Győri Irén : Kisasszonyok /13. befejező rész

A nagy augusztusi vihar

 Gyönyörű augusztus köszöntött abban az évben az Alföld e gyönyörű szegletében a dolgos emberekre, és a meghitt majdnem lapos tájra. Flóra, Borbálával a még kellemes reggeli levegőben napi sétájukat végezték, amikor Borbála megjegyezte.

 – Ma még nem hallottam madárdalt, ma nem köszöntött se feketerigó se kakukk… pedig egész éjjel nyitva volt az ablakom, csak a szita* volt fenn. Ma nem énekeltek a madarak, figyeld meg kislányom nagy zivatar lesz. Akkor hallgatnak ilyen mélyen.

– Ami azt illeti, én sem igazán énekelnék, ma olyan fáradtnak érzem magam.

 – Akkor jobb lett volna, ha nem sétálsz ki.

–  Elküldettem a bábáért, jobb, ha egyelőre ideköltözik, eljött az időm, legyen kéznél, Móricz hozza Aradról, azt mondják ő a legjobb. Kármán doktornak is üzentem, nézzen be, mert nagyon felpüffedt az arcom, és olyan fáradt vagyok. Anyám is tudja, a szülés az asszony életében természetes esemény, erre lettünk teremtve. S ezt a képességünket a természet adta, s mi nők itt is helytállunk.

 – Ma nem is kellett volna felkelned.

– Nem, nem Kedves Anyám, nem beteg vagyok, hanem állapotos, nem akarom elhagyni magam, mert legyengülök, és nem lesz erőm, én olyan tevékeny voltam egész idő alatt. Azt olvastam, ha sokat mozgunk, könnyebb lesz a szülés. Példát kell venni a parasztasszonyokról sokszor a határban, szülik meg a gyereket, egész viselősségét végig dolgozza.  A más állapot nem betegség! Könnyen, vagy sokkal könnyebben is szülnek az anyák, születnek a gyerekek, ha nem egy elkényeztetett nebáncsvirág vajúdik hosszú-hosszú órákat. –Mondta Flóra.

– Azért az más! – Mondta anyósa. –  Te, úri nő vagy. Nem szülhetsz a vadkörtefa alatt: – Mondta nevetve Borbála.

– Nem hát, de nő vagyok anyám, és csak a műveltségünk, és a ruhánk minősége különböztet meg minket egymástól. Ha a parasztnőket is úrilányként nevelnék, és előkelő ruhában járatnák, higgye el, semmi nem különbözne rajtunk. Teljesen egyformák lennénk. Ugyanez fordítva is igaz. Az emberek pucéran teljesen egyformák!

– Ebben egyetértek, igazat adok, mert amikor én kicsi voltam, mi sem nagyon ütöttünk el a zsellérek, vagy a jobbágyok gyerekeitől. Hiába volt apámnak harminc holdja, és szépen hangzó neve, foltos volt a mi kis pöndölyünk is, mint a jobbágyok lányainak, csak rajtunk gyakrabban cserélték. Mi, megtanultuk az írás, olvasás, rejtelmeit, ők meg nem! Pedig akkor már volt népoktatás. Mi is a tanyasi tanítóhoz jártunk, de ők, főleg a nagyobbak nem jártak, mert kellettek pesztonkának, meg libapásztornak. Télen meg a legnagyobb mehetett csak, mert annak volt ruhája. De ha leány volt, kellett otthont. Van ebben, bizony nagy igazság. Egynémelyet a kisbéres tanított meg olvasni. A Csécsi kocsmáros már elég gazdag volt, de a lányát annak is a kisbojtár tanította meg olvasni, meg írni. Az öregebb kapta a kocsmát, annak az volt a jussa. A fiát, a kisebbet papnak adta, de a lányát nem engedte iskolába. Annak minek, drága a tudás, fehérnépnek minek! De, Terának szerencséje volt. A pásztortól megtanult, írni, olvasni, aztán szerencsét csinált, mert egy gazdag asszonynak lett a társalkodónője. Sokszor mégis mennyivel több hasznos ismeret, több bölcsesség jutott nekik.  A nagyszülők, vagy a nagy nénik tanították a bölcs, és sokszor a nem is olyan bölcs, de, meseként elmondott ismeretre az ifjabb nemzedéket. Volt Vásárhely mellett egy kis falu, talán a térképen sem szerepelt, élt ott egy öreg füvesasszony, az-az asszony annyit, de annyit tudott, tudós volt fűben-fában, még az ásványokról is tudta, melyikkel mit lehet gyógyítani. Az is a nagyanyjától, meg az anyjától tanulta mindazt, amit tudott! Az én anyám mesélte, amikor ő viselős volt, neki is valami ásványt adott, valami fehér port, hogy jó csontú legyen a gyerek. S a fiatal anya ne hányja el a fogait. Meg is volt az én anyámnak mind a harminckettő, amikor ötvenöt évesen megtért. Pedig öt gyereket szült erre a világra. Látod az-az asszony sem tudott írni, meg olvasni sem, de mégis nagyon sokat tudott, tudós asszony volt és nagyon bölcs. Ha valaki nagyon firtatta, hogy mit adott neki, akkor mondott valamit, vagy elütötte tréfával. Anyámnak azt mondta;

