Bősze Emil Miklós - Panteon
Vezetéknév
Bősze
Keresztnév
Emil Miklós
Biográfia
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-
9 év 3 komment

“Egy hegyi patakok közelében található -hozzád hasonlóan illatos -, gyógynövényt kerestem éppen a gyógynövénykalauzban és a gyógynövény-meghatározóból, amikor…” *

 

Egy hegyi patakok közelében található — hozzád hasonlóan illatos —, gyógynövényt kerestem éppen a gyógynövénykalauzban és a gyógynövény-meghatározóból, amikor a rádió hírei attól voltak hangosak, hogy tűzszerészeket riasztottak egy /kézi-/gránátalmafához.

Valósággal ott éreztem Ádámként a csutkát torkomon!

 

Nincs rend bennem, és akkor milyen rend lehet nálam — merül fel sokakban a kérdés.

 

Mielőtt eljönnél szobámat kitakarítani, talán valami jót mégis elmondanék magamról, amennyiben kerül annyi időd, hogy meghallgass. Nagyon sok kölcsönadott könyv visszaszolgáltatására várok, miközben én minden kölcsönkapott könyvet pontos időben visszajuttatok. Ezért különösen sajnálhatom, hogy egy kétrészes könyvvel lógok egyik kedves barátomnak, ki történetesen agglegény. A kölcsönkért mű azonban egy rendkívüli alkotás.

 

Az első kötet címe: A völgyekben lakó hölgyek. A könyv második része különösképpen megfogott — mivel sokkal izgalmasabb —, s ennek címe pedig: A hölgyekben lakó völgyek, megannyi ábrával.

 

Önmagában e címválasztás is biztos sikert előlegez meg.

Amennyiben hasonló címekkel áldatnék meg, úgy nagy hamar farkasszemet nézhetnék a sikerrel, s nem a farkasokkal, ám írhattam volna szerkesztőket is. A könyv már hosszú évek óta nálam hever, s gondolom, hogy tulajdonosa — Mirtusz Szilárd —, már rég el is felejtette, pedig egyáltalán nem kelekótya, hiszen még nem házasodott meg.

 

Nos, a minap rám telefonált Szilárd, közölvén, hogy hallott bukdácsoló írásaimról és szerinte nagy költő lehet még belőlem, miközben a könyvkiadók ajtaja bezárva még…

Kérése az volt, egy mondat erejéig említsem meg soron következő írásomban, mivel lévén még agglegény, nincsenek leszármazottai, így egyik művemben szeretné nevét viszontlátni és halhatatlanná tenni. Nem szoktam megrendelésre és pártutasításra írni, ugyanakkor eszembe jutott a nálam lévő könyve, ezért egy nagyot lélegezve igent mondtam —, ha már ő maga nem mondott igent ez eddig.

Szilárdot baráti köre boldog agglegényként emlegeti. Egy alkalommal, amikor megkérdezték ismerősei, látván, hogy nem házasodik: „Miért nem mész a gyulafehérvári teológiára?” Ő nagy örömmel és derűsen válaszolt: „Tudjátok, Gyulafehérvár oly messzire van, miközben Kedves Édesanyám itt él helyben, Nagyváradon… A Te Édesanyád hol él!ő”

 

El is érkeztem egyik művemmel ígéretem beteljesítéséhez, hol a következőket fogalmaztam meg. — Van egy igen-igen kedves barátom — a Mirtusz Szilárd —, kinél gondolom nem véletlenül, a gyökerek a mirtuszfélék családjáig nyúlnak vissza.

 

Amikor elkészültem a Gyökerek című írásommal, azonnal felhívtam Szilárdot és beolvastam teljes alkotásomat, nagy szorongások közepette, mert még kölcsönadott könyvét is visszakérheti, mi úgy hozzám ragadt az eltelt évek alatt. „Ragyogó, ragyogó! Most látom, hogy mekkora tehetség vagy” — válaszolta  —, „s azt hiszem, hogy ez egyben a legsikeresebb munkád lett, és bekerülsz hamarosan az irodalom nagyjai közé!”

 

Csak néztem magam elé, hallván áradozását. Majd avval folytatta, hogy a nálam lévő könyvéért meg ne aggódjak, mivel azt még akkor beszerezte két példányban, s így az az enyém lehet. Ezt a csodát!

 

 Befejezem, és őszinte leszek most is — mint mindig —, Kedves Olvasómmal.

 

Csakhogy tudd, a kölcsönkért könyv második részét már betéve is tudom, így ha azt kéred, szívesen kölcsönadhatom —, cserébe szerelmedért.

 

 

 

Mátraballa – 2011. okt. 18.

