Összeterelt,
fekete felhők az égen,
felbőszült
istenként gyűlnek ím, fölöttem,
cúgos szél
ostorozza lelkemnek arcát,
eltakarja
a napfény simogatását.
Nem táncolnak
virágaim kinn a réten,
madárdal
sem kísér az erdőben éngem,
gyászszalagot
tűzött fel a magasságos,
templomom
kertjében zörög a bogáncsos.
Nagypénteki
fájdalom a golgotámon,
elmondok
egy imát, fenn a keresztfámon,
és ha kérésem
meghallja az Úr Isten,
nem lészen
örök beboruló a szívem.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.31. @ 20:00 :: Thököly Vajk