Marthi Anna : Borongó

 

 

Ma borong, eső mosta otthonok

tanyáznak gondban. Tócsafolt lóg

esőkabáton, bézs színűre festve

a ruhát. Keserű ízt szánt az ecset

mosolyok sarkaiba, bujkál a szürke

szívmeleg, árnyakkal ékes a lehelet.

Minden utcasarok vinnyog és kiált,

házakról máz csurog, ki merre fut,

tévutakon keringve is visszatalál.

Beállítva a pont, magából a világra

jut. Az átélhetőt behúzott kabátok

cipelik. Születéstől lélekben hordott

vallomás: van köze esőhöz, úthoz,

igenhez. Mint felbukkanó élettagadás,

ezer gilisztából sodorva sorsfonalát.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak