Nap: 2015.03.11.

  Szelíd szemedben megírt szenvedés: Isten-hordozta kín az emberért. Miatyánk, ki az egekben lakozol, fiaddal miértünk kinek áldozol? Iszapban a világ, fetreng, nevet,s én, mint a partra tévedt hal, nevedtátogom: Uram, mondd, merre menjek,hol nincs pokollátszata a mennynek? Van, hogy [… Tovább]

  Életem apró szörnyei, hova bújtok – nincs helyetek, s mégis a sarkok mind tele veletek; a szóközök, csöndek, nézések, félrefordulások, ellépések, sóhaj az eleje vagy vége, néha lihegés, mintha futó vágy és már se vágy, „soha már”- a megszokás, [… Tovább]

„Micsoda csönd, ha itt vagy. Micsoda pokoli csönd. Ülsz és ülök. Vesztesz és veszítek.”     Micsoda csönd, ha itt vagy, pedigmost jöttél csak, és eddig zúgtak a lombok kintről, meg bent is a gépek, egy ember az utcán, épp [… Tovább]

  Agyamban száguldó, vad semmiségek,didergőn bénító lázban égek.Nem számít, hol vagyok és hova érek,álmaim feketék vagy fehérek.   Lidérctől remegek, úgy ébredek fel, sietnék, de az ágy nem ereszt el. Rémülten sorolom, mi várna rám, hiába, börtönöm lett a szobám. [… Tovább]

  Titkos kis sarok, rejtett zug az ágy ráncainak hajlatában, ahová éjjelente elmenekülök a szívverésem elől. Azt mondják, ha csendben elsüllyedek a széthajigált életek paplanjai közt, megmelengetnek majd a régi érintések. Én pedig megismerem majd a szomorúan hajló kezeidet, és [… Tovább]

Kikristályosodik a pillanat,a légzés elmegy, ott maradsz magad,az ösztönöd még vissza-visszatáncolaz óriásira duzzadt világból,de nincs fogódzó, elhagyod erődet,hogy idemaradásodat legyőzzed,hisz messze látsz már, irgalmatlan messze,két latorra, s a középső keresztre,s mint szétszakított út végén a vándor,kitántorogsz a megpördült világból.