9 év Nincs Komment

Mindenki nagy jöv?j? nagypolgári életr?l beszél ââ?¬â?? a kutyák meg hallgatnak…

 

Az elengedés fontossága, s az álmok elengedése — 800.!!! —

 

Mindenki nagy jöv?j? nagypolgári életr?l beszél – a kutyák meg hallgatnak -, amikor magam még sehol nem tartok, és oly kicsinynek érzem csupán magam, akár egy mákvirágmag. Máris ketten lehetünk, ha még nem is együtt. Rövid bevezet?mhöz mindenképpen az evangélium igéit keresném, s már bennem dúdol, hogy – a b?nbánó szívet meg nem veted, s a hozzám hasonló mesügét meg ki nem neveted.

   

    A minap egy érdekes álmom lehetett, mit nem tudtam volna elengedni, de amint az lenni szokott – megébredtem. Különben is, amióta szösszenetek /pihécskék/ írásával foglalkozom, álmaim is eltértek a  megszokotttól, hogy elvigyenek azon csodálatba – ami az álmok világa -, mit megébredésemkor még ott látok. Álmaim visszatér? szerepl?je egy kismadár, mely pihés ugyan és a tojáshéj is ott van még fenekén, de már repked, és pont a fejem körül, hogy kérdéseivel és élete nagy kérésével ostromoljon. – Tudod e-mail csodálatos is lenne a madársors, amíg meg nem jelennek a madarászok, hogy legkörmönfontabb eszközeikkel t?rjeikbe csaljanak. Nem kívánnék szárnyaszegetté lenni, hiszen az élet számomra a magasság, honnan állítólag már látható az Isten, bár magam még hasonló magasságig nem merészkedtem… Ha legalább egy holló lehetnék, úgy merészen szembeszállnék a reám támadókkal, hiszen a bátorságom máris megvan, jóllehet er?m még elégtelen. Az lenne a kérésem hozzád, hogy egy írói hasonlattal változtass át egy virágszállá, melynek a Föld mégiscsak stabilitást biztosít. Álcáztam nevetésemet, és miként is lenne mindehhez hatalmam/?/, amikor a tenyeremben lév? kismadár váratlanul átváltozott virágszállá.

    – Ne tégy herbáriumba e-mail/!/, mivel aki másnak szabadságot biztosít, az önmaga is szabad marad. Rendkívüli is az, amíg tenyeredben hordasz, viszont ha elengedsz csak eltaposnak az emberek, s különben is tudod mily rövid virágzásom, így kérlek, hogy egy metaforád segítségével, változtass át egy gyönyör? leánnyá. Ám még csak tiltakozni sem maradt id?m, és máris ott állt el?ttem egy csodálatos teremtmény, s pontosan ily Rebeka szépség? Múzsára vágytam, már ha egyáltalán módom lenne a Múzsa kiválasztásához… – Ugye most meglep?dtél/?/, hangzott el els? kérdése felém. Látod, hogy semmim nincs, ugyanakkor mindenem a tiéd, s csak azért vagyok most itt, hogy az elengedés fontosságáról beszéljek néked, mivel ha mindenáron meg akarnál tartani, úgy már itt sem vagyok. Rajtad áll pusztán, hogy most boldogok lehessünk, mégis figyelmeztetnélek az Id? rövidségére, hiszen minden kismadárként száll csak el, ha nem figyelünk. – Igen, s eddigi álmaim is mind erre emlékeztetnek. Csak néztem a leány könnyzáportározójának megindulását, s majd könnyek között folytatta, hogy – drágább vagy te e-mail az ég madarainál -, de itt félbe kellett szakítanom, hogy elmondhassam azt, hogy – eddig kertem liliomait csodáltam, ám ezután másként lesz minden. Majd megint a lány folytatta. – Életed ellaposodott, s a kávé lett trénereddé, mivel a n?i m?lelkekre figyeltél, s nem volt így sohasem fontos számodra fontoskodásod elengedése, de már meg is bántam mindent, és meggondoltam magam, s megkérlek, hogy változtass át hollóvá, allegóriáid egyikével. Ha egyszer a metamorfózis beindul, akkor nincs megállás, de nem siettem az allegóriával, inkább megpróbáltam elgondolkodni a holló fiakon, kik csak kóvályognak, s éhesen kárognak, míglen Isten meg nem adja eledelüket. Megint csúnya mód arra gondoltam, hogy – ebb?l mi is lesz az én hasznom/?/, s máris megfeledkeztem evvel az elengedés fontosságáról. A s/z/ó amely édes, az hamar elolvad a szájban, s olyanná lesz mint a méz -, mégis továbbgondolva a dolgot, az elengedett madarakat nem tarthatják vissza e földi határok, ugyanakkor kedvesnek látszó törékeny életedet, meg nem töltheted ruhameg?rz?ben, vagy kalitkában. Elengedésed forgatókönyvének allegóriáját, még nem ismerem. Látom hamarosan elsuhansz, és megvallva féltelek – mint hollót -, a hulló ?rtárgyakban is megjelen? sorstól.