 – Sára, Sára látod, ebben van az én tudományom, ha elárulnám, nem jönnél többet hozzám, akkor nekem tíz tojással kevesebb jutna. Nekem is élnem kell – Ihon van e, minden nap egy késhegynyit nyelj le belőle egy jó kupa vízzel.  Ez megőrzi a fogaidat, és a gyerek is jó csontú lesz. Nem is voltak a lábaink meg a hátunk görbe, Tudott az a füves asszony!-

Így beszélgettek sétáltak jól érezték magukat egymás társaságában, de Flóra ma nem találta a helyét. Visszasétáltak, kezdett melegedni az idő, pedig még a kápolna harangja nem ütötte el a kilencet. A lugasban foglaltak helyet, itt a hűvösben jó volt. Szerettek itt a hintaágyon elüldögélni, beszélgetni. A kismama mostanra nagyon elnehezedett, de nem volt eddig nyűgös, most gyakran felállt és sétált pár lépést, tornáztatta a derekát, majd megint leült. Anyósának feltűnt ez a nyugtalanság.

          Fáj valamid? Olyan idegesnek látszol.

          Nem, nem fáj semmim, de eléggé feszültnek érzem magam. Belül olyan sürgetést érzek, mintha meg kellene tennem valamit, de nem tudom, hogy mit!

          Itt falatozunk a lugasban? Kérdezte Borbála asszony. Szólok a lánynak, hogy hozza az ételt!

          Jól van anyám, de én nem kérek semmit. Én nem eszek. Nem vagyok éhes.

Az idősebb nő végignézett a fiatalasszonyon, hosszasan szemlélte alakját, majd fürge léptekkel bement a nyitott ajtón. – Jaj, ez a lány, de makacs. Nem tetszik nekem, egyáltalán nem. Csak jönne már Móricz, jaj, csak jönne már! Fohászkodott magában Borbála, és titokban felszaladt az emeletre, onnan jól lehetett látni az utat. János úr is most sétált ki.

Apró felhőpamacsok libegtek fel a fakókék égre, néha bújócskázásra bírták az augusztusi lángoló Napot, de még dél sem volt, s olyan fekete felhő vágtatott a táj fölé, hogy szinte az esti szürkületet utánozta. Még szélcsend volt, de érezni lehetett az orkán bármelyik pillanatban elkezdheti tomboló vad táncát. A kastély körül az állatok behúzódtak vackaikba. Még a galambok is eltűntek a tetőről, a padlásablakokból dugták ki kecses nyakukat, mint akik azt várják, hogy eltűnjön ez a cudar nagy feketeség, és megint száz sugarával ragyogjon az arany nyári nap. Az úton lévők gyorsabb lépésre váltottak, mert érezték a zsigereikben, hogy olyan vihar közeledik, amit még öregapó korukban is emlegetni fognak. Az orvos bricskája éppen befordult a kapun, Móriczot, és a bábát hintó hozta Aradról.

          Na, hála a teremtőnek, az idő előtt értetek ide, gyorsan-gyorsan gyerünk be, mert a küszöbön kap benneteket az idő. Reggel még csodaszép napnak ígérkezett, ki gondolta volna. 

          Amikor jöttünk, láttam, a szérűn éppen takarták a kazlat, és a gépeket. – Mondta Móricz.

          Ha két-három napig nem tud megszáradni az asztag** bizony, megpenészedik az élet.*** – Fűzte hozzá Kármán doktor. – Befülled! Nincsenek fájásai nagyságos asszony? – Kérdezte az idős doktor Flórát. – Azt hiszem, ma megjön a baba, az ilyen idő sürgeti a szülést, ezzel segít is. A viharos napokon kevesebb vajúdással jönnek világra a gyerekek. Valamiért sürgős nekik ilyen időben iparkodni. Ez a sok éves tapasztalatom. Magácskát is én segítettem a világra!

          Akkor is volt egy kis zivatar, de csak olyan futó zápor:- fűzte hozzá Sóskúthy úr.

