Kitartón esett úgy három napja. A bádogereszre látott, meg az ég egy sötét darabja lógott be még. Ázott verebet őriztek a festéklemezeket vedlő keretek. Dohánya nem volt már, étel meg nem kellett. Hamuszürkén hevert kannás bora mellett. [… Tovább]
Lassan araszol a víz, lenn meredek a part, fenn, szárnyak. Zölden fénylik a háta a napban egy rózsabogárnak. Szürke az ég lenn, feljebb kék, s ahogy szállnak a szélben a nyárfapihék, úgy futnak az évek, nincs menedéked más, csak [… Tovább]
Abban az évben szokatlanul korán jött a tél. Ha kedve épp úgy hozta, már a Mikulás is szánra pakolhatta zsákjait, de az a hó még rózsasziromnyi nagyságú nedves pelyhekben hullott, feltapadt a ciprusok, tuják örökzöld lombjára, [… Tovább]
Írhatnék verset az őszről, hogy a szél fákkal flörtöl, hajlong a fenyő, zörög a rozsdás bádogtető, toboz hull alá kopogva, s mint hazug szavak, apró sárga virágok ülik meg a rét lágy ölét, hol patkány hever aléltan, mire [… Tovább]
Voltam már gazdag. Kertemben kazlak közt pávák jártak táncot. Álomnak látszott, nem vetett ráncot, Isten köpenyeként terült fölénk a nyári ég, alá gyűlt minden, de nem volt elég. Még, még! Belülről jött a hang. A lég már [… Tovább]
Cserzett arcú, kis sovány asszony áll a kerítés oldalán reggel óta. Nem ment boltba, nem evett, nem vett kenyeret. Forró délben bóbiskol, őrt álló, ernyős kapor, alélt levél lebeg. Oszlopnak dől. Az nem lehet. Az ő fia nem szörnyeteg. [… Tovább]
Kerti Károly rajza Egyszer ki kell állnom egy szál fehér ingben, gyalulatlan deszkán kopott dobgitárral, egyedül. Mielőtt elmerül kiegyénült lelkem, el kell énekelnem legszebb hangomon. Gyűrött homlokom mögött selyembe öltözött a dal. Engem már más nem hall, [… Tovább]
* Sok szép emléket őrzök tovatűnt éveimből. Még működő memóriám polcain páratlan pillanatok várják, hogy végre felidéztessenek. Elhamvadt szerelmek, élő barátságok rezdülései gyakran simogatják szívem tájékát, de a leírhatatlanul jó érzés csak akkor járja át egész testem, ha [… Tovább]
Egy rozsdás vasszéken ül a lány márciusnak idusán, mögötte avas gaz között meztelenre vetkőzött háza letérdelt az út sarába. Áldott fény csorog a tájra, szemét lehunyja, arcát belemártja, szájából kibuggyan a dal. Húsz-tizenkettő, te feneketlen teknő, vigyél magaddal! [… Tovább]
