DIMMENZIÓS TÖRVÉNY
Önmagát űzi egyre Lélek-sötét tárny mélyen egy titkos, morális dimenzió; homályon s görbe tükrökön át megfeszülve! Tántorítatatlan, rendületlen halad célja felé! Vér-molekulák titkos, harci kedve elől futkorász már, mint lüktető lidércnyomás. Az elmúlás aritmiája átdobban zakatoló szív-üregek falán s újabb számadó vallomásokban ítél! A gondolkodó tudat is fokozatosan eszét veszti s belerémül egy-egy megmagyarázhatatlan titkos sejtelembe!
Ki hibázhatott úgy, hogy bűnét jóvá nem tette?! – Van s Lesz közt féluton mindig ott toporog éberen figyelve a Talán-Jelen! Hófér-Idők magma-magján testetlen árad át s egymást követelő stigma-könnyek jelennek meg babonázó szemek retináján! Az ábárndozó képzelet is valamin már nem sokat segít; körbeles, ha már ninsen haszna. Csöndesen magába hal. A létezés csapda-érzéseiben sokszínű kacifántos eszmék ragadják el tiltakozó elméjét kreatív, még nem agymosott agyaknak!
Billiónál is talán több sejt sokszorozza újuló hitekkel önmagát a reményben, mert bármiáron már élni akar, s túlélőn Nirvána-holnapok omladékán fennmaradni! Celeb-kupeckedő prostituált világunk kakófóniás vad zaja egybefolyik s nem szabadíthat – olcsó felszínességével egyre gúzsba köt! – Tudható: Parancsot alávaló téboly erkölcsi emberségnek nem adhat! S ha minden veszni készülődik az ember találhasson lélekerőt magában mely felemeli még Phőnix-pusztulásából!
