Vandra Attila : Jártunk a világ végén – 9. Tengerpart

Akár fürödni szeretnénk, akár csak csodás vidéket látni, Aotearoa-Új-Zéland partjai tárt karokkal várnak.. A képen nemzetközi fotópályázaton díjnyertes fotóm: Az életképesség szobra. (The Statue of Vitality)

 

Akár fürödni szeretnénk, akár csak csodás vidéket látni, Aotearoa-Új-Zéland partjai tárt karokkal várnak. Ám a Csendes-óceánban való fürdőzés a nyár elején igencsak friss élményben részesíti a kalandra vágyót. Aki kényes az inkább válassza az öt fokkal melegebb Tasmán-tengert, utazzon az Északi-sziget északi csücskébe, vagy próbálkozzon februárban.

Az idény elején (december, január eleje) nem kell félni a tömegtől a szigetország strandjain. A tengerparti fürdésért még a fővárosban sem kell fizetni. Ennek ellenére a látogatottabb strandpartokon van vízimentő-szolgálat, de csak keskeny szakaszokon. Nem minden part alkalmas a fürdőzésre. Van, ahol a tengerfeneket éles sziklák borítják, akadnak magas sziklapartok, de csodálatos szépségű öblök is, Skyathos homokjával vetélkedő strandpartokkal. Aki teljes nyugalomra vágyik, az is megtalálja számítását. Mi a Déli-szigeten, az Abel Tasman Nemzeti parkban neveztünk ki egy kilométer hosszú partrészt exkluzív Vandra-beachnek. Igaz, nem volt vízi mentőnk…

Az árapály is beleszól a strandválasztásba. A sekély partokon a tenger apálykor eltűnik a láthatárról. Ideális itt kisgyermekkel fürödni, nem kell attól tartani, hogy „túl bemerészkedik”. Ám, ha jön a dagály, esetleg elviszi a víz a „parton” felejtett ruháidat.

Azokon a partrészeken ahova dagálykor sem ér el a víz, fárasztó a gyaloglás, a láb besüpped a homokba. Azt várnánk, hogy az apály alatt felszínre kerülő homokba még jobban belemélyed a lábunk. Nem. Autózni lehet rajta. Ezen esik a legkellemesebb tengerparti séta.

Érdekesen alkalmazkodott a növényzet is az árapályhoz. Olyan is van, amelyiknek a gyökere rövid időre a sós víz alá kerül, amikor a dagály tetőzik. Úgy tűnik ezek a bokrok, fapáfrányok hozzászoktak ehhez, mert vígan megélnek a sóáztatta homokban. Némelyik dagálykor víz alá kerülő homokkő-sziklába vájja gyökerét. Egyik ilyen manukafát ki is neveztem az életképesség szobrának.

A tengerparton sok a madár. Egyes sirályok koldulnak, az ennél is merészebbek képesek elcsenni a figyelmetlen turista ételét. A kormoránok valamivel óvatosabbak, nem díjazzák a túlzott közeledést, elővigyázatosan ellépegetnek. Nem is hinnénk, milyen gyorsan tudnak totyogni. A rigó méretű dotterelek olyan gyorsan szedik a lábukat, hogy megnyernék az emberrel a futóversenyt. A galambnál alig nagyobb csigaforgatók már arrébb röppennek, de az egyik, fiókája védelmében megtámadott. Pedig csak lefényképezni akartam.

Egyes partszakaszokon fókák tanyáznak. Hihetetlen, hogy az idétlen uszonyaikkal milyen gyorsan tudnak közlekedni, még sziklára mászni is. Nem ajánlatos túlságosan megközelíteni őket, mert főleg, ha fiókáik is vannak, megtámadhatnak. Ilyenkor nem vicces, ha kiderül, hogy a fóka jobban és gyorsabban tud sziklát mászni, mint a fényképész.

A turistának, aki látta már az ország esőerdeit, a déli-szigeti Farewell Spitnél meg kell dörzsölnie a szemét. Az őserdő a félsziget „bejáratánál” hirtelen véget ér, s minden átmenet nélkül egy harminc kilométeres, néhány száz méter széles sivatagban folytatódik… Fura látványt nyújtanak a sivatagban a vízimadár kolóniák, főleg apálykor. E sivatagban egy-két fűcsomó által összetartott dűnén kívül nyoma sincs növénynek, de tavacska akad… Ez egy rezervátum, saját autóval bemenni tilos, de a félsziget végén található, a világ egyik legnagyobb szula-kolóniáját szervezett túrával meg lehet látogatni. A szulák a pelikánok legközelebbi rokonai. Meg lehet csodálni őket néhány méterről. Nem zavartatják magukat az ember jelenlététől. Tartanak „ingyenes” légiparádét, s a több tíz méterről a vízbe bombaként belecsapódó halászó szula fenséges látvány.

A hely versenytársa az északi szigeten található Cape Kidnappers. Bár léteznek autós túrák is ide, ezt már gyalog is meg lehet közelíteni. Ám ekkor nagyon jól kell informálódni a vízállásról, mert Cape Kidnappers több száz méter magas sziklafalai alatt dagálykor egyenesen életveszélyes tartózkodni. Aki „elkésik” visszainduláskor, könnyen fogoly maradhat. Mi csak némi lábmosással fizettünk a késésért. Ám a látvány felejthetetlen. Nemcsak a futballpályánál nagyobb területen egymás mellett ücsörgő csodálatosan szép madarak látványa lenyűgöző, hanem az odavazető út is. Cape Kidnappers sziklafalai nem mindennapi élményt nyújtanak a természet csodálóinak. Mindegyik szikla egyéniség, akad köztük szürke konglomerátum, színes rétegű üledékes kőzet… hadd ne soroljam tovább.

Hasonló csodavilág a Pouturangi Pinnacles. Wellington földrajzi viszonyait jellemzi, hogy a Wellingtoni-öböltől e hely légvonalban nincs messzebb húsz kilométernél, ám százötven kilométeres kerülőt kell megtenned, amíg odaérsz. A konglomerátum-képződmény úgy néz ki, mint egy cseppkőbarlang alja, néhol száz-kétszáz méter magas, alig néhány méter átmérőjű „sztalagmitek” közt lehet sétálni, máshol a sziklafalak Cape Kidnappers díszesebb (nem színesebb) változatát mutatják. Természet-szobrász itt nagyot alkotott. A hely érdekessége, hogy egykor tenger alatt volt, s betemette a homok és agyag. Most az eső kimossa az üledéket eme képződmények közül, s egyre láthatóbbá válik e fenséges látványt nyújtó sziklamező. Azért megjegyezném, hogy napsütésben olyan lesz ez a vidék, mint a katlan. A felhevült sziklák ontják a forróságot. De megéri!

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 769 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.