   

    – De én akkor is holló leszek, kiáltottál, mint aki megfeledkezett az elengedés fontosságáról. Majd villanásnyi id? alatt, szép sz?ke hajad koromfekete tollakra váltott, s gyönyör? lényed meg hollóvá. Er?s szárnyaid, még utoljára meglegyeztek – megkápráztatva evvel -, majd rövid lopakodó repülés után, a magasba íveltél. Mind-mind egyre fennebb, ahonnan már nem látszik többé a Föld – amire ez eddig támaszkodtál -, hanem csak az Isten.        

 

Parádfürd? /Fels? Tündérkert/ – 2011. okt. 05. -_-

    — Megköszönve mindenkori szíves/színes figyelmedet! —

 ————————————-

 

Kedves E-mail!

Nagyon tetszik ez az írás, örülök, hogy elém került. Az elején találsz egy kis pirosozást, kérlek, azt tekintsd a munka egészére vonatkozónak, túl sok névmást és hogy-ot használsz, nem egnedik gördülni a szöveget, zavarók, ezeket kellene kigyomlálni.

Visszavárjuk!

9 év Nincs Komment

A megbékélés háza sajnos de nem épült fel ez eddig, bár látszatra minden rendben volt…

 

A megbékélés háza — 770. —

 

Már mindenki a házszentel?re gondolt, jóllehet az még a házavatóra sem volt alkalmas, nemhogy annak felszentelésére…

 

    A megbékélés háza sajnos de nem épült fel ez eddig (Ez a tagmondat átfogalmazásra szorul. Sajnos nem épült fel, nem kell a “de”.) , bár látszatra minden rendben volt, s már megvoltak az emberi tervek is, ám a kivitelez? mintha valami nem látható okból késne – bár nem lehet messzire -, pedig azt ígérte, hogy el nem késik! (Azt ígérte, hogy nem késik. El nélkül. Emellett megint szóismételsz is.) 

    Szóval nem épül a ház, s csupán lelki hajléktalanként csavarogva csatangolok és csatázom e csodálatos világban – mint aki maga is bolyongásra ítéltetett -, ugyanakkor a telek pedig már helyrajzilag /e Földön/ készen áll, ám mit is akarhatnék többet e széles térnél/?/, ahová lábaimat helyezte Valaki.

    Úgy t?nt /haver/, hogy minden a lábaim el?tt hever, miközben sátorházam átázott és megtépetett kíméletlenül a szélt?l, s még a sátorszögeket is hiába keresem, melyekb?l pedig b?ven állott tartalékon.

    Ráébredhettem – ha megkésve is -, hogy e földi sátram nem megfelel? alapra építettem, melyhez elmulasztottam építési engedélyt kérni, ellenben ezután másként lesz minden, s nem ismétl?dhet meg Münchausen báró esete -, lovával-lovasával.

    A/z örök/lakással kapcsolatos hivatalos terveket már kezeimben tudhatom, mit nem vihet el csak úgy a szél – mely most is /f/élénk felénk -, jelezvén evvel, hogy életemnek viharai még nem értek véget. De nem is fognak.

    Viszont ki is tudhatná, hogy ki, vagy mi is okozta a vihart /benned/?

    Másfel?l testem villámhárítóként még áll, életem megannyi romhalmazából kiemelkedvén.

    Amennyiben megmaradok kicsinynek – egyszersmind alázatban -, úgy a háborút követ? látvány képe, most nem lenne látható.

    Itt érkezhettem el azon fordulatig, ahonnan már épülni tetszik a megbékélésnek háza, mit nem szeretnék, hogy Déva várához hasonló sorsra jusson, s mit felépítettem nagy fáradalmak árán estére, az nagy dráma lenne, hogy leomoljon reggelre -, éppen a reggeli áhítat idejére.

    A ház épül túln?vén szerény igényeimet, viszont a megbékélés épít?anyaga – a Szeretet -, valamiképpen kimaradt az épít?anyagok sorából, vagy meglehet az ég madarai, netalán korunknak szarkái elvitték azt -, és nem mondták meg, hogy hová tették, mint amiként elvitték az Urat a sírból, és nem tudta senki, hogy hová tették ?t/?/.

    Tudott, hogy ami mozdítható, az meg is mozdul – mint Bethesda tava -, de miként, vagy miért is a Szeretetet vitték el/?/, mi végül is a legértékesebb kincs – mit tovább adhatunk -, mely nélkül nincsen ház, de élet sem.

