Kép: Internet Utolsó búcsú, félszeg nevetés,végső elválás, végső ölelés.Elfojtott könnyed mosolyba rejted,így titkolnád el: összetört lelked. Színlelve közönyt, takarod magad,hisz tudod, belül üresség marad;csillagos álmod váltja a sötétszívedben, s várod a magány ködét. Nem ezt akartad, mért így lett vége?Szabadságodba [… Tovább]
Néha még megkeres a gyötrő álom: zuhatag szélén magamban állok, kéklő messzeség hegyormait látom, de mélybe hívnak fehér kristályok. Titkot rejt a távol, oda kell jutnom – küldenek üressé lett tegnapok: értelmét a létnek csak ott találom, s [… Tovább]
Most bölcselkedem, mert a tapasztalat saját, mint a fotó! Fiatalság! Táncol, nevet, nem is gondol arra, neki is lesz ősz a haja, barázdált az arca. Nincs még gondja, nem fáj semmi, rózsaszín az élet, az éjszakák nekik hoznak [… Tovább]
Lehajtott fejét húzza a bánat, röpke álma a végtelenbe hullt… Fonnyadó indák őrzik a vázat, kísértetszárnyú lidérce a múlt. Ujjai rácsán emlékek úsznak, lázas elméje kutatja vadul. Nekifut újra a rövid útnak, kereng porában – és nem szabadul… [… Tovább]
Alkonyatkor Folyóparton ért utol a könnyű léptű est, amíg a lenyugvó Nap fodrára bíbort fest, a kezed keresem. Némán hömpölyög tova a messze tartó ár, egy csobbanás sem reszket, az alkonyat még vár – megtalálhasd szemem, összefonni [… Tovább]
Agyamban száguldó, vad semmiségek,didergőn bénító lázban égek.Nem számít, hol vagyok és hova érek,álmaim feketék vagy fehérek. Lidérctől remegek, úgy ébredek fel, sietnék, de az ágy nem ereszt el. Rémülten sorolom, mi várna rám, hiába, börtönöm lett a szobám. [… Tovább]
hexameterek Várom az új tavasz eljöttét, érezni, hogy` árad illata. Mennyire más lesz majd álmom, ha a langy szél súgja meg – őrizvén melegét, ízét örök édesen. Egykor is így vártam: remegőn, ifjúi hevével szívemnek, hisz téged egy [… Tovább]
Elveszetten, társtalanul, mikor a sok kép feltolul múltadból; nagyon fáj az egyedüllét, s ahogy vágyod forró ölét, hozzád szól. Kedves hangja lágyan ringat, suttogva a szép szavakat rád hajol; újra érzed, karja ölel, s felriadva bánat tölt el: [… Tovább]
…én hol keresselek?Hová rejtőzött elvalódi éned?Hogy viharos szelektépázását elbírd,falat emeltél –a gondokat egyedül,kínlódva éled… Nyugtalan az álom,fáradt az ölelés,halványul a fény…Tüzét sem találomégő szemeidnek:a csillogás tompa,könnyes valóságáneltűnt a remény. Kedved börtönénekkapujánál állok.Felsebzett az öklöm,s hiába zörgetek –süket csend fogad.Köröttem hevernekkivérzett [… Tovább]
Most utam` magam keresem,s a választ…miért nőtt a fal, mi tőledelválaszt?Hová bújjak, hogy megtalálj,hogy az élet játék legyen –felhőtlen, sikeres:s ha nem is értesz azonnal,mégis…örömmel megkeress!
