Tóth Zita Emese : Fényes

Ahogy kislány fonott copfját szokás

visszafejtve kiereszteni elalvás előtt,

fotonjaira bontom a napsugarat,

hagyom kisiklani ujjaim közül,

majd számlálhatatlan, parányi

üveggolyóként szóródik

szét a földön,

beragyogva az utcát.

 

Én csak látni akartam egy csodát,

mielőtt elfogadom

a valóság egyszerűségét,

nem tép szét semmilyen vihar,

arcbőröm nem bántja rideg, késő őszi szél,

megfogod kezem

pislogó lámpafények alatt,

árnyaink követnek hazáig,

lépteink nyoma ütemesen zenél

a betonon,

ereimben zúgolódik megannyi hormon,

megszorítom kezed,

mintha épp átadnék egy titkot,

pedig csak kibomlott copfom,

körülöttünk fotonjaira hullt szét

a lámpafény,

és tisztán láttuk egymást a másik szemén.

 

Legutóbbi módosítás: 2015.03.21. @ 15:01 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 143 Írás
Van egy saját Palintám, illetve egy Andrisbabóm és egy Zoécskám is. Az írás a legnagyobb függőségem. : ) '92-es évjárat.