    Most mégis megbocsátásom az mi igen fontos lehet, különben magam sem nyerhetek /b?n/bocsánatot.

    Nem szeretem amikor az órádat nézed, így inkább befejezném, ha egyáltalán befejezhet? ez.

    A legjobb hírem most az lehet, hogy a megbékélés háza már pirosban áll – és magam is pirulok -, ha a kiontott drága Vérre gondolok, mely nélkül nincs élet, de megbékélés sem.

    A megbékélés háza soha nem azonos a ház megbékélésével, mivel ami nem k?re építtetett az mulandó, ahogyan ezen szösszenetem is – melyet kifejezetten számodra írtam -, kib?l csak úgy árad azon Szeretet, mi megalapozhatja a megbékélés/ed/ házát

   

    Tanácsom?

    Ne akarj minden áron egyházalapító lenni, mivel ahhoz eretnekséged kevésnek bizonyulhat, különben szépséged ehhez nyilvánvalóan elégséges.   

 

Berekfürd? – termálstrand – 2011. szept. 09.

————————————

 

M?faját tekintve jelen állapotában nem levél. Szóismétl?s, rosszul fogalmazott elmefutam, nem való a f?oldalra.

 

 

9 év Nincs Komment

Adjad fiam a te szívedet nékem, ismétli mind egyre egy bels? hang bennem…

 

 

 

Az adakozás áldása, az áldás adakozása — 737. —

 

– Adjad fiam a te szívedet nékem, ismétli mind egyre egy bels? hang bennem, de nem hallom, vagy nem akarom meghallani…

 

    Azt gondolhatnám, hogy az emberek dönt? többsége tisztában van a gazdagság el?nyeivel, viszont nem számol azon veszélyekkel -, melyeket a gazdagság hordoz.

    Nem ismerem hordozórakétáidat, ugyanakkor hordozórakétáid sem ismernek téged – ami talán szerencse is -, mivel töltetük így bizonyosan nem robban be – id? el?tt.

    Amennyiben megengeded – és csakis úgy, ma az adakozás áldásáról említenék fel néhány gondolatot, természetesen ha id?d megengedi -, és nem kényes vagy kényszeredett balerinaként fogadod gondolataimat.

    Lényegében a szegénység és a gazdagság között egy apró, ám dönt? különbség van csupán, ami a vagyon!

    – Koldusok vagyunk, számolt be az egyik egyház pénztárosa, de nem számolt a Jézusban rejl? gazdagsággal, ki szegénnyé lett érettünk.

    A Te szíved ujjong, ha perselyt látsz, de nem mindenki ilyen!

    Ennyit tudok, s nem kérdezem sohasem, hogy miért csinálod/?/, s nem veszítheted el sajátos üzenetedet sem -, mit szemeidben hordozol.

    A gazdagság tévútját messzire kerüld el, s a szent komolyság áthatja majd életedet.

    A beteltség érzete csupán a kapcsolatok m?ködésére utal, s nem a fék hatásfokára.

    Nem borzolom tovább idegeidet, de oly érthetetlen számomra, hogy nálad az örömre mindig telik.

    Örömömre vagy.

 

    Lassan abbahagyom sáfárkodásomat.

    Egy alkalommal a pap eltévesztette prédikációját, de nem jött zavarba. – A szegény fillér két özvegye – kezdette el -, a szegény özvegy két fillére helyett, mégis mindenki megértette a példázat üzenetét.

    Gazdagként hiába is hánynám a perselybe ajándékaimat – fölöslegemb?l.

    Jézus azonnal ráérez, ha adakozásom ?szinte -, mint amilyen a Te adakozásod is az.

—————————————

A f?oldalra saját gondolatokkal teli szépírásokat várunk. Munka nélkül nem megy. 

 

9 év Nincs Komment

A lenyugvó papnak is van ereje, hangzott el egy egyházi zsinat közgy?lésén…

 

 

 

A patikus apatikus volt — 735. —

 

A lenyugvó papnak is van ereje, hangzott el egy egyházi zsinat közgy?lésén, de ez sajnos kimaradt a jegyz?könyvb?l -, ugyanakkor Ónán véleménye az önmegtartóztatásról, meg nem került be a napirendi pontok közé.

    Van ez így.

 

    Te és a mosoly arcodon, viszont sohasem hervadna el, ám meglehet, hogy nagy hiba történt amikor egy önmagát sorsnak képzel? apatikus patikus, id?kapszuláidra rossz adagolást írt fel , s evvel éveidnek rohanása megállíthatatlanná vált…

    Életednek sajátos vonatán furikázol, mi oly annyira felpörgött, hogy nem szállhatsz le onnan már, viszont annyira még nem gyors, hogy /f/el sem szállhatsz magadtól.

