Pilla S.M Szerző
Vezetéknév
Pilla
Keresztnév
S.M
2 év 4 komment

 

 

Elsőkét fog. Kezdetben fehérek.

Később sárgák. Majd 

mindkettő lukkal, 

majd az egyiket, a másik tartja… 

végül egy fogó, aztán egy tompa, 

szabálytalan puff. 

Kuka.

A főorvosi szék mellett balra…

Fontos ez?

Mi az eleje majd a vége ennek az egész

vershalmaznak?

Te, Ti döntitek el? Joggal?

A romlandó mulandóságot a fogakban… 

meg másban, és engem, 

ebben az átkozottul kényelmes közben, 

amibe be(le)kerültem, pedig nem kértem, 

csak így alakult!

Ma reggel is megmostam – az összesen túl – 

a két koronát, meg a köztük lévő, 

a pont hozzájuk sárgított hidat. 

Várom, hátha – valami – jobb lesz, vagy 

rosszabb; 

tudva: minden híd leomlik egyszer, 

s minden derék eltörik. 

Az enyém is. 

Ha vizsgálják, ha nem. 

Ez van. Meg, hogy egy mosolyt kérek.

Most. 

Viruljon a sok fogsor, 

s ha már az enyém nem, 

akkor mi van? 

„Így jártál. Szegény!”

Ravatal – Start. Majd. 

(Bicske, 2018 április 29.)

 

2 év 1 Komment

 

Bicskén, a tataiútötvenen súlyosjeges tömbök ülnek… 

a nyár hátán… a tél él… az ablakokban 

– csak – jégvirág hajt. Hideg van. Nagyon. 

Az Isten látja. Néha – ha kedve tartja, akkor – kimenekíti a 

sóhajokat a fényre… oda, ’hol zöld a fű, 

még a gaz is

a tataiötvenben, Bicskén… most… összesúg egy fogas, 

s pár cipő: „már így marad! Az ember csak kárhozat”;

emlékek szenvednek s hullnak szét 

a ház körüli betonon. A kapu előtt – ott, ’hol a vágy 

boldogan nyögött, mert nem érdekelte, 

hogy mit hall, s mit nem meg az út, az utca – 

a remény köhög; talán… már holnap… új kezek, lábak jönnek, 

hogy elbontsák a tél nyomait… a kút – az is lehet – majd zokog, 

ám a terasz fölött, a csatornák élein az összes cinege

pont úgy szidja kukacait, 

‘kikből nem lett lakoma

… 

a háztető, ‘mit a múlt épített s javított széppé:

a jeges helyett világszínt kap… a szobák elnémulnak, 

ahogy az összes rongyosra járt hajóparketta is… 

hogy akkor, ‘mikor új szemek jönnek, 

ne ijesszék őket, s az álmokat

ez a nyár a tél alá menekült. 

A tataiötvenben, Bicskén – most – csontigterhek hálnak. 

Az Isten néz. Látja az embert, aki tegnap hallotta, 

de leszarta, hogy „hagyd! Az semmi, 

ami nem belőled fakad…”

Ma reggel minden a kávéillat fölé ragadt. 

Az idő furcsa szagot kapott, s a kétség

hangosan ordította: „Jaj! Jaj…” 

Hiába? „Jaj”!? Nem érdekel! Ágy, de szekrény sem. 

Fázom. Elég! Mennem kell. 

Nem holnap. Még ma. Most! Azonnal… oda, 

ahol egy évszak sincs. 

Hogy milyen voltam?!  Ki voltam?! 

Az Isten eldönti. Ha akarja… bárhogy… már nem zavar. 

(Bicske, 2018. június 23.)

2 év 1 Komment

 

Nem látok ibolyát én sem. 

Nem hallom a kakukk hangját. 

E tavaszt most hozzád mérem, 

maradjon titok, hogy hangyák

napoznak a falak résin, 

hogy már melegebb az árnyék;

hogy a napunk délidejin

tegnap már víg volt a játék. 

 

Maradjon titok a virág.

Az illat, a gazosabb föld. 

