Az elengedés fontossága, s az álmok elengedése — 800.!!! —
Mindenki nagy jöv?j? nagypolgári életr?l beszél – a kutyák meg hallgatnak -, amikor magam még sehol nem tartok, és oly kicsinynek érzem csupán magam, akár egy mákvirágmag. Máris ketten lehetünk, ha még nem is együtt. Rövid bevezet?mhöz mindenképpen az evangélium igéit keresném, s már bennem dúdol, hogy – a b?nbánó szívet meg nem veted, s a hozzám hasonló mesügét meg ki nem neveted.
A minap egy érdekes álmom lehetett, mit nem tudtam volna elengedni, de amint az lenni szokott – megébredtem. Különben is, amióta szösszenetek /pihécskék/ írásával foglalkozom, álmaim is eltértek a megszokotttól, hogy elvigyenek azon csodálatba – ami az álmok világa -, mit megébredésemkor még ott látok. Álmaim visszatér? szerepl?je egy kismadár, mely pihés ugyan és a tojáshéj is ott van még fenekén, de már repked, és pont a fejem körül, hogy kérdéseivel és élete nagy kérésével ostromoljon. – Tudod e-mail csodálatos is lenne a madársors, amíg meg nem jelennek a madarászok, hogy legkörmönfontabb eszközeikkel t?rjeikbe csaljanak. Nem kívánnék szárnyaszegetté lenni, hiszen az élet számomra a magasság, honnan állítólag már látható az Isten, bár magam még hasonló magasságig nem merészkedtem… Ha legalább egy holló lehetnék, úgy merészen szembeszállnék a reám támadókkal, hiszen a bátorságom máris megvan, jóllehet er?m még elégtelen. Az lenne a kérésem hozzád, hogy egy írói hasonlattal változtass át egy virágszállá, melynek a Föld mégiscsak stabilitást biztosít. Álcáztam nevetésemet, és miként is lenne mindehhez hatalmam/?/, amikor a tenyeremben lév? kismadár váratlanul átváltozott virágszállá.
– Ne tégy herbáriumba e-mail/!/, mivel aki másnak szabadságot biztosít, az önmaga is szabad marad. Rendkívüli is az, amíg tenyeredben hordasz, viszont ha elengedsz csak eltaposnak az emberek, s különben is tudod mily rövid virágzásom, így kérlek, hogy egy metaforád segítségével, változtass át egy gyönyör? leánnyá. Ám még csak tiltakozni sem maradt id?m, és máris ott állt el?ttem egy csodálatos teremtmény, s pontosan ily Rebeka szépség? Múzsára vágytam, már ha egyáltalán módom lenne a Múzsa kiválasztásához… – Ugye most meglep?dtél/?/, hangzott el els? kérdése felém. Látod, hogy semmim nincs, ugyanakkor mindenem a tiéd, s csak azért vagyok most itt, hogy az elengedés fontosságáról beszéljek néked, mivel ha mindenáron meg akarnál tartani, úgy már itt sem vagyok. Rajtad áll pusztán, hogy most boldogok lehessünk, mégis figyelmeztetnélek az Id? rövidségére, hiszen minden kismadárként száll csak el, ha nem figyelünk. – Igen, s eddigi álmaim is mind erre emlékeztetnek. Csak néztem a leány könnyzáportározójának megindulását, s majd könnyek között folytatta, hogy – drágább vagy te e-mail az ég madarainál -, de itt félbe kellett szakítanom, hogy elmondhassam azt, hogy – eddig kertem liliomait csodáltam, ám ezután másként lesz minden. Majd megint a lány folytatta. – Életed ellaposodott, s a kávé lett trénereddé, mivel a n?i m?lelkekre figyeltél, s nem volt így sohasem fontos számodra fontoskodásod elengedése, de már meg is bántam mindent, és meggondoltam magam, s megkérlek, hogy változtass át hollóvá, allegóriáid egyikével. Ha egyszer a metamorfózis beindul, akkor nincs megállás, de nem siettem az allegóriával, inkább megpróbáltam elgondolkodni a holló fiakon, kik csak kóvályognak, s éhesen kárognak, míglen Isten meg nem adja eledelüket. Megint csúnya mód arra gondoltam, hogy – ebb?l mi is lesz az én hasznom/?/, s máris megfeledkeztem evvel az elengedés fontosságáról. A s/z/ó amely édes, az hamar elolvad a szájban, s olyanná lesz mint a méz -, mégis továbbgondolva a dolgot, az elengedett madarakat nem tarthatják vissza e földi határok, ugyanakkor kedvesnek látszó törékeny életedet, meg nem töltheted ruhameg?rz?ben, vagy kalitkában. Elengedésed forgatókönyvének allegóriáját, még nem ismerem. Látom hamarosan elsuhansz, és megvallva féltelek – mint hollót -, a