Nagyon régen egy távoli faluban élt egy néma legény. Születése óta egy árva hang nem jött ki a száján. Hiába is próbálta, csak tátogott, mint a hal.
Szülei vitték sok neves orvoshoz, de egyik sem tudott segíteni rajta, pedig mindennel kísérleteztek. Sajnos semmilyen praktika, csodaszer nem segített.
Lassan beletörődtek, hogy fiúk, ameddig csak él, néma marad. Nem fog tudni beszélni, szép szavakat suttogni édesanyjának, majd később a lányoknak, mint a hozzá hasonló korban lévő legények.
Ezért nem is mert udvarolni egyetlen lánynak sem. Hogyan is udvarolna, ha nem tud beszélni. A lányok nagyon szeretik, ha szép szavakkal illetik őket.
Mindig félrehúzódott, elkerülte az embereket. Kortársai már rég csapták a szelet a lányoknak, s egymás után nősültek meg.
Minden széplány elkelt, nem maradt számára csak egy csúnyácska leányka a faluban.
Szülei azt szerették volna, ha ő is megnősül, és családot alapít. Édesapja ismerte a jelbeszédet, így aztán tudta közölni a fiával, hogy másnap felkeresi a csúnya lány házát, hogy a legény számára, megkérje a kezét.
A legény nem tiltakozhatott édesapja terve ellen. Úgy okoskodott, bármennyire is csúnya a lány, a szülei nem egyeznek bele, hogy néma ember legyen a férje. A lányok szépsége és fiatalsága idővel elszáll, de a legény némasága örökre megmarad. Milyen házasság az, ahol a feleség nem tud vitatkozni a férjével? Egy életet szó nélkül leélni valakivel kész kínszenvedés.
Ebben reménykedett a legény, és már előre örült, hogy üres kézzel tér majd haza az apja.
Nem így történt. A csúnya lány szülei nagyon örültek, hogy lányuknak kérője akadt. Azt hitték soha senki nem vezeti oltár elé.
Mindjárt bele is egyeztek. Semmi kifogásuk nem volt a néma legény ellen, sőt a lány anyja boldogan megjegyezte:
– Legalább csönd lesz a házban. Nem kell hallgatnia a férje kurjongatását, ha haza jön a kocsmából.
Hamarosan ki is tűzték az esküvő napját. Aki csak élt és mozgott, az mind kíváncsi volt a néma legény és a csúnya lány kézfogójára.
Nem csaptak nagy lakodalom. A pap gyorsan összeadta őket. Örült, hogy nem kell sokáig nézni a csúnya lányt. Az esketés után, amikor a szegényes estebéd megtörtént a násznép egymás után hazaszállingózott. Még csak nem is táncoltak egyet az ifjú asszonykával.
A néma legény szülei szorítottak kicsinyke hajlékot nekik a tehénistállóból lecsípett szobácskában.
Még éjjel valahogy megvoltak. A legény aludt, és nem látta felesége randa képét. Nappal mindig valami ürüggyel elment. Hol fát vágott az erdőben, hol keresztapjának segített. Minden egyes alkalommal késő este tért haza.
Egyik éjjel fura álma volt. Azt álmodta, hogy egy manó arra biztatta, keljen útra. Menjen mindig megállás nélkül arra, ahol a Nap feljön az égre, három napig. Amikor letelik a harmadig nap is, megérkezik egy síkságra. Ott majd talál három kutat. Az elsőben lesz a szépség vize, a másodikban a némaság elleni víz, s aki a harmadiknak a vízéből iszik egész életében gazdag lesz. De csak két kút vízéből meríthet a kulacsába. Aki mind a három kútból hoz vizet, azt elviszik az ördögök.
Amikor reggel a néma legény felébredt, nem nagyon törődött az álmával. Azt hitte, hogy ezt is gyorsan elfelejti, mint a többit. A nap folyamán, ahogy telt múlt az idő, egyre többet gondolt az álmára. Végül már annyira izgatta, hogy jóval korábban tért haza, mint máskor.
Nagy nehezen elmutogatta feleségének, mire készül. Csomagoltatott magának elemózsiát, tarisznyájába tett két kulacsot és elindult napkelet irányába.
Három napig ment megállás nélkül, mire megérkezett egy síkságra, ahol valóban talált három kutat. Mindegyikre rá volt írva nagy betűkkel, mire szolgál.A néma legény megmerítette a magával hozott egyik kulacsot a szépség vízéből a másikat a némaság elleni vízéből. Nagyon csábította a harmadik kút is, de szerencséjére csak két kulacsa volt.