A tarka, a boldog világ,

s mit a toll miattuk kikölt;

a pálinka, mint ünnepjel, 

a tél, s alatta a bitó,

a bánat, minek már fény kell… 

az ablak, a már ki nyíló. 

 

A tanácsod szerint vakká

váltam, minden fölött szemet

hunyva, tagadva a langgyá

váló reggelt, estet, szelet. 

Teremtve van úgy is: mi az

– csak sejteni, mily’ rég óta – 

’mi telet követ: a Tavasz… 

szemek, szívek remény-odva. 

 

 

 

(Bicske, 2018. április 14.)

Vajda János, “A tavasz jelei”

(itt olvasható: http://vers-versek.hu/vajda-janos/a-tavasz-jelei/

c. verse nyomán. 

Fotó: Kátya Portoro

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 év 9 komment

 

 

Megírhatnám jobban Istent.

Rikító betűkkel, lássák

ez elátkozott térben, ahol 

hóvirág, ha van, ellopják, 

s szószék, parnasszus

annak jár, aki fossza

a másét; giccs a szó, 

a Szeretlek, s köpnek

a nem igenező

véleményre.

Megírhatnám jobban Istent,

ha motivál a pofon,

s nevetve „fordítom oda,

a másik felét”…

vagy, mikor tűröm

más arspoetikák

példának alkalmatlan

bőségét.

Megírhatnám jobban Istent,

s hogy mindenki oda jut,

ahova magát ítéli. 

Jobban. Habár, ha rosszul is,

de írom, hogy elhitessem

magammal, hogy a végleges

szemlehunyás után,

nem a kétség lesz a

fő gondom, vagy a

milettvolnaha…

Megírom, írom Istent.

Én – az igyekvő, reális,

porondok örök boldondja – 

kinek az ámen nem divat…

hanem sóhaj, kérés, 

kegyelem; Isten: élet. 

Magánytalan Ember.

(Bicske, 2016. március 14.)

3 év 6 komment

 

Az van, amit vártál: sír, zúg minden molekula.

Mögötted. Egyenes és ellentétes

igazságok suttognak a valóságról. Sokk.

Találgatások ütköznek, s térnek magukhoz

vissza. Egy a közös mindben. A tudat. 

Halott vagy.

Az van, amit vártál, de már nem lesz papírod,

s egy szó sem több, ’mi – s ’mit szerinted – 

más nem értett, 

vagy élt meg; egyszerre súlyos, és könnyed,

áldó-átkozó… rímes, vagy natúr.

Csak nekünk. Sorra szólalnak meg a kint és bent, 

a „milettvolnaha”, a „tudtam”, az „éreztem”, 

a „micsoda”, meg a „nemlehet”…

s bennem a talán, mint ide-oda vád, mert, talán,

ha azt mondom mindig, ha tiltakoztam is ellene(d),

hogy Igen! Rossz az Élet! Menj!

Talán.

Most úgy van, hogy – már – nem 

haragszom.

Halál van. Dátum. Kép. Sok Gyászkeretes. 

Tied.

A halottak könyvébe jegyzett, külön ki nem 

emelt titulussal – zseni – lett neved: 

Jagos István Róbert. 

Folytatásnak más, S hogy éltél negyvennégy évet.

Mi van még? Könnyek. Nem akartad.

Szerelmed, gyermekeid, barátaid

árvaként sírnak. Nem szólsz. Nem cáfolsz…

… sehol vigyor… jól ismert… szeretett,

csak zsebkendő, s döbbenet, felrázna, 

ébresztene.

Siratottként jársz-kellsz.  Nevetés nincs,

csak tömény valóság, amit

ki kell(ene) mondani: Nyugodj… békében.

Az van, amit vártál? Az is, meg nem is?

Majd… elmondod. De nekünk 

– nélküled is –

még maradnunk – dolgunk van – kell. 

Élve.

Életben. Isten veled. Isten veled.

(Bicske, 2018. február 10.)

Jagos István Róbert. Isten nyugosztaljon. Ági… őszinte részvétem…

3 év 6 komment

 

 

sokat fázom.

nincs ami kellően takarná, 

hogy naponta

csalnálnak meg,

s feküdnék önként

idegen karokba… 

hogy álmomban

kéjem tárgya

nem Gyula. 

