Takács Dezső : Hűség

Cserzett arcú,

kis sovány

asszony áll

a kerítés oldalán

reggel óta.

Nem ment boltba,

nem evett,

nem vett kenyeret.

Forró délben bóbiskol,

őrt álló, ernyős kapor,

alélt levél lebeg.

 

Oszlopnak dől.

Az nem lehet.

Az ő fia nem szörnyeteg.

Földre néz,

két vézna kéz

ölétől messze rebben.

 

Lehetetlen.

Vagy, ha mégis,

jobb, ha rászakad az ég is.

A tüzes, a rettentő.

Onnan lészen eljövendő.

Onnan lészen eljövendő.

 

Magának motyog,

mikrofonba

botlik álla,

karját magasba tárva

szólít Urat:

Ellep a világ mocska.

Küldd közénk vissza

egyetlen fiad!

Legutóbb szerkesztette - Takács Dezső
Szerző Takács Dezső 190 Írás
Viharban érkeztem, vaksötét éjszaka. Hajlongó jegenyék, átázott föld szaga, s Anyám volt ott még, meg a bába, mikor belesírtam ebbe a világba, a Sztálin utca nyolcban, alig hallhatóan.