Schifter Attila : Congeria

 

Egy  apró  kecskeköröm  akadt  a

lábujjad  közé  ’Lelle  fövenyén,

ahol  oly’  ritkák  a  kis  kövecskék

’s  mi  csak  jóízűt  nevettünk  rajta;

Barátom,  hogy  immáron  Te  meg  én,

micsoda  két  körme – tört  vén  kecskék

vagyunk  a  vízben:  Te  magad  vagy  Pán,

esetleg  lennél  az  Ördög  talán?

 

Akkor  nekem  adtad:  messze  dobjam

el,  nehogy  megint  rálépjünk  újra,

míg  a  selymes  Balatonban  úszva

én  két  ujjam  között  tartogattam,

gondolva  előttünk  álló  útra:

Talán  együtt,  talán  külön  futva

tesszük  majd  meg  az  élet – etapot.

‘S  zsebre  tettem,  mint  apró  bánatot.

 

Másnap  reggel,  véletlen  elejtve

ráléptem  ’s  porrá  tört  talpam  alatt.

Az  emléknek  csak  emléke  maradt

’s  törékenysége,  figyelmeztetve:

létem  kagylóhéja  könnyen  hasad

–  szívemben  óvjam,  mi  hozzám  ragadt.

Azóta  én  is  így  teszek  éppen:

lelkem  láncán  lóg  minden  emlékem. 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.03.28. @ 15:15 :: Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.