Horváth Nóra : Elhivatott szív

 

Ma ugyanúgy megyek neked,

ugyanakkor ütközöm beléd,

mint tegnap,

akár tegnapelőtt;

egy fáradt ág

támasztékot keres

rajtam,

rezzenetlen.

Szűkölve férünk el,

a felesleget lehántjuk

lényünk képlékenységéről,

s akkor

és ott,

egymásra találunk.

 

Látom, újra lombozódsz,

pedig a tavasz elmúlt.

Hátam mögött

vakvágtába torkollt

milliónyi céltalan ösvény,

megtaposott lábnyomaiba veszek.

Most nem hunyorgok,

ha a Naptól kiég a szemem,

égjen csak tovább!

Nyári fülledtség

a bizalmába fogad;

közeli árnyak

civódása hallatszik,

egyre távolodva

óva intő fenyőkarok

lelombozódó bánatától.

 

  

***

 

Fülöp, Fülöp,

vágtass hozzám!

Játsszuk el,

te vagy a fiam,

én meg az anyád.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).