nem város az
hol naponta járok
ahol sötétek az éjek
s röghöz kötnek az álmok
fehérre meszelt házak
körös-körül erdő
kígyóként kanyargó Tisza
vize élet s temető
nem város az
hol három az utca
minden ablak függönyét
ismerős húzza
ahol az egyedül élők
keserű magánya
falakra vetített
sorsok embernyi árnya
nem város az
hol járom az utamat
majd monoton perceim
a semmibe zuhannak
ahol még látomás
hogy örökre elmegyek
és a csillagokba írnak
egy apró nevet
Bakos Erika : nem város az…
Hasonló írások
Márciusi dal
Elolvasta:
40
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Márciusi dal
Koosán Ildikó
mennyire más ez a hit, mennyire más ez az ének
tavaszi égre, ha március selymes fénye feszül;
virít a bozót is, nemcsak a díszkert magnóliái,
harmatos dallamod ó Filoména kedve derít;
már kora reggel ébred az ember, gyűjti a napfény
friss sugarát, fonni a szellő lenge hajába jöjjön
ma vélem ki messzire lát, hol ünnepre várnak
a tarka mezők, rügylombos fák tüze megkoronáz,
s úgy indulhatsz egy új nap elébe, mint akit égig
emel a láz;hiszel a szépség gyógyerejében: élni a
napok forgószelében jó, ha e hit is téged vigyáz.
2016. március 28.
NYÁRFAVIRÁG
Elolvasta:
353
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Pillegve száll, a légáram lovagja,
és aláhullva tapadva terül,
majd újra rázza fürtjét anyja, apja,
s a fehér pamacs friss szellőre ül.
Be-beoson a legparányibb résen,
még fickándozik, mielőtt leszáll,
s míg orromba fojtja a szívverésem,
fehér lepelt ölt nászában a nyár.
A júniusi fény szűrőnyi része,
s míg fitogtatja parány erejét,
rácsavarja a természet egésze,
a nyárlevelek óvkodó szelét.
Csendben megsimítaná
Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Anyámnak…
Márciusvégi este.
Tavaszillat árad, s a leveg?
üde, hangos madárdallal tele.
Kívülr?l látott önmagam
kínlódva poroszkál hazafele.
Álmatlan ég? szemekkel
vonszolja magát, mintha
a világ összes terhe-baja
húzná a nyakát a föld fele.
Roskatag porhüvely,
húzd ki magadat!
Fáradtan cibálod
fájó nyomorodat,
terhed súlya
válladat nyomja,
egyúttal sajgó
szívedet is szúrja.
Apád mit szólna,
ha látná, összeomlasz
életed súlya alatt?
Anyád mit szólna,
ha rázúdítanád
minden bánatodat?
…
Anyám mit szólna? –
kérdem önmagamat.
Nála nincs feltétel.
? ért, szeret, ismer…
némán nézne talán,
s csendben megsimítaná
a hajamat.
————————————
terhe-baja
terhed súlya
életed súlya
Ha már tárgyas ragozású az ige, szükségtelen még tárgyraggal ellátni a névszót, mert kellemetlen hangzást eredményez: -at -at -at.
Apád mit szólna, ha látná, anyád mit szólna, ha látna. Nem kell megismételni, hogy mit látna, hiszen nyilvánvaló, leírtad az els? szakaszban.
Ezt leszámítva nagyon egyedi anyáknapi megemlékezés, különösen szelíd-szép befejezéssel.