Szilágyi Hajni - Lumen : hét

 

 

az éjszaka lengőajtói megnyílnak
lobog a vadfény a fák tetején földig
hajol a kócos csend rései közt hangod
tapintható könnyű lüktetés bőrömön
számon édes ízű simogatás ahogy
vagy ahogy közeledsz mezítelen
izzás a világ egymáshoz szédülnek
a nappalok és éjszakák egymásba
érnek az évszakok helyet cserél
a hold a nappal a hideg csend
a sötétség fáradt arcáról lassan leolvad
az éj mélytavában nádak zizegnek
a sűrű homályban rojtos felhők
fészkelnek az égig érő szobrok vállaira
ölükben elszelídül mind a hét pillanat
az álmos házak köré fényeket hajtogat
a virradat szívünkben lassulnak a tegnapok
zajos omlásai s míg tenyerünkben
holnapokat álmodnak mesebeli madarak
lent fent abban az áldott szívzuhogásban
minket őriz a végtelen idő

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"