Valamennyien a szalonban foglaltak helyet, a doktor Flórával beszélgetett, az asszonyka most jött vissza, a bába megvizsgálta, és Flórában a feszültség kezdett feloldódni. Amikor kinézett az ablakon, szinte ráfagyott a tekintete a kinti ítéletidőre. Villámlott, dörgött és az ablakból látható bokrok, fák hétrét görnyedtek a szélvihar ereje előtt, hagyták az elemeket a hátukon átrohanni, itt nem volt helye semmi büszkeségnek. Tombolt a vihar, mintha a pokolból az ördögök öreganyja dühöngene, mert cukor helyett sót szórtak a kávéjába. Néha hatalmas dörej rázta meg a kastély falait, megszólaltatva az ablaküvegeket is.

– Valahol jég esik, ez, ágyúdörgés volt, a harangot is félreverték nem csak a kastély kápolnában, hanem a faluba is.

– Az ágyúk, azok az alsó majorban vannak, csak a dinnyét és a dohányt ne érje jég, mind a két termény, szedésre kész! Remélem nem a jég fog aratni. – Mondta Flóra. – Olyan jónak mutatkozott eddig ez az esztendő.

– Csak egy kis nyári vihar, nem lesz semmi baj, ne nyugtalankodj kedvesem. – Ölelte át feleségét Móricz.

– Én azt hiszem, elmegyek pihenni egy kicsit. Anyám!  Ugye velem tart. Állt fel Flóra és anyósába karolva elhagyták a szalont. Móricz ugrott, hogy kíséri feleségét, de a doktor utána szólt.

– Ez az asszonyok dolga, férfiember jobb, ha itt marad, nem, ott lenni nem való!

– Nem értek egyet vele, de engedek a kérésének Feri bátyám, mégis csak maga az orvosunk.

– Jobb a férfinak távol maradni, az asszonyok is ezt szeretik jobban. Én is csak akkor megyek, ha szükséges lesz. Anna nagyszerű bába, nagyon érti a dolgát, meg még úgysem tudunk semmit csinálni, ez az anya és a gyerek dolga, ők tudják, mikor-minek van itt az ideje.

Az öreg Sóskúthy körbekínálta a szépen csillogó aranyozott boros kelyheket, és koccintottak a jó szerencsére! Az érkező új családtagra, és szánakozón, részvéttel tekintettek az asszonyok után. Maguk között maradtak, férfiember dolga ilyenkor várni, és beszélgetni. Jó bort kortyolgatni, és hálát adni az Istennek, hogy nem nőnek teremtette őket. Részvéttel, de irigység nélkül tekintettek a becsukódó ajtóra.

– Nem vagy jól kislányom? Fájásaid vannak? – Kérdezte Borbála, amint kiértek a folyosóra.

– Nem, csak úgy feszülök. A bába azt mondta megindult nálam a vajúdás. Van olyan, hogy a fájdalom nem jelentkezik azonnal. Ha sokat mozgott az anya nincs akkora fájdalom. Reméljük, hogy könnyen születik a baba.

A szobába lépve látták, a bába átalakította egészen a szobát. Törölközök és lepedők meg babaholmik, porcelán lavórok és a bába táskája egy jó nagy asztalon. Az ágy mellett egy porcelán lavór, szivaccsal. A forró víz a konyhán csak a parancsra várt, hogy felhozzák.

Egy szépen faragott baldachinos bölcső, előkészítve, már a jövevény fogadására. Flóra mosolyogva nézett a bölcsőre, és üde pír öntötte el az arcát. Az ő gyermekére vár az a bölcső, az ő gyermekükre, Móricz, és Flóra közös, szépséges, szerelemben fogant gyermekére, mindegy, hogy kislány, vagy kisfiú lesz a jövevény, nagyon fogják szeretni, és mindent megkap, ami megadható. Szerető szülőket, szerető nagyszülőket, minden földi jót, jó iskolákat, ha elérkezik a pillanat.