   Kimerültél, és mintha semmi sem sikerülne, s mindenki azt látja most, hogy keser? száj/v/ízzel nem juthatsz messzire.

    Nem bontod a demokráciát, de a dolgokat a képtelenségig vezeted, s a legkevesebbet végzed, legnagyobb eszköztárad felvonultatása mellett.

    Olyan vagy mint aki el?tt megannyi nyom van, ám Te nem tudod, hogy melyikb?l kell kiindulnod.

    Rád mégis odafigyelnek, jóllehet utadra nem készített fel senki.

    Tudom én is sokat hibáztam, s meg nem bocsáthatom magamnak azt, hogy noha Te elkészültél a látványtervezéssel -, miközben jómagam meg adós/od/ maradtam egy vissza nem tér? fényképfelvétellel.

    Sajnálom.

    Tanúm erre tizennyolc facebook-os csoport!  

 

    Befejezhetem?

    Egy tábornok és egy püspök utaznak egy vonatkupéban.

    Beszélgetésük vontatottan kezd?dött, s evvel ért véget. – A támadást mindvégig lehet fokozni, érvelt a tábornok -, viszont a Feltámadást szükségtelen, lehetett a püspöki válasz.

    Én sohasem támadnálak le.

    Ha Feltámadnál…

 

—————————

Kedves Szerz?!

Minden m?faj megjelöléssel érkezett az írásod, azonban semmilyen m?fajba nem tudom besorolni, a köztesekbe sem. Összeollózott, filózott gondolatfoszlányok kuszasága, naplóba javaslom.

9 év Nincs Komment

Nem voltam sohasem babonás ââ?¬â?? mint ahogyan Te sem vagy az…

 

 

 

Aranyér_rém — 733. —

 

Nem voltam sohasem babonás – mint ahogyan Te sem vagy az -, de mint látom egy „k” bet? kimaradt a címb?l, mi meglehet, hogy nem egy jó ómen…

 

    Aranyérvadászatra hívom most engedelmével Kedves Olvasómat, mi nem lesz könny?.

    Én szólottam!

    Az aranyér kérem szépen az egy sajnálatos népbetegség, mit mi sem bizonyít jobban, minthogy megfigyelték ezt különféle népeknél.

    A nagy szenvedés sok b?nt elfedez, ugrik most be önkéntelenül valahonnan, s így nem gondolnám azt sem, hogy a most következ? sorok rémtörténetként jelennének meg a Kedves Olvasó/m/ ban.

    Vannak szakmák amelyek kifejezetten kedveznek az aranyér kialakulásának, így a filharmonikusok fúvósai. Megfigyelték például n?knél, hogy a negyedik-ötödik gyermek megszülése után kialakulhat az aranyér, ám a hölgyek szerencsésebbjei már az els? csemete megszületésekor is megtapasztalhatják azt hiszem, ezt a nem mindennapi és szokatlan érzést.

    Ha jól emlékezem, úgy Luther idejében volt „szokás” a különféle bajban szenved?k között, a betegségek cserélgetése. Te mit adnál cserébe, egy másik betegségért? Ja, és ami igen-igen fontos, de figyelmetlenségem miatt mégis kimaradt az, hogy aranyeres-aranyeressel nem cserélhet betegséget! Bélyeget igen.

    Egy embernek olyannyira kilógott az aranyere – és ez megtörtént -, hogy mer? véletlenségb?l rálépett tulajdon végbelére, majd miután eljutott az orvoshoz, ott meg is jegyezte a doki, hogy – magának pont úgy néz ki az aranyere, mintha megtaposták volna.

    Az aranyér beszél.

    Te sem hallgathatsz!

    A végbélr?l és a végbelet záró gy?r?r?l is írhatnék, mit most juttattak eszembe a bef?ttesüveget szorító gumigy?r?k, melyeknek éppen szezonja van.

    Lassan befejezem, de sok-sok mondandómat e témával kapcsolatosan még nem fedtem fel, és ezért a mindenkori Olvasóm adósa maradhatok -, még ha nem is svájci frankban.

    Talán avval kellett volna kezdenem, hogy nem ismert el?ttünk az aranyér feltalálója, viszont remekül kitalálta, az egyszer biztos -, mit szabadalmaztatnia sem kellett. Ami egyszer biztos, az kétszer -, s?t huszonkétszer is biztos.

    Akik csalódottak, mivel még nem volt aranyerük, azokat csupán türelemre intem, mert még lehet, és megkaphatják, bár az OEP-nél még idejében el?jegyeztetni sem ostobaság.

