Hogy volna -e kedvem magammal magamról?
Mikor sejthető hogy az egész egy karambol
lenne és összetörne minden mi ragasztott.
Apám meg odafentről motyogná: szakasztott.
Mégis úgy tűnik, magamnak ma csak én vagyok,
ám nem szól ez másról: csak túlélni s a tanok
itt nem segítenek. Semmi írás, semmi monda.
Magamnak magam lehetek a legnagyobb gondja.
Mint mikor az isten kicsiny gyermeket játszik,
elsöpri mindazt, mit addig épített s látszik
boldog amikor valami újat teremthet.
A tükörbe nem sikerült beleszeretnem.
Mert ahogy a szépség – midőn a káprázat,
elillan és az ember önmaga ellen lázad,
s felfogadja jobb híján azt az embert,
akiben élt, álmodott, szeretett nem egyszer,
akiben egy ajtó mögött lüktet a húsa,
bordák között mélyen rozsdáll a kulcsa.
Ő lesz az, vagyis én, kit ellenem kérek.
Ha majd ott lesz az idő. Véremmel vérem.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.21. @ 11:49 :: Jagos István Róbert