Flóra szeretettel és nagy izgalommal várta a pillanatot, amikor szemtől szembe kerül picike gyermekével, s átsuhant az elméjén, milyen lesz, milyen érzés lesz szeretni azt a csöpp életet, akit olyan szerető jósággal, és féltő odaadással hord szíve alatt, boldoggá teszi az a tudat, hogy a szíve alatt ott van, az ő gyermekük! Akinek a megmozdulása után dalokat énekelt, és igazán, oly jó volt váratlan mozgásaira simogatással válaszolni. Vajon jó anyja fog ő lenni a picinek. Jól?  Megfelelően fogja e szeretni? Nem félt az anyaságtól. De, attól igen, hogy nem lesz megfelelő anya. Sokszor hallotta már azt, hogy nagyon sokan elrontják valahol. Náluk is a szüleinél, a kétféle mérce használata nem bizonyult jónak. Ő ebből okulva megfogadta, egyformán méri a szeretetet, de lehet egyformán mérni? Lehet egyformán szeretni? Ez a bizonytalanság nagyon sokszor felvetődött a kilenc hónap alatt. Móriccal megbeszélték, olyan sokszor kivesézték ezt a fájó problémát, de megnyugtató választ nem kaptak soha. Papuska csak azt hajtogatta, ne essenek bele ugyanabba a hibába, amibe ők a mamával. Belehaltak, szinte, mind a ketten. Kinek-kinek az igényei szerint. Lehet okosan, lehet igazságosan szeretni, nevelni? Vagy az egyik hibát sikerrel elkerüli a szülő, és sikerül egy másikat elkövetni? Honnan tudja, hogy valami hibádzik? Amikor már nem javítható, amikor már a göröngyök dübörögnek, mint most az ítéletidő ott kint, az ablakon túl? Éppen szemben, alig negyven méterre az ablaktól egy hatalmas villám kettészelte a nagy gesztenyefát. A derékvastagságú ág, szinte forogva, pörögve vágódott a kastély feljárója elé ültetett rózsák közé, Egy perce még büszkén magasra tartott fejecskéjüket egy vétlen, letörött ág tarolta le. A büszke rózsák fejvesztetten összetörve, lecsupaszított ágcsonkokkal meredtek a szélviharban az ég felé, mint megannyi fájdalmas felkiáltójel. Flórán egy fájdalomhullám ömlött át, és elfolyt a magzatvíz! Kissé megijedt, pedig tudta, hogy ennek be kell következni. Rendbe szedte magát a bábaasszony segítségével, és kicsit megnyugodva sétálni kezdett. Az ajtótól az ablakig, rótta a köröket, és várta a nagy csodát!  A természetes szülés boldogító, de fájdalmas misztériumát, amikor a legnagyobb fájdalom pillanatában születik a boldogság, az új élet! A várva várt csoda, az élet kiteljesedése és folytatása. Maga az ember, s ha szerencsésen felnő, megtalálja társát, mert csak akkor lesz teljesen egész. Olyan mindegy, mit ad a sors, lány, vagy fiú! Ha a két felet összerakod, akkor lesz az élet folytatásra kész. Mert aki fiút szül, annak lesz lánya is, csak ki kell várni. S ez fordítva is igaz! Ajtótól – ablakig, ajtótól – ablakig… nem sokkal később a vad vihar elnyomta az erős sikolyokat, de este hatra a Sóskúthy – Szilvásy família egy erős, és gyönyörű kis kisasszonnyal szaporodott.

Őbenne már egy új évszázad, egy vérzivataros, nyughatatlan és ellentmondásokkal teli évszázad találja meg harcos, felszabadulni akaró, dolgozó, függetlenné váló asszonyát. Akinek mindent el kell veszítenie ahhoz, hogy kiharcolja az egyenlő jogokat, de csak papíron kapja meg. Mert a XX. Század sem hozta el a nőknek az egyenlő bánásmódot. Az azonos munkáért azonos bért, a politikai életben a nemek arányos képviseletét.  A szavazati jogot megkapják, és a munkához való jogot, de az egyenlő bánásmódért még harcolni kell. A tudományos életben is a férfiak vannak vezető szerepben, hiába van azonos képességű nő is, a vezető, az legtöbbször férfi. Még mindig megoszlik a társadalom, és az a szomorú, hogy a nők is megosztottak. 

Vajon, hány száz évnek kell még eltelni, hogy a két fél, tényleg azonos elbírálást nyerjen. Ne legyen az egyik fele mindig, kicsit fajsúlyosabb?

 

 

  *: lófarok szőrből szőtt szúnyogháló.                                                         

 **: a behordás után, a csépeletlen gabonából összerakott kazlat nevezték asztagnak.

 