    Az aranyérkrém azonban hasznos lehet, vagy akár egy /végbél/kúp -, ami azért mégsem egy púp!

    Ugye nem haragszol, hogy el?hoztam e témát, de az vesse rám az els? követ, akinek nem volt még aranyere.

    Ha van, úgy akár büszkén is hordozhatod, hiszen kit?n?en véd a b?n ellen.

    Igaz, Te még ártatlan vagy.

   

    Az emberek dönt? többsége azonban, aranyér nélkül is boldogul -, ugyanakkor az életük meg nem teljes.

 

    P. S. A kim?tött aranyerek utólagos pótlására nincsen lehet?ség, az orvostudomány jelenlegi állása szerint -, legalábbis ez eddig.

 

Mátraballa – Parádfürd? -, Fels? Tündérkert — 2011. jún. 14-15.

    Baráti Szeretettel: b?sze emil miklós. -_-

        — Köszönöm, hogy elolvastad! — — https://7torony.hu/editor.php —

——————————————-

Alapvet?en üdvözlend? a sok komoly(kodó) írás között egy kis habkönny? szórakozás. Vannak az írásodban nagyon jó részek, melyeken igen jót derültem, viszont nem áll össze eggyé, az “egész”-érzést hiába keresem. Kösd át a poénokat, szójátékokat, hadd legyen folyamatossága, szeretni fogjuk. A Lutheres és a rálép?s részt nem sajnálnám kihagyni, er?ltetettnek hat.

9 év 12 komment

A Mátrába vivő buszpályaudvar várótermében még vihar el?tti volt a csend, és senki nem gondolt a küszöbön álló és ott leselkedő viharral…*

 

A Mátrába vivő buszpályaudvar várótermében még vihar előtti volt a csend, és senki nem gondolt a küszöbön álló és ott leselkedő viharral.

A váróterem legyei mind egytől-egyig nyughatatlanok voltak, mint akik az esti eligazítást várják — mindeközben meg kíváncsian lesik — a Bátor légy folytatásos adását, melynek most ezen buszpályaudvar ad otthont.

Magam nem kívánok szerepelni az adásban, mégis ott legyeskednek hívatlanul körülöttem.

A rettenetes vihar azonban már itt van, s az épület tetőzetének bontásával foglalkozik — valamint a buszpark légkondicionálásán próbál meg állítani, miközben ide-oda hajigálja könnyűszerrel az autóbuszokat.

Nyilvánvalóan mindenki a váróterembe szorul, hol elkezdődhet egy végtelennek tűnő várakozás.

Egy ceruzaelemeket áruló nő jelenik meg, és úgy kínálja elemeit, hogy abban benne van teljesen, egy egész/en/ elrontott élet.

A nő szemeiből azonban nyomban rád ismerek, de nem értem, hogy miként kerülsz megint a leglehetetlenebb helyzetekben is mellém/?/.

A pénztárhoz megyek, hogy két jegyet váltsak a Mátrába, ám már csupán egyetlen szabad hely maradt, s álló utas meg újabban nem utazhat autóbuszokon — a BKV-t leszámítva.

A pénztárosban azonnal sorsodra ismersz, mely sohasem engedett /téged/ irányomba.

A Mátrában keletkezett rette-netes nagy /szél/vihar nem tudna megnyugodni — benned.

 

Életednek legkedvesebb elemeit, miért is kellett átváltanod ráfizetéses elemkereskedésre?

 

Majd hangszórókon át bemondják, hogy a folytatásban nem indítanak több autóbuszjáratot a Mátrába, a katasztrofális időjárási viszonyokra való tekintettel…

A legyek munkaideje közben lejár, s átadják szolgálatukat a szúnyogoknak, amelyek eligazítás nélkül is képesek ellátni szolgálatul elvállalt feladatukat.

Végigmérem tekintetemmel a váróterem elkeseredett és megfáradt embereit, de Te már nem vagy ott.

Majd egy újabb handlészerű elemárus emelkedik ki az utasok egyforma arcúságából.

Egyenesen felém tart, s nehogy elmulasszam a soha vissza nem térő alkalmat, mivel most egy rendkívüli akció keretében, három darab áráért, két darab elemet kaphatok kézbe – hiszen ilyen ítéletidőben nincs elem utánpótlás /válogatott/, s válogathatok az elemek közül, ugyanis már pusztán két eleme maradt — a kettőből.

 

Befejezem, még mielőtt újabb elemárus érkezne környezetembe.

Közben ráébredek — ha nagy későre is —, hogy emberi természeted elemeinek végkiárusításába kezdtél, melynek készlete úgy érzem kifogyhatatlan.

