Hetven felé

Lassan araszol a víz,

lenn meredek a part,

fenn, szárnyak.

Zölden fénylik a háta

a napban

egy rózsabogárnak.

 

Szürke az ég lenn,

feljebb kék,

s ahogy szállnak a szélben

a nyárfapihék,

úgy futnak az évek,

nincs menedéked más,

csak az élet,

bár nem hiszed már el

a régi meséket,

gyúlnak és hunynak

benned a fények.

Tiszta, metsző álomkeringő

ami maradt.

Fel, fel megint,

aztán vissza.

Keresed magad.

19látogató,1mai

Szerző Takács Dezső 190 írás
Viharban érkeztem, vaksötét éjszaka. Hajlongó jegenyék, átázott föld szaga, s Anyám volt ott még, meg a bába, mikor belesírtam ebbe a világba, a Sztálin utca nyolcban, alig hallhatóan.

11 Komment

Hagyj üzenetet