, hanem mert a forma szolgálja a szöveget és nem fordítva. A klasszikus szonett ötös és ötödfeles jambusokból épül, ez ugye tíz és tizenegyes szótagokat jelent. Ha megnézed a Pügmaliónt, a következőképpen épül: 10, 11, 10, 11; 10, 11, 10, 11; 11, 11, 10; 11 10, 11. Konzekvensen. Mind a három. Ha átfutom a szöveget ritmikailag, nem találok tiszta sorokat, de határozottan megtalálom benne a jambikus lüktetést.
Ugyanez nálad:
9, 9, 10, 12; 9, 9, 10,9; 9, 10, 9; 9, 9, 9;
11, 9, 9, 11, 12, 14, 12, 12; 12, 14, 10; 11, 11 11;
12, 9, 10, 12; 11, 12, 13, 9; 12, 13, 12; 12,10, 13;
Hát ez mi? Még tagonként sincs benne semmi rendszer. Akkor minek tördelted szonett osztásúra?! És nem kell ám leszámolni ahhoz, hogy kilógjon a lóláb, lóg az első olvastra is. Beleönthetjük a sarat kuglóf formába, de abból nem lesz kuglóf. Ez nem modern. Ez rossz.
Azért is nagyon rossz, mert ekkora “szabadság” mellett az ember azt gondolná, a szerző megteheti, hogy szépen rímel, ha már rímel. De nem. Szinte ordít, hogy a holdra a folt a rímelés kényszere miatt jött, miért lenne a kedves pont folt a testen? De ez még csak az eleje. Baka István rímképletét igyekeztél követni, nagyjából sikerült csak, azért nagyjából, mert a hármasoknál már nem ragaszkodtál, a négyeseknél pedig van, ahol nemes egyszerűséggel bokorrímmel pótoltad a keresztrímet. A rímek minősége gatya. Azért az, mert sok helyen egyetlen szótagra szorítkozik. Ahol nem, ott néha ragrím. Egyebekben én annyira nem üldözöm a ragrímeket, ha jó a vers, simán elbír néhányat. Az éjjel-kéjjel párost annyiszor leírták már, hogy már az elcsépelt szó is elcsépelt rá.
Megragadta még a figyelmemet a következő sor: te mégis lányan hívsz, ha megyek. Logikailag ez kissé nehezen feldolgozható.
Mindent összevetve trehány, igénytelen munka.
És ez azért gáz, mert én látom benne a k. jó verset is. Látok benne pazarul eltalált gondolatokat, megérintő sorokat. Érzem benne az energiát. Fokozni tudja a fokozást is. És most mondd… ezt az alapvetően jó verset miért sz*rod így el? Hát ha már nem jambus, ne legyen. De olyan nehéz lenne odafigyelni, hogy legyen valami formája? A ritmus és a dallam nem mindenkinek készségszintű, ez nem baj, mert akinek készsége nincs, legyen ideje.
Ha nincs neki, írjon szabad verset. De azt jól. Az már ne csikorogjon.
Ne dobd el, dolgozz rajta. NHI
