Ablakomon át beköszönt hozzám
a tenyérképű telihold.
Csupán egy villanásra küldte rám
árnyakkal tűzdelt fényét,
hideg-rázós mosolya
máris párnámba vackolta magát.
Én gyűrt lepedőmön forgolódtam,
álmom kínosan kerülte
a velem való találkozást.
Gondolataim kergették egymást,
lökdösődve tülekedett mind előre.
Szűkölő pillanatok váltak
nyomasztó órákká,
átvették az irányítást
a pattanásig feszülő idegeken.
Felültem.
A vekker hangosan jelezte
a távozó perceket,
rést vájva a csend falán.
Aludni szeretnék zakatolt
izzadó sejtjeimben.
Lassan derengeni kezdett.
Néztem a függönyön
megjelenő hajnalfényt.
Két karjába zárt egy álomkép…