 

A Mátra túléli a viharokat, s talán magam is túlélem azokat — ellenben a viharutáni csendet már nem fogom tudni megszokni, s az élet valamennyi elemében csak téged foglak keresni —, mint a vihart is átvészelő szárazelemet, melyet könnyeiddel öntözöl meg.

 

 

 

Mátraballa – 2011. jún. 05.

9 év 7 komment

Meglepett emberek türelmes sora állt Sion hegyeinél, hajnali harmatra várva…*

 

Meglepett emberek türelmes sora állt Sion hegyeinél, hajnali harmatra várva.

Majd arra lehettek figyelmesek, hogy az áldás már ott volt, miközben az áldozat meg késett.

A most következő sorokat néked szeretném áldozni —, kedves Sarah Rothschild.

Ha elfogadod.

Éppen elrontott és koldus életemen elmélkedtem, amikor bekapcsolva számítógépemet a Facebookba lépve azt észleltem, hogy új ismerős jelentkezett.

Megnyitva a fiókot, Sarah Rothschild nevét olvashattam, és fényképét csodálhattam meg.

Magáról pusztán annyit ír, hogy minden férfi csak a pénzemért szeret, min nyilván nagyon felháborodom.

Miután visszajelzem az ismeretséget, a számítógéphez kapcsolt hangszórókból —, aranypénzek csörgése-csengése hallik vissza. Ettől — megvallva — kicsit megijedek, ám ez nem volt egy hosszantartó berezelés. Ezután megköszönöm, hogy bejelölt ismerősnek, majd elkezdődik egy páratlanul érdekesnek ígérkező levelezés.

Beszámol sajátos gondjairól, hogy miként szeretne számomra kedveskedni egy apró figyelmességgel.

Problémája, hogy most az alacsony dunai vízállás miatt nem tud felhajózni az ofiri arannyal teli hajórakománnyal Budapestig, mellyel nekem szeretne kedveskedni — mit rám is testálna — irántam való szeretete kifejezéseként.

Felé való válaszomat már nem is az értelmem, hanem a meglepetésem diktálja.

 

Sion hegyeinél várakozom magam is.

Kis szerencsével akár Sarah népébe kerülhetek.

A választott népbe.

Ott érzem máris az áldást, de az áldozat azonban még sehol…

 

Meddig késik még ez a Sarah/?/, Izraelnek a legáldottabb —, és egyben a legcsodálatosabb virágszála.

9 év 8 komment

Zuckermann Zsófiát – anno -, majdnem elvettem feleségül, de ott volt a majdnem…*

 

 

Zuckermann Zsófiát — anno — majdnem elvettem feleségül, de ott volt a majdnem, ami akkor — akár napjainkban is —, mindig a legjobb helyen tartózkodik.

A házasság azonban nem egy olyan főiskola, ahová egyszer belépünk, máskor meg kilépünk – és nem ismeri az évhalasztást sem, csupán az elrohanó éveket…

Soron következő történetem még gyermekkoromba nyúlik vissza, mely életem eseményeinek aranybányáját jelenti, noha ezen aranykitermelés nem hozott anyagi hasznot, vagy gazdagságot —, mégis minden tisztának megőrződött, s így életem letisztult aranyaként áshatom most elő a következőket.

Édesapám S/z/ingur bácsival sakkozott megannyiszor, amikor én Édesanyámmal és Bátyámmal szomszédolni jártam. Nem felejthetem el sohasem azon látogatásokat, amikor Anyám átvitt bennünket Zuckermann Zsófiához, ki akkoron még hajadon volt.       

Anyám huszonöt éves múlhatott, Zsófia viszont idősebb volt Édesanyámnál, de — még így visszagondolva is —, harmincadik életévének alatta lehetett. Bátyám nálamnál négy évvel idősebb, és többet láthatott meg Zsófikából, mint e soroknak írója. Ő Zsófia nagylelkűségét már szemmel láthatóan is felmérte és érzékelte. Én ellenben még őszinte gyermek voltam, s magamban el is döntöttem, ott hamar, hogy Zsófikát én feleségül veszem, ugyanakkor voltam annyira óvatos, hogy ezzel nem kürtöltem tele az Anatole France utcát… Minden látogatásunk részét képezte a zenehallgatás, amikor számunkra Zsófia zongorázott, s általában szimfonikus miniatűröket, s miután — ha csendben végighallgattuk muzsikáját — előkerült a cukorkás doboza, mit ő bonbonnier-nek mondott. Ez volt — számunkra gyermekeknek — a látogatás fénypontja. Innen indult a dolce vita — de nem az édes semmittevés —, anélkül, hogy tudtam volna erről.      

