Nap: 2008.11.18.

  CSEND A DOLGOK LELKE   A jelent én oly csupasznak szántam: amilyen. A múlt utódja, jöv? ?se rábámul az elmen?re, dátumot kever, s ha azt tudná legább: mi zajlik. Csend a dolgok lelke, s így az emberé – egy [… Tovább]

Kegyetlen kívánlak,véresre haraplak.Letépem ruhádat,magamba fogadlak.   Ölellek, csókollak,letörlöm véredet.Magammal takarlak,nélküled elveszek.   Ütlek és leköplek,megvetlek, rugdoslak.Miért pont én kellek?Mért kívánsz fulladva?   Átölelsz, ölellek,szilánkot ragasztok.Megnyugtatsz, elringatsz.Feladom a harcot.

  Az asztal alá hulló súlytalan szempilla – egy láthatatlan karabinerrel magához er?síti áttetsz? szavaimat, és anélkül, hogy észrevenné, magával ránt, oda, le.

 mily konokul   alkonyul   s mártja éjbe   katlan mélye   egemet    szorosan fogd   szédült kezemet      ha fölém   görnyed a hold   kelyhéb?l   kortyolok  sápadt csillagot  míg ráncomra  szenderül  égnek  fintora   elnémult kintorna   manézs körén  szédülök   látod  látod  kupolám kipányvázott  trapézán feszülök  mint kötelén  lógó    áldozat  rovarként hintáztat  alant nyálasan   fonja   hálóját a mély  csak zuhanok   zuhanok  belé  leped?m lebeg  csücskét markolom  feszül  a karom  ködnek fátyla   torkomon  fojtogat             sancho              sancho   a [… Tovább]

  Megfakult bennem a kín, már nem nyom annyira, szerelmed tudom, tovaszállt, oda, valahova… Más lelkén nyugszik, dorombol csókjáért, epekedve koldul száraz morzsákért. Testem fáradt, halni vágyom…  

  Emlékszel, azt mondtad egyszer, csak mosolyogjak, tiszta szemmel, ha minden érvem elhagyott.   ****   Ha szívemr?l lehull az a lánc, mit tiszta szívedb?l utálsz, már más leszek, oly idegen neked.  

        Bukott vagy, mint az éj bozontjáról némán pergő csillagok,   mögötted elfolyt mérföldek kígyóznak sután, előtted ködbe vész a híd, félútig jutva, lesz folytatás talán…   Bukott vagy, mint az éj bozontjáról némán pergő csillagok.   [… Tovább]

Képtelen versnek indult, mert az Origót elég nehéz lenne megmutatni, így hát gondolkodtam a Renault-emblémán; a véget meg minek is mutogatná az ember, azt ki kell érdemelni.   Beöltözzem én e n?be, húsra, szóra kedvet leljek, testnek ünnepét találjam, ne [… Tovább]

    Mielőtt a Föld vánszorogva, csikorgó tengelyén a Naptól végleg elforogna, emlékezz nyári alkonyokra, midőn a mézszínű fény diófák szárnyas levelén hever. Te állhattál ott, a kiválasztott, kibe milliárd lény között lélek költözött. Voltál magzatvíz tisztán, az ember, nem [… Tovább]