mikor egy emlék újra éled
megdobban a szív
és hív
valami messzi tájra
elfeledett boldogságot igéz minden pillanat
és éleszt újra egy fakuló érzést mi még megmaradt
kételyekkel lép az ember a homályba
és csak reméli hogy ott két ölelő kar várja
egy szerető szív
melyben még van egy kis hely számára
s hogy a heg mit egykoron otthagyott
elmúlik teljesen
kételyek benned-bennem
s egy cseppnyi félelem
mely majd mind múlik ahogy haladunk együtt az úton
kéz a kézben
egymáshoz simulva
a szivárvány felé fenn az égen
ahol szemed ragyogása tüntet el majd minden vétkem
és hol majd lelkünk fürdőzik a csodás fényben
szabadon
tisztán
mohol, 2017. augusztus 06.
Keserű kávé zamatába főtt
Méreg árad a lüktető ereken.
Kies szürkeség vonz, mint azelőtt,
Mikor elveszettnek hittem mindenem.
Megkopott lélekbe zárt emlékek
Szöknek tőlem, egymás után, sorban el.
Eltűnnek a féltve őrzött képek,
S a csend az, mely mindenkinek megfelel.
Érthetetlen képletekbe vész el
Minden megtalálni hitt egyenlőség,
S az eredmény csak ront a helyzeten.
Válaszokat hiába keresel.
Hamuszürkévé lett felettem az ég,
S lettél egy újabb stigma testemen.
Mohol, 2017. Július 4.
Kopottas kabátba öltözik a táj.
Görnyedt háttal tűnik a nyár csendben el.
Sínek közt tétován legelésző nyáj,
Melyet sem juhász, sem puli nem terel.
Kóró hajlik a hűvös őszi szélben,
Mint aki rejtett kincsek után kutat.
Cickány fut át a poros úton éppen.
Félénken szedeget elszórt magvakat.
Bodzafa hullajt el nem sírt könnyeket
Megfáradni látszik az öreg nyár is,
Koronáján egyre több a korhadt ág.
Szürke felhők hoznak hűvös cseppeket,
S a múló nyári égbolt kesereg, hisz
Mint mindig, úgy, az idén is megcsalták.
Mohol, 2016. Szeptember 19.
Bármit álmodok
két szelet kenyér közé,
az éhség megmarad.
Csonka tányérom mellett
egy kicsorbult kés hever,
benne e kósza gondolat.
Mohol, 2015. Június 16.
talán sosem volt
a hol volt-hol nem volt az
üveghegyen túl
szennyben úszik minden már
a mese is elpusztul
mohol, 2015. április 18.
Lehet elkurvu-
lok én is, hogy szóim egy
kötetben lássam.
Talán, te is megbocsátsz,
hogy kúszom pocsolyában.
Üres fejemben
helyben jár a képzelet.
Égető légszomj
tép feszülő ideget
szét, mégsem múlik a csend.
Gondolatvadász
lettem. Tehetetlen, ki
fegyvere nélkül,
csak bolyongó csavargó
már s mindenhol idegen.
Kiszáradt meder
mélyén fürdőzik porban,
csendes esőt vár,
ezerszer megfogadott
s megtagadott becsület.
Leheletfinom
por fedi be a múltat.
Megfoghatatlan
jövőt tagad meg a sors
koszos jelen küszöbén.
Mohol, 2015 Március 23.
Amikor fények
alusznak ki, még nyomot
hagy a fájdalom.
Kettétépett falevél
erezetén könny csorog.
Mohol, 2014. Február 22.
mintha értené
vérbe merült ma a Nap
új szerelemmel
takarta fáradt testét
s bújt el csillagok alatt
Mohol, 2013. Február 14.
Csokoládéillatba fojtott mámor
Nyögése tölti ki a teret,
Újjászületik ezernyi elfeledett érzés.
Lágyan átölelő két kéz melege tesz magáévá pillanatot,
S az elhagyatott várromokon átfutó borostyán zöldje tavaszt igéz.
Csendet becéz s kósza perceket rak egésszé
Kopottas szőnyegén az idő.
Zakatolva dobban ziháló mellkasban a szív.
A megfoghatatlan terít dallamot végtelenség lába elé,
S a csalóka Nap a kifakult égre halovány szivárványt kerekít.
Mohol, 2015. Február 13.
