Lucskai Vincze : Elnémult kintorna

 mily konokul  
 alkonyul  
 s mártja éjbe  
 katlan mélye  
 egemet  

 szorosan fogd  
 szédült kezemet  
   
 ha fölém  
 görnyed a hold  
 kelyhéb?l  
 kortyolok 
 sápadt csillagot 
 míg ráncomra 
 szenderül 
 égnek 
 fintora 

 elnémult kintorna 

 manézs körén 
 szédülök 
  látod
  látod
 kupolám kipányvázott 
 trapézán feszülök 
 mint kötelén  lógó   
 áldozat 
 rovarként hintáztat 
 alant nyálasan  
 fonja  
 hálóját a mély 
 csak zuhanok  
 zuhanok 
 belé 
 leped?m lebeg 
 csücskét markolom 
 feszül  a karom 
 ködnek fátyla  
 torkomon 
 fojtogat 
            sancho 
            sancho  
 a lovamat   
 akarom 

Legutóbb szerkesztette - Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...