***: a búzaszemet hívták életnek, a kenyér alapanyagát.

~~~~~~~~~~~~

Javaslat:

Győri Irén: Kisasszonyok /13. befejező rész

 

A nagy augusztusi vihar

 

Gyönyörű augusztus köszöntött abban az évben az Alföld e gyönyörű szegletében a dolgos emberekre, és a meghitt(,) majdnem lapos tájra. Flóra, Borbálával a még kellemes reggeli levegőben napi sétájukat végezték(tették meg, vagy: napi sétájukon haladtak), amikor Borbála megjegyezte.

Ma még nem hallottam madárdalt, ma nem köszöntött se feketerigó(,) se kakukk… pedig egész éjjel nyitva volt az ablakom, csak a szita* volt fenn. Ma nem énekeltek a madarak, figyeld meg kislányom nagy zivatar lesz. Akkor hallgatnak ilyen mélyen.

Ami azt illeti, én sem igazán énekelnék, ma olyan fáradtnak érzem magam.

Akkor jobb lett volna, ha nem sétálsz ki.

Elküldettem a bábáért, jobb, ha egyelőre ideköltözik, eljött az időm, legyen kéznél, Móricz hozza Aradról, azt mondják ő a legjobb. Kármán doktornak is üzentem, nézzen be, mert nagyon felpüffedt az arcom, és olyan fáradt vagyok. Anyám is tudja, a szülés az asszony életében természetes esemény, erre lettünk teremtve. S ezt a képességünket a természet adta, s mi nők itt is helytállunk(ez így nem a legszebb, mert azt az érzést kelti, hogy a férfiak is „szülnek”, megpróbálnak helytállni, de mi nők ebben is jobbak vagyunk).

Ma nem is kellett volna felkelned.

Nem, nem Kedves Anyám, nem beteg vagyok, hanem állapotos, nem akarom elhagyni magam, mert legyengülök, és nem lesz erőm, én olyan tevékeny voltam egész idő alatt. Azt olvastam, ha sokat mozgunk, könnyebb lesz a szülés. Példát kell venni a parasztasszonyokról(,) sokszor a határban,(nem kell vessző) szülik meg a gyereket, egész viselősségét végig dolgozza(ha parasztasszonyokról beszélünk, többesszámban, akkor az igéket is többesszámba kell tenni).  A más állapot nem betegség! Könnyen, vagy sokkal könnyebben is szülnek az anyák, születnek a gyerekek, ha nem egy elkényeztetett nebáncsvirág vajúdik hosszú-hosszú órákat. – Mondta Flóra.

Azért az más! – Mondta anyósa. –  Te, úri nő vagy. Nem szülhetsz a vadkörtefa alatt: (nem kell a kettőspont, pont kell) – Mondta nevetve Borbála.

Nem hát, de nő vagyok anyám, és csak a műveltségünk, és a ruhánk minősége különböztet meg minket egymástól. Ha a parasztnőket is úrilányként nevelnék, és előkelő ruhában járatnák, higgye el, semmi nem különbözne rajtunk. Teljesen egyformák lennénk. Ugyanez fordítva is igaz. Az emberek pucéran teljesen egyformák!

Ebben egyetértek, igazat adok, mert amikor én kicsi voltam, mi sem nagyon ütöttünk el a zsellérek, vagy a jobbágyok gyerekeitől. Hiába volt apámnak harminc holdja, és szépen hangzó neve, foltos volt a mi kis pöndölyünk is, mint a jobbágyok lányainak, csak rajtunk gyakrabban cserélték. Mi, megtanultuk az írás-, olvasás,(nem kell vessző) rejtelmeit, ők meg nem! Pedig akkor már volt népoktatás. Mi is a tanyasi tanítóhoz jártunk, de ők, főleg a nagyobbak nem jártak, mert kellettek pesztonkának, meg libapásztornak. Télen meg a legnagyobb mehetett csak, mert annak volt ruhája. De ha leány volt, kellett otthont. Van ebben, bizony nagy igazság. Egynémelyet a kisbéres tanított meg olvasni. A Csécsi kocsmáros már elég gazdag volt, de a lányát annak is a kisbojtár tanította meg olvasni, meg írni. Az öregebb kapta a kocsmát, annak az volt a jussa. A fiát, a kisebbet(,) papnak adta, de a lányát nem engedte iskolába. Annak minek, drága a tudás, fehérnépnek minek! De,(nem kell vessző) Terának szerencséje volt. A pásztortól megtanult, írni, olvasni, aztán szerencsét csinált, mert egy gazdag asszonynak lett a társalkodónője. Sokszor mégis mennyivel több hasznos ismeret, több bölcsesség jutott nekik.  