 

sokat bánok.

kevés tettem

nem átgondolt, 

mert naponta hazudom

a boldogságot, 

bár egyedül fekszem s kelek… 

s csak a horkolásod

van

velem. 

 

mindig várok,

ha fázom, s szégyenlem is

alig takart keblem,

mert sokszor

hazajössz, köszönsz,

majd elém állsz, 

hajamba túrsz, s fejem 

– egy éles cipzárhang után – 

a combjaid közé nyomod… 

mert imádod

amit s ahogy adok… 

pontosan tudod, hogy

csak neked 

fogadtam:

ami kell azt megteszem. 

 

fázom.

lesz-e olyan, hogy,

amikor te fázol, 

nekem sem tűnik fel… 

a lábam közé

fejed helyett

a párnát szorítom, 

mert maradjon titok:

szeretlek. szerettek. 

 

(Bicske, 2017. október 20.)

3 év 4 komment

 

 

 

Hajnalok rőt ágyán ébred a nap,

dagadt-kék felhőket cipel az ég.

Sár-puha állagú a tegnap-mag,

keservet tart templompad, imaszék.

 

Gyengén dülöng – meddig bírja – a hő?

Volt-színeit vedli föld, utca, tér,

ahol nemrég kéjben élt férfi, nő,

ott fogant meg, s születne már, a dér.

 

Újabban, ősz-vírust köhög a nyár,

fertőzöttként sínyli most, ami szép.

Bárlépcső, betérő lábakra vár…

ám, a vágy színpadán hangtalan lép.

 

Nem bánom hajnalok hűsebb ágyát,

szürkülő háztetőt, árnyat, falat,

sem a sors érdemelt nászát, gyászát…

évszakok, és létünk: Úr-akarat. 

 

 

(Bicske, 2017. augusztus 25.)

Illusztráció: pinterest.com

3 év 4 komment

 

 

 

A kezem – az ujjakat kivéve – egészen kulcscsontomig 

olyan telt, mint a tiéd; combjaim között nincs hely,

összeérnek – nem, mert védekeznek – hiába

szabályozná őket photoshop, 

pont olyanok, mint a tied;

fenekem, melleim extra mérete

több fantáziát mozgat,

mint hitem, szavam Istenről, Krisztusról…

ráfoghatnám a génekre, de nem az az ok,

inkább a fegyelem, figyelem hiánya magamért bennem,

ám – talán – 

Viki így is szeret, mert én is szerettelek,

s imádja – ha csak eszembe jut, már 

érzem, kéz nélkül is öleltél vele –

anya-szagom. Minden anyának van.

A tükröm azt mutatja, amit harminchét 

évesen neked: testet, kicsit használtan,

de teherbírás szempontjából termékenyen…

ajkat, arcot, szemet, hajat, elől a 

homlok és szőkeség határán,   a középtől kicsit balra 

egy forgót, ami miatt mindig szabálytalan

a profilkép…

mégsem zavar, sem fáj, mert pár őszinte-selymes

ujjbegy mindig helyreigazítja

 

….

 

mondhatnék még hasonlatot tényszerű raggal, 

színnel… hogy a csuklómtól-vállamig… meg 

fentebb az államtól-homlokomig mennyire

vagyok olyan, mint te… jól emlékszem  

összesedre, mindenedre, aztán veszek egy

nagy levegőt, és legyintek… most nem az Istent

faggatom, csak téged:

miért, hogy én mássá lennék.

Mássá, mint az, akit miattad hordok magamon.

Olyanná, mint ahogyan régen láttalak.

Anyu. Nem utállak, csak mást akarok mutatni

kézen, vállon, arcon, hajon, és ráncon is.

Csúnya vagy. Szép testben

szeretni képtelen asszony.

Hallod? Gondoltad volna, hogy ez lesz? 

Én nem, de 

jobb, ha – te is – tudod..

 

 

(Bicske, 2017. augusztus 4.)