Hazaérve itatott feleségével a szépség vízéből. Lássatok csodát! A csúnya feleségéből olyan szépséges nő lett, hogy akár királykisasszonynak is elmehetett volna. Amikor ezt látta, ő is ivott a másik kulacsból. Ugye már kitaláljátok, mindjárt meg is szólalt, de olyan gyönyörű hangon, hogy aki meghallotta, azt gondolhatta, maga az Úristen beszél hozzá.
Lett is nagy öröm a házban. Nem győztek örvendezni egymásnak. Ezen túl már soha nem kívánkozott el a felesége mellől, sőt ha el is ment valahová, alig várta, hogy hazaérjen.
Szerencséjük híre a faluban gyorsan elterjedt. Mindenkinek el kellett mesélni, hogyan történhetett meg mindez.
Közelükben élt egy irigy, fukar ember. Amikor hallott a három csodakútról, azonnal elhatározta, hogy ő is elmegy oda.
A kocsijára felpakoltatott három hatalmas hordót. Úgy okoskodott, hogy megtölti azokat, és jó pénzért eladja. Ő lesz a környék leggazdagabb embere.
Vadul hajtotta lovait, hogy szegény párák, majd kilehelték lelküket. Ez egyáltalán nem érdekelte a lovak tulajdonosát. Minél előbb a három kútnál akart lenni, hogy csurig töltse a hordókat.
Az utolsó métereket állatai vánszorogva tették meg, olyan fáradtak voltak.
Először a némaság ellenni vízből töltötte teli az egyik hordót, majd következett a szépség vize. Legvégül maradt az a kút, ahol a mélyben volt a legfontosabb, amire mindig is nagyon vágyott, a gazdagság.
Amikor felhúzta a teli vödröt, gondolta hörpint belőle egy keveset, hogy a szomját oltsa, de meggondolta magát. Inkább a magával hozott butykosából ivott egy kevéske bort.
Azonmód sietett is vissza a falujába. Szegény lovakra megint nehéz út várt. Sőt most még a három teli hordót is cipelniük kellett. Gazdájuk nem kegyelmezett nekik. Ütötte–verte őket, ahogy csak bírta.
Nagy nehezen hazaérkeztek, de már alig álltak a lábukon. Nem úgy, mint a fukar ember, aki alig várta, hogy felesége jelenlétében igyon a gazdagság vízéből.
– Na, asszony, ha iszunk ebből a vízből, a gazdagság soha nem hagy el bennünket.
Adott feleségének egy jó nagy pohárral a vízből, és maga is mohón szürcsölni kezdte. Szinte egyszerre itták meg a pohár tartalmát és türelmetlenül várták a hatást.
Sokáig nem történt semmi. A kapzsi ember már gyanakodni kezdett, hogy becsapták, amikor váratlanul a föld mélyéből morgásra lettek figyelmesek. Olyan volt, mint, amikor a föld megrázkódik. Meg kellett kapaszkodniuk, hogy el ne essenek. Ezt követően erős, kénes szag kezdett el terjengeni a házban. Nem tudták, mire vélni a dolgot. Ennek ellenére nem sejtették, hogy nem sokára olyan dolog fog történni velük, amire még titkon sem mertek gondolni.
Egyszer csak felpúposodott a konyha kövezete és kiugrott belőle egy nagy szarvú, patás lábú ördög, majd ez követően még kettő.
Se szó, se beszéd felkapták a kapzsi embert és a feleségét. Vállukra kapták őket, és meg sem álltak egészen a pokolig.
Hiába könyörögtek rimánkodtak az ördögök nem sajnálták meg a két rugkapálózó embert, bedobták mindkettőt a pokol legjobban izzó bugyrába. Innen soha többé nem tudtak kijönni.
A faluban nem nagyon hiányoztak. A szomszédok úgy tudták elutaztak messzire.
Csak a néma legény tudta az igazságot, aki már nem volt néma, hála a csodavíznek. Azt is tudta, hogy a hordókban levő víz mire szolgál. Nagyon vigyázott, hogy a harmadik hordóból ne igyon senki. Ezért egyik éjjel, amikor senki sem látta, kiengedte a vizet.
A másik két hordó tartalmát pedig jó szívvel kiosztotta minden rászorulónak. Ezért aztán a környéken minden ember szép volt, és még csak véletlenül sem akadt néma közöttük.
A szép feleségével boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Apáti Kovács Béla