A nagyszülők, vagy a nagy nénik(nagynénik) tanították a bölcs, és sokszor a nem is olyan bölcs, de,(nem kell vessző) meseként elmondott ismeretre az ifjabb nemzedéket. Volt Vásárhely mellett egy kis falu, talán a térképen sem szerepelt, élt ott egy öreg füvesasszony, az-az(nem kell kötőjel, mert mutató szó és névelő nem tartozik egybe) asszony annyit, de annyit tudott, tudós volt fűben-fában, még az ásványokról is tudta, melyikkel mit lehet gyógyítani. Az is a nagyanyjától, meg az anyjától tanulta mindazt, amit tudott! Az én anyám mesélte, amikor ő viselős volt, neki is valami ásványt adott, valami fehér port, hogy jó csontú legyen a gyerek. S a fiatal anya ne hányja el a fogait. Meg is volt az én anyámnak mind a harminckettő, amikor ötvenöt évesen megtért. Pedig öt gyereket szült erre a világra. Látod az-az(nem kell kötőjel, mert mutató szó és névelő nem tartozik egybe) asszony sem tudott írni, meg olvasni sem, de mégis nagyon sokat tudott, tudós asszony volt és nagyon bölcs. Ha valaki nagyon firtatta, hogy mit adott neki, akkor mondott valamit, vagy elütötte tréfával. Anyámnak azt mondta;(kettős pont kell)

Sára, Sára(,) látod, ebben van az én tudományom, ha elárulnám, nem jönnél többet hozzám, akkor nekem tíz tojással kevesebb jutna. Nekem is élnem kell – (Itt miért van gondolatjel?) Ihon van e, minden nap egy késhegynyit nyelj le belőle egy jó kupa vízzel.  Ez megőrzi a fogaidat, és a gyerek is jó csontú lesz. Nem is voltak a lábaink meg a hátunk görbe, Tudott az a füves asszony!-(Itt miért van gondolatjel, pontosabban ez a kötőjel?)

Így beszélgettek(,) sétáltak(,) jól érezték magukat egymás társaságában, de Flóra ma nem találta a helyét. Visszasétáltak, kezdett melegedni az idő, pedig még a kápolna harangja nem ütötte el a kilencet. A lugasban foglaltak helyet, itt a hűvösben jó volt. Szerettek itt a hintaágyon elüldögélni, beszélgetni. A kismama mostanra nagyon elnehezedett, de nem volt eddig nyűgös, most gyakran felállt és sétált pár lépést, tornáztatta a derekát, majd megint leült. Anyósának feltűnt ez a nyugtalanság.

Fáj valamid? Olyan idegesnek látszol.

Nem, nem fáj semmim, de eléggé feszültnek érzem magam. Belül olyan sürgetést érzek, mintha meg kellene tennem valamit, de nem tudom, hogy mit!

Itt falatozunk a lugasban? (– )Kérdezte Borbála asszony. (–) Szólok a lánynak, hogy hozza az ételt!

Jól van anyám, de én nem kérek semmit. Én nem eszek. Nem vagyok éhes.

Az idősebb nő végignézett a fiatalasszonyon, hosszasan szemlélte alakját, majd fürge léptekkel bement a nyitott ajtón. – (ha itt narrációt jelzel, akkor a „hang” befejezésénél is ki kell tenni a gondolatjelet)Jaj, ez a lány, de makacs. Nem tetszik nekem, egyáltalán nem. Csak jönne már Móricz, jaj, csak jönne már! Fohászkodott magában Borbála, és titokban felszaladt az emeletre, onnan jól lehetett látni az utat. János úr is most sétált ki.

Apró felhőpamacsok libegtek fel a fakókék égre (honnan libegtek fel? Elég lenne, hogy libegtek a fakókék égen), néha bújócskázásra bírták az augusztusi lángoló Napot,(itt túl gyorsan jön a váltás. Pamacsok libegnek, de vágtatott a fekete felhő… akkor jelezni kell, hogy a távolból… Legyen átmenet.) de még dél sem volt, s olyan fekete felhő vágtatott a táj fölé, hogy szinte az esti szürkületet utánozta. Még szélcsend volt, de érezni lehetett az orkán bármelyik pillanatban elkezdheti tomboló vad táncát. A kastély körül az állatok behúzódtak vackaikba. Még a galambok is eltűntek a tetőről, a padlásablakokból dugták ki kecses nyakukat, mint akik azt várják, hogy eltűnjön ez a cudar nagy feketeség, és megint száz sugarával ragyogjon az arany nyári nap. Az úton lévők gyorsabb lépésre váltottak, mert érezték a zsigereikben, hogy olyan vihar közeledik, amit még öregapó korukban is emlegetni fognak. Az orvos bricskája éppen befordult a kapun, Móriczot, és a bábát hintó hozta Aradról.

Na, hála a teremtőnek, az idő előtt értetek ide, gyorsan-gyorsan gyerünk be, mert a küszöbön kap benneteket az idő. Reggel még csodaszép napnak ígérkezett, ki gondolta volna. 

Amikor jöttünk, láttam, a szérűn éppen takarták a kazlat, és a gépeket. – Mondta Móricz.

