Kovács Lilla Katalin : Anyáknapi levél

Kislányomnak *

Drága kislányom!

 

Kinn ülök a kertben, a melegen szikrázó napfényben csillognak a frissen kikandikáló levelek, az orgonabokron a lila virágfürtök szinte ontják magukból a tavasz illatát. Eljött újra az április, s mint minden évben ilyenkor, rád gondolok. Rád és az idő gyöngysorán sorakozó elmúlt évekre.

Április 11–én fog megszületni – hallom az orvos hangját. Riadtan nézem fehér köpenyét, az asszisztensnő közönyös arcát. Nem kicsim, nem vártunk téged. Egészen addig a pillanatig reménykedtem benne, hogy tévedek, hogy mégsem vagyok terhes, de az orvos hangja kijózanított.

Édesapáddal riadtan néztük egymást a rendelő folyosóján. Erre nem voltunk felkészülve, fogalmunk sem volt, hogyan tovább.

– Megtartja? – kérdezte néhány perccel korábban az orvos és én gondolkodás nélkül válaszoltam:

– Megtartjuk.

Igen. Egy pillanatra sem merült fel bennünk, hogy másképpen is cselekedhetnénk.

Milyen régen volt mindez!

Kapkodva keresem a pillanatokat, melyekből összeáll egy élet.

 

A vajúdás fájdalmából megszülető boldogság pillanata, a kalimpáló kezecskék, a kerekre tátott szájacska.

Édesapád meghatódott mosolya, amikor először indulsz el felé. A nevetésed, az első szavaid. Az óvodai Anyáknapi ünnepségek, ahol fehér ruhácskában, babával a karodon mondod a köszöntőverset. A nap, amikor először úszod végig a medencét. Az esték, amikor az ágyon, melletted kuporogva hallgatom az iskolai történeteidet. A féltés, az aggodalom, a betegségek s a tudat, hogy egyre nagyobb vagy és egyre kevesebb dologtól tudlak megvédeni.

A nyaralásaink. Milyen gyönyörű a tenger, amikor az alkonyatban a lábunknak csapódva fodrozódik! Az égig érő fenyvesek Erdélyben, a vízesések csörgedezése, a zenélő szökőkút csodája.

A viták, a veszekedéseink, a dühösen bevágott ajtók. A meghitt beszélgetések szerelemről, boldogságról, divatos ruhákról. A nagyszüleid büszke tekintete a középiskolai ballagásodon. Az első szerelmed. Az egyetemi éveid, a vizsgák, a közös főzőcskézések, a nálunk tomboló vidám barátnők és barátok. Aztán az este, amikor bejelented, hogy férjhez mégy. Tervezgetés, lázas készülődés, a fehér menyasszonyi ruha, az esküvő, az üresen maradt szobád.

A gömbölyödő pocakod, a büszke boldogság, amit érzek, a féltés és aggodalom újra, most már kettőtökért. Felsíró kicsi gombolyag, kapkodó kezecske, csodálatos babaillat. Az unokám.

 

Április van. Kinn ülök, a virágillatban, a fecskéket nem látom, de hangjuk betölti a kertet. S én újra átélem a valóságot.

– Elhalt a magzat – hallom a fehér köpenyes orvos hangját. Ősz volt. A klinika útjait vastagon borították a lehullott falevelek, amint édesapáddal végigsétáltunk rajta, egymás kezébe kapaszkodva. Néhány hónappal ezelőtt léted ijesztett meg bennünket, most elmúlásod. Ennyi volt az életed. Négy hónap. Aztán már csak a vér, a görcsök, a nővérek halk, vigasztaló hangja, a több mint egy napig tartó vajúdás, a csönd, az üresség, a semmi.

A többi csak ábránd, csak önmarcongálás, csak „mi lett volna, ha”…

 

Április van, s te most lennél huszonhat éves.

Drága kislányom, te, aki soha nem születhettél meg, akit soha nem tarthattalak a karomban. Te, akinek nem láthattam kacagó szemét, kinek nem hallhattam sírását, te, aki soha nem tudhattad meg, mennyire fájdalmas és mégis szép dolog élni, szeretném, hogy tudd: amíg csak élek, bánkódni fogok amiatt, hogy nem adhattam neked életet. S minden évben, ha eljön a tavasz, újra és újra végiggondolom, milyen lennél… hogyan élnénk most… hogy mi lenne ha…

Néhány nap múlva Anyáknapja. Két öcséd virággal fog köszönteni engem, mint minden évben. Vidámak leszünk, örülünk annak, hogy együtt lehetünk.

S ha ezen a napon esetleg nem beszélünk rólad, ha nem emlegetjük rövidke léted néhány hónapját, akkor is tudnod kell: bár az élet megfosztott bennünket attól, hogy megismerjük egymást, én mégis három gyerek édesanyjának érzem magam.

 

El nem múló szeretettel

Édesanyád

 

2010. április 11.

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:48 :: Kovács Lilla Katalin

Szerző Kovács Lilla Katalin 52 Írás
"Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál, hogy a mítosz igazabb a történelemnél, hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél, hogy a remény mindig győzedelmeskedik a tapasztalat felett, hogy a nevetés az egyetlen gyógyír a bánatra. És hiszem, hogy a szeretet erősebb a halálnál."