Alkonyatkor
Folyóparton ért utol
a könnyű léptű est,
amíg a lenyugvó Nap
fodrára bíbort fest,
a kezed keresem.
Némán hömpölyög tova
a messze tartó ár,
egy csobbanás sem reszket,
az alkonyat még vár –
megtalálhasd szemem,
összefonni sugarát
kimondatlan vággyal,
a felszakadó sóhaj
csillagokhoz szárnyal…
Mert itt vagy mellettem:
érezhetem örömét
tested melegének,
biztos szíved gyönyörén
bontakozó fények
vezetik szerelmem.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.29. @ 08:05 :: Szepesi Zsuzsanna