 

 

 

Fotó: Sióréti Gábor

3 év 8 komment

 

… ne sírjatok. Hazudjátok rólam, hogy úgy élt,
hogy élni is hagyott; nem sírt, nem panaszkodott,
csak ment, lépett, vissza nem nézett… hogy elesett?
Példa arra nem volt. Üldöző – célt, hasznot,
kapcsolatot, sorsot, sorsokat, sokat, sokkot – 
volt, nem préda… folyton szeretett…
szerelmet, gyermeket, Istent; 
hite rendíthetetlen-kék, szava átgondolt, 
arca szép, ruhája színre vasalt… volt.

 

Meséljetek. Bármit. Álmodjatok. Magatoknak,
magatokért, s ha megjelenve belerondítanék a
gazdagságba, vagy bármibe, ami nektek csak alvás 
közben lehet, s válhat elértté, hát tagadjatok meg. 
Az én álmaim sem a ti igaznak várt javaitokról, 
hanem sajátjaimról – tengerről, kátyú, s benne 
pocsolya helyett, távolról a közel vannak, ám nincs 
közelebb menni hozzájuk időm dombok helyett…
tele hűtőről, nem csak díszes mágneseiről; 
pénzről, pont elég helyett pénztárcába férhetetlenül, 
kifogyhatatlanul – szólnak.
Ha meghalok, ne sírjatok. Úgysem hallom.
Nem is várnom. Kiért? Értem, miattam, aki hazudott?

 

Ha meghalok ne sírjatok. Tulajdon, erkölcs, de kereszt nélkül 
távozom. Én se sírnék, magamban sem.
Joggal vagy nem? Áldva vagy átkozva? 
Büntetésként, netán kegyelemként? Ki tudja? 
Én, sem ti – csak rajtunk kívül sokan – nem tudjuk, de
megtudjuk majd ott, akkor, amikor az utolsó
levegősejt is a tüdönkbe szorul… a választ
… nem fent, sem lent. Egy, a – tudom, hogy
unjátok, mert Rá hivatkozom megint – Minden előtt

ha – utoljára mondom – meghalok: ne sírjatok.
Meséljetek, hazudjatok rólam mindenkinek.
Ezt akarom, mert akkor addig úgy élek, hogy elhiszem: 
magamat szégyenbe nem hagyom, és ti nem…
majd… nem sirtok.

 

 

(Bicske, 2017. július 20.)
Lábjegyzet: sokunk vesztettünk már el életünkben valakit… egy kicsit, sőt nagyon ez ihlette a versem….

Illusztráció: HuPont.hu

3 év 11 komment

Vers-délután Payer Imrével, Bak Ritával, és végül, de nem utolsó sorban Nagy Horváth Ilonával…

Vers-délután Payer Imrével, Bak Ritával, és végül, de nem utolsó sorban Nagy Horváth Ilonával…

2017 nyara se szegje kedvét azoknak, akik egy olyan vers-délutánra vágynak, ahol a kortárs költészeti elit képviselőinek egyedi, már-már zavarba ejtő verseire vágynak.

A megnevezett három szerző kellőképpen ki lesz faggatva
– sikerekről;
– nem sikerekről;
– költészetről;
És
Minden másról, ami Payer Imre, Bak Rita, és Ilona Nagy Horváth .

Talán sikerül ezen nyárba egy kis hűst, esetleg/vagy még nagyobb forróságot tenni három kivételes szerző gondolataival, verseivel.
Aki ezt minden eszközzel megpróbálja majd megteremteni, és aki őket faggatni fogja, az a sokszor szétesésre, és egyéb vicces reakciókra is képes Pilla, azaz én.
Bemutatom őket, hogy, majd a megjelenők még kiváncsibbak legyenek rájuk… akarják őket, és azon túl is, amikor majd végszót kotkodál a Hello Drink rekedt de nagyon is vendégszerető “program-kakasa”.

Ne húzzon határt az olvasók, és az őket kiszolgálók közé ez a várhatóan még a tavalyinál is forróbb nyár!
Találkozzunk!
Várunk szeretettel mindenkit!

(A szerzők nevében is) 
Ezen délután szervezője, és moderátora:
Herczog Gyuláné Pilla

(Bővebb információ itt, üzenetben, vagy a herczog.gyulane@freemail.hu-n)

Pilla S.M Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.