 

Majd szorgos Szüleim magánházat építettek Nagyvárad belvárosában. Hamarosan elköltöztünk Nagyvárad Csillagváros kerületéből, de valami — vagy még inkább valaki — ottmaradt. Zsófia volt az. Az elkövetkező évek pedig mindegyre siettették egymást, s kapcsolatunk megszakadt. A Szüleim közötti beszélgetésekben azonban még sokáig élt, és így előkerültek hírek személyéről. — Kivándorolt, és most Jaffában él —, majd New York is említésre került, hol meglehet, végleg letelepedett. A hírek azonban valahol magukban hordozzák, magát a cáfolatát is a hírnek. És mi van, ha Zsófia Magyarországon él, és éppenséggel Budapesten? Akkori fogadalmamat nem tartom számomra már feltétlenül kötelező érvényűnek. Személye — noha eltávolodott —, mégis megmaradt bennem, azon cukorkatartó, mellyel eljegyzett magának, egyszersmind zongorázásának hangjait is — visszahozza, a régmúltat felkavaró nyughatatlan szellő.

 

Ideje befejeznem.

Azt érzem, hogy Zsófia nem vesztett velem semmit, s különben is, úgy huszonöt évvel idősebb lehetett — nálamnál.

Az Anyámmal való következő találkozásom már nem lehet messze, s rákérdezek majd Zuckermann Zsófia személyére — ki emlékezetemben semmit nem öregedett.

Remélem él, és virul, s nem hervadhat el, amiként a gyermekkori első nagy szerelem sem.

 

Most azonban fogózz meg/!/, mivel már téged szeretlek — s amennyiben a csillagok állása is megmarad kedvezőnek, úgy Te leszel — meglehet — életem utolsó nagy szerelme.

Erre, akár mérget is vehetsz!

 

De ne sokat.

9 év 8 komment

Nem tudhatom azt, hogy áll-e még Édesapád háza, de azt sem, hogy él-e még Kedves Édesanyád…*

 

Nem tudhatom azt, hogy áll-e még Édesapád háza, de azt sem, hogy él-e még Kedves Édesanyád, ugyanakkor nem tudok szomorúbb és szánalmasabb dolgot elképzelni annál, mint amikor a harang egy Édesanyára emlékezik.

 

Kora nyárra emlékeztető és frontmentes időjárási viszonyok között kezdek soraim megírásához, amikor a Nap simogató sugarainak melegében is anyai simogatást érzek.

Óriási léptekkel kezdek-közelítek hát soraimhoz, bár azért tisztelettel megjegyezném, ha szabad, hogy semmiképpen el ne feledkezzünk különbséget tenni a jól evő és a jószívű óriások között — mert hiszen jószívű óriásként most magam is nagyot, sőt megkockáztatom, hogy óriásit alkothatnék —, tiszteletet téve evvel tulajdon Édesanyám előtt.

Él Nagyváradon egy ember, akinek szülés közben halt meg az Édesanyja, s így az Anya nem láthatta meg a fiát, s ugyanígy a fiú sem érezhette meg soha az anyai melegséget.

Nem kell mondanom, hogy ez az illető, minden nőben az Anyját kereste, ám mindhiába…

Azt érezhettem meg most, hogy nem vagyok kellő alapossággal felkészülve e mű megírásához, ám mégiscsak jobb, hogy nincsen nálam a teljes siker kulcsa, mivel így talán több alázattal fordulhatok ahhoz, aki a világra szült.

Egyszerű soraim, csupán irányjelzésül szolgálnak tehát, hiszen az anyák napi írások recepturája jelenleg még titoknak számít, és nincs a birtokomban.

Jelen gondolataim célja így csupán az lehet, hogy hamarosan újra Édesanyámra emlékeztessek.

Ami nem került most a felszínre, azt hiszem, hogy már nem is fog, és ne is várjátok ezt tőlem, már pusztán megilletődöttségem miatt sem.

Érdekes számomra az, hogy 2010-ben az Anyák napja egybeesik a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napjával.

Meggyőződésem, hogy ebben benne van az anyák által végzett legigényesebb munka, ami a gyermeknevelés.

Egy Anya szövétneke nem alszik ki, mivel az gyermekeiben tovább világít.

Befejezném, ha megengeded.

Tudott és mindenki által ismert, hogy: a remény hal meg utoljára, mit mégis túl kell, hogy éljen az Anyaszeretetet, és persze, a Szeretett Anya — Édesanyám.

 

 

 

Parádfürdő /Felső Tündérkert/ – 2010. ápr. 20.

— Köszönöm, hogy elolvastad! —

 

 

Bősze Emil Miklós - Panteon még nincsenek barátai.
Túlvilágon továbbélő szerzőink...