Ha két-három napig nem tud megszáradni az asztag** bizony, megpenészedik az élet.*** – Fűzte hozzá Kármán doktor. – Befülled! Nincsenek fájásai(,) nagyságos asszony? – Kérdezte az idős doktor Flórát. – Azt hiszem, ma megjön a baba, az ilyen idő sürgeti a szülést, ezzel segít is. A viharos napokon kevesebb vajúdással jönnek világra a gyerekek. Valamiért sürgős nekik ilyen időben iparkodni. Ez a sok éves tapasztalatom. Magácskát is én segítettem a világra!

Akkor is volt egy kis zivatar, de csak olyan futó zápor: (miért a kettőspont?)– fűzte(Ha eddig a narráció után nagy betűvel írtad a szót, következetesen, mindenhol, itt is: Fűzte) hozzá Sóskúthy úr.

Valamennyien a szalonban foglaltak helyet, a doktor Flórával beszélgetett, az asszonyka most jött vissza, a bába megvizsgálta, és Flórában a feszültség kezdett feloldódni. Amikor kinézett az ablakon, szinte ráfagyott a tekintete a kinti ítéletidőre. Villámlott, dörgött(,) és az ablakból látható bokrok, fák hétrét görnyedtek a szélvihar ereje előtt, hagyták az elemeket a hátukon átrohanni, itt nem volt helye semmi büszkeségnek. Tombolt a vihar, mintha a pokolból az ördögök öreganyja dühöngene, mert cukor helyett sót szórtak a kávéjába. Néha hatalmas dörej rázta meg a kastély falait, megszólaltatva az ablaküvegeket is.

Valahol jég esik, ez,(nem kell vessző) ágyúdörgés volt, a harangot is félreverték nem csak a kastély kápolnában, hanem a faluba is.

Az ágyúk, azok az alsó majorban vannak, csak a dinnyét és a dohányt ne érje jég, mind a két termény,(nem kell vessző) szedésre kész! Remélem(,) nem a jég fog aratni. – Mondta Flóra. – Olyan jónak mutatkozott eddig ez az esztendő.

Csak egy kis nyári vihar, nem lesz semmi baj, ne nyugtalankodj kedvesem. – Ölelte át feleségét Móricz.

Én azt hiszem, elmegyek pihenni egy kicsit. Anyám!  Ugye velem tart. Állt fel Flóra(,) és anyósába karolva elhagyták a szalont. Móricz ugrott, hogy kíséri feleségét, de a doktor utána szólt(itt: utánaszólt – igekötős ige).

Ez az asszonyok dolga, férfiember jobb, ha itt marad, nem,(nem kell vessző) ott lenni nem való!

Nem értek egyet vele, de engedek a kérésének Feri bátyám, mégis csak maga az orvosunk.

Jobb a férfinak távol maradni, az asszonyok is ezt szeretik jobban. Én is csak akkor megyek, ha szükséges lesz. Anna nagyszerű bába, nagyon érti a dolgát, meg még úgysem tudunk semmit csinálni, ez az anya és a gyerek dolga, ők tudják, mikor-minek(mikor, minek) van itt az ideje.

Az öreg Sóskúthy körbekínálta a szépen csillogó aranyozott boros kelyheket, és koccintottak a jó szerencsére! Az érkező új családtagra, és szánakozón, részvéttel tekintettek az asszonyok után. Maguk között maradtak, férfiember dolga ilyenkor várni, és beszélgetni. Jó bort kortyolgatni, és hálát adni az Istennek, hogy nem nőnek teremtette őket. Részvéttel, de irigység nélkül tekintettek a becsukódó ajtóra.

Nem vagy jól kislányom? Fájásaid vannak? – Kérdezte Borbála, amint kiértek a folyosóra.

Nem, csak úgy feszülök. A bába azt mondta(,) megindult nálam a vajúdás. Van olyan, hogy a fájdalom nem jelentkezik azonnal. Ha sokat mozgott az anya(,) nincs akkora fájdalom. Reméljük, hogy könnyen születik a baba.

A szobába lépve látták, a bába átalakította egészen a szobát. Törölközök(Törölközők) és lepedők(,) meg babaholmik, porcelán lavórok és a bába táskája egy jó nagy asztalon. Az ágy mellett egy porcelán lavór,(nem kell vessző) szivaccsal. A forró víz a konyhán csak a parancsra várt, hogy felhozzák.

Egy szépen faragott baldachinos bölcső, előkészítve,(nem kell vessző) már a jövevény fogadására. Flóra mosolyogva nézett a bölcsőre, és üde pír öntötte el az arcát. Az ő gyermekére vár az a bölcső, az ő gyermekükre, Móricz,(nem kell vessző) és Flóra közös, szépséges, szerelemben fogant gyermekére, mindegy, hogy kislány, vagy kisfiú lesz a jövevény, nagyon fogják szeretni, és mindent megkap, ami megadható. Szerető szülőket, szerető nagyszülőket, minden földi jót, jó iskolákat, ha elérkezik a pillanat.

Flóra szeretettel és nagy izgalommal várta a pillanatot, amikor szemtől szembe kerül picike gyermekével, s átsuhant az elméjén, milyen lesz, milyen érzés lesz szeretni azt a csöpp életet, akit olyan szerető jósággal, és féltő odaadással hord szíve alatt, boldoggá teszi az a tudat, hogy a szíve alatt ott van,(nem kell vessző) az ő gyermekük! Akinek a megmozdulása után dalokat énekelt, és igazán, oly jó volt váratlan mozgásaira simogatással válaszolni. Vajon jó anyja fog ő lenni(jó anyja lesz ő) a picinek. Jól?  Megfelelően fogja e szeretni?(Jól, megfelelően fogja szeretni?) Nem félt az anyaságtól. De, attól igen, hogy nem lesz megfelelő anya. Sokszor hallotta már azt, hogy nagyon sokan elrontják valahol. Náluk is a szüleinél, a kétféle mérce használata nem bizonyult jónak. Ő ebből okulva megfogadta, egyformán méri a szeretetet, de lehet egyformán mérni? Lehet egyformán szeretni? Ez a bizonytalanság nagyon sokszor felvetődött a kilenc hónap alatt. Móriccal megbeszélték, olyan sokszor kivesézték ezt a fájó problémát, de megnyugtató választ nem kaptak soha. Papuska csak azt hajtogatta, ne essenek bele ugyanabba a hibába, amibe ők a mamával. Belehaltak, szinte,(nem kell vessző) mind a ketten. Kinek-kinek az igényei szerint. Lehet okosan, lehet igazságosan szeretni, nevelni? Vagy az egyik hibát sikerrel elkerüli a szülő, és sikerül egy másikat elkövetni? Honnan tudja, hogy valami hibádzik? Amikor már nem javítható, amikor már a göröngyök dübörögnek, mint most az ítéletidő ott kint, az ablakon túl? Éppen szemben, alig negyven méterre az ablaktól egy hatalmas villám kettészelte a nagy gesztenyefát. A derékvastagságú ág, szinte forogva, pörögve vágódott a kastély feljárója elé ültetett rózsák közé,(pont) Egy perce még büszkén(,) magasra tartott fejecskéjüket egy vétlen, letörött ág tarolta le. A büszke rózsák fejvesztetten(,) összetörve, lecsupaszított ágcsonkokkal meredtek a szélviharban az ég felé, mint megannyi fájdalmas felkiáltójel. Flórán egy fájdalomhullám ömlött át, és elfolyt a magzatvíz! Kissé megijedt, pedig tudta, hogy ennek be kell következni. Rendbe szedte magát a bábaasszony segítségével, és kicsit megnyugodva sétálni kezdett. Az ajtótól az ablakig, rótta a köröket, és várta a nagy csodát!  A természetes szülés boldogító, de fájdalmas misztériumát, amikor a legnagyobb fájdalom pillanatában születik a boldogság, az új élet! A várva várt csoda, az élet kiteljesedése és folytatása. Maga az ember, s ha szerencsésen felnő, megtalálja társát, mert csak akkor lesz teljesen egész. Olyan mindegy, mit ad a sors, lány, vagy fiú! Ha a két felet összerakod, akkor lesz az élet folytatásra kész. Mert aki fiút szül, annak lesz lánya is, csak ki kell várni. S ez fordítva is igaz! Ajtótól-ablakig, ajtótól-ablakig… nem sokkal később(,) a vad vihar elnyomta az erős sikolyokat, de este hatra a Sóskúthy-Szilvásy família egy erős, és gyönyörű kis kisasszonnyal szaporodott.

Őbenne már egy új évszázad, egy vérzivataros, nyughatatlan(,) és ellentmondásokkal teli évszázad találja meg harcos, felszabadulni akaró, dolgozó, függetlenné váló asszonyát. Akinek mindent el kell veszítenie ahhoz, hogy kiharcolja az egyenlő jogokat, de csak papíron kapja meg. Mert a XX. Század sem hozta el a nőknek az egyenlő bánásmódot. Az azonos munkáért azonos bért, a politikai életben a nemek arányos képviseletét.  A szavazati jogot megkapják, és a munkához való jogot, de az egyenlő bánásmódért még harcolni kell. A tudományos életben is a férfiak vannak vezető szerepben, hiába van azonos képességű nő is, a vezető, az legtöbbször férfi. Még mindig megoszlik a társadalom, és az a szomorú, hogy a nők is megosztottak. 

Vajon, hány száz évnek kell még eltelni, hogy a két fél,(nem kell vessző) tényleg azonos elbírálást nyerjen. Ne legyen az egyik fele mindig, kicsit fajsúlyosabb?

 

 

Jegyzet:

  *: lófarok szőrből szőtt szúnyogháló.

 **: a behordás után, a csépeletlen gabonából összerakott kazlat nevezték asztagnak.

 

***: a búzaszemet hívták életnek, a kenyér alapanyagát.

 

Legutóbb szerkesztette - Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!