Kopp, kopp, ezernyi hang a csöndben,
halkan zizzen, hangosan kérdez, felel,
fáj a szó, a kérdés értetlen, itt vagy és
nem kérsz, csak követelsz magadnak.
Bakó felettem, utolsó csepp vérem lesi,
Fejem – testem elválasztotta, éles a bárd,
mi életem kívánta, ennyi és nem több,
vörösen csillogva, szikrázó porba esik.
Karom emelném, erőtlen fejetlen testem,
felvillan az utolsó emlékkép szememben,
boldogságot kívántam, örömöt és békét,
ez elviselhetetlenné tette számodra létem.
Önelégülten vihogsz, gúnyosan vállat vonsz,
meg van hozzá a jogod, dönthettél felettem,
beitta a föld, de a vörös folt jelzi, itt vér fojt.
Kiáltok. Vigyázz! – elindult feléd hóhérod.
—————————————————————————————–
Kedves Anna! Többször is nekifutottam az írásodnak, és értem is én, hogy mit szeretnél mondani vele. Az első két sor jó indítása után azonban merő horror az egész, és nem líra. Ezt most nem publikáljuk. Üdv: Zsó
Legutóbbi módosítás: 2015.03.22. @ 15:51 :: Lénárt Anna
