Bújkálok – mert kipakoltam.
Igazságom „verhetetlen”…
Nyomomban pár ótvar stróman,
hogy a színről eltüntessen.
Kaphatnék tán selyemzsinórt,
– tőr helyett ma szérum dívik,
„templomos” arcokon vigyort
látsz, mi gonoszságtól hízik.
Egyik ölet, másik butít,
vonzza őket parázna kéj,
fejük felett egy-egy kuvik:
hajszálon függ kard és kötél.
Felesküdtek Luciferre,
testükkel védnék Ahrimánt,
játszmájuk szám – mátrix! – s ferde
szemsugaruk mélységbe ránt.
Ólomöv és acélsodrony
fedi lelkük pusztaságát,
trónt ülnek a „világ-sorson”:
s mind íratlan törvényt hág át!
Otthonuk lég – Semiramis –
függő-kertben félvezetők,
homlokterük ön-piramis,
ők a szénné mást égetők.
Ősi tant is ferdítenek
homokkal sikált hajlamok,
Poseidon – Neptun – mit tehet?
Hullám nyel kősivatagot…
S bár ma Szodoma s Gomorra
Jerikó falában sem hisz:
tenger mélyén New York, Róma?
Pihenni fog, mint Atlantisz!
Földtörténet? Egy-egy eon!
Lánc s hegy körénk vetemedik,
arculatunk kőasztalon:
continens – csont-rétegekig!
Sejtre szabott genetikát
írhat Szó ma – tett-jelenben,
hisz a DNS: etikánk,
nyitott kódex-spirál – Jellem!
Vacsoránk? – ha lesz: Utolsó?
Őrizzenek csillagjegyek!
Testet illet csak koporsó,
lélek tart sziklát – mint Eget!
Legutóbbi módosítás: 2015.03.27. @ 12:00 :: Pásztor Attila - Atyla
