Hónap: 2015 március

Összeterelt, fekete felhők az égen, felbőszült istenként gyűlnek ím, fölöttem, cúgos szél ostorozza lelkemnek arcát, eltakarja a napfény simogatását.     Nem táncolnak virágaim kinn a réten, madárdal sem kísér az erdőben éngem, gyászszalagot tűzött fel a magasságos, templomom kertjében [… Tovább]

“Az ész semmit sem ad, Ami a vágyra válaszolna”1 … Az elhagyott fa A képernyőkön  Mint Valóság-Show  Magasodik   A visszamászás  Koedukált zuhany alatt – Hol csókkal csókot ölni Mindenki tud Hard-Porn- -vad-iramban Folytatódik   Sűrűsödik a sötét Félő Hogy [… Tovább]

Én nem akarom, hogy azt érezd, hogy azt akarom, hogy azt érezd, ezért inkább kussolok ha fáj. Persze látványosan, hogy te, azért biztosan lásd.

Lustán dereng a hajnal, vállán tejfehér ködlepel.Csontujjú szél tétovázik,majd görnyedt háztetőkkel perel.Dér csókol, jeges lehelettel,ezüstpáncél feszülfákon, bokrokon,álmosan didereg,s nyújtja ég felé karját az ébredő Oktogon.Fázom.A járdán üresen kongó léptemmagányos ritmusa koppan.Kipp-kopp. Kipp-kopp.A tegnaptól fényt, ma sem loptam.

Van pár liget, van pár bokor,ahova így-úgy tartozol,van pár dallam, meg egy gitár,meg annyi minden, ami fáj,és van a szél, ki furcsamódmár úgy ölel, hogy takaród,van Istenedtől nagy hitel,hogy nem üzen, ha menni kell,meg őrületbe vert tudat,mi holtodon is átmulat,jön [… Tovább]

Tudom elérek/erdélyi falumnak/                              Koosán Ildikó  Tavaszba hívó hangodkét karom körülzárja,húsvéti víg harangoddermedt magányom várja. Örvénylő szelek hátánavarba rejtett nyomokútját kutatom kábánmint bilincsbe vert rabok napestig helyben járván.a képzelet üvegszárnyántudom, [… Tovább]

  Úgy támaszkodj vállamra, hogy az évek sűrű percekké olvadnak, és a gőgös  Nap elénk térdepel. Szégyellőséged kijózanodod, esztelenül szemérmetlen leszel.   Úgy simulj lelkemhez, hogy  tűzruhában repít a varázsló félelem, s míg mozdulatlan kék zafír a Föld, érintetlen világgá [… Tovább]

  Ablakomon át beköszönt hozzáma tenyérképű telihold.Csupán egy villanásra küldte rámárnyakkal tűzdelt fényét,hideg-rázós mosolya máris párnámba vackolta magát.Én gyűrt lepedőmön forgolódtam,álmom kínosan kerültea velem való találkozást.Gondolataim kergették egymást,lökdösődve tülekedett mind előre.Szűkölő pillanatok váltaknyomasztó órákká,átvették az irányításta pattanásig feszülő idegeken.Felültem.A vekker hangosan [… Tovább]

  Alkonyatkor   Folyóparton ért utol a könnyű léptű est, amíg a lenyugvó Nap fodrára bíbort fest, a kezed keresem.   Némán hömpölyög tova a messze tartó ár, egy csobbanás sem reszket, az alkonyat még vár – megtalálhasd szemem, összefonni [… Tovább]

Örömeid, mik vannak,hulló fények sikongójajkiáltásához mérd.Csigolyáid roppanjanak bele.Lobbants mosolyt, míg ver a szív sóhajok közt felcsendülő dalnak. Az öröm jön, megy, köt és old. Partot ér benned, s megpihen szépsége a fukar pillanatnak. Emlékezz rá, ha fáj is, mikor gyökeret eresztve elhagy,s harmatsóhajok könnye hull. [… Tovább]

Saját fotó       csöndvirágom bársonyoskönnyeimtől harmatos virágágyam megvetemcsendjeim elültetemversem tiszta igaz szó bús szívedbe olvadó mikor neked dalolokhajnalcsillag felragyoghosszúra nyúlt estekenbékém szunnyad csendesen –

      Sajog, húz, von, átölel. Bekerít, elnémít. Fülembe súg. Jön. Megy. Szétszed, összerak. Megszeret. Elveszít. Megtalál. Ma szeret. Tegnap jön. Holnap szeret. Vadtavasz, nevenincs álmokon fészkelő. Fecskepár. Szerelem. Te meg én. Fényeket tereget. Kikelet. Sorsfonál. Lengedez. Kibomlik. Elnémul, [… Tovább]

  Egy  apró  kecskeköröm  akadt  a lábujjad  közé  ’Lelle  fövenyén, ahol  oly’  ritkák  a  kis  kövecskék ’s  mi  csak  jóízűt  nevettünk  rajta; Barátom,  hogy  immáron  Te  meg  én, micsoda  két  körme – tört  vén  kecskék vagyunk  a  vízben:  Te  magad [… Tovább]

Fából faragták, fémhegy volt a vége, s nagy örömlés a körbe pörgetése, a gyorsba forgós zümmölt hangon rezgett, kihasgatva  a csöndből pár gerezdet,, csak tekerőztem, pörge kedvem támadt, két csippent ujjam lett egyre vidámabb, csak körbe-körbe surrogta az asztalt, de [… Tovább]

    Ma borong, eső mosta otthonok tanyáznak gondban. Tócsafolt lóg esőkabáton, bézs színűre festve a ruhát. Keserű ízt szánt az ecset mosolyok sarkaiba, bujkál a szürke szívmeleg, árnyakkal ékes a lehelet. Minden utcasarok vinnyog és kiált, házakról máz csurog, [… Tovább]

  esti fényárbancsodálom az aranylóntündöklő napotlebukó sugarávalmegszépült pillanatot               

nem város az hol naponta járok ahol sötétek az éjek s röghöz kötnek az álmok fehérre meszelt házak körös-körül erdő kígyóként kanyargó Tisza vize élet s temető nem város az hol három az utca minden ablak függönyét ismerős húzza ahol [… Tovább]

    …hogy nem nyughat a szív, hogy fellázad a démon… Körénk lángfal épült, s a falon égett kéznyom. Nincs ellensége embernek, csak az ember saját maga. Ki nem állja meg a szúrást, mert hatástalan szava. Bár van ki hallgat [… Tovább]

Henri Fantin-Latour         Bújkálok – mert kipakoltam. Igazságom „verhetetlen”… Nyomomban pár ótvar stróman, hogy a színről eltüntessen. Kaphatnék tán selyemzsinórt, – tőr helyett ma szérum dívik, „templomos” arcokon vigyort látsz, mi gonoszságtól hízik.   Egyik ölet, másik [… Tovább]

Illusztráció: “Isabela Ia Castiliei” – Giovan Domenico Olivieri szobra     Lányos termet, ferde metszésű szem,fehér gyapjúruha, erélyes arcél…Szép királynő! Hited, mint az acél:töretlen. Bábokat űz a végekengigászi álmod: a Visszahódítás.De bástyáid felett egy hang ezt súgja:“a játékos egy másik [… Tovább]

Tanulj meg lentről égig érni,a fák csúcsához ujjal érni,tanulj meg futni, kergetőzni,a fűszálakon nyergelőzni,tanulj meg mindent megtanulni,orgonaszárú sípot fújni,tanulj hegedűt, dobot, kürtöt,mindent, mit ember összegyűjtött,és ha már mindent tud az ujjad,kiderül, csak a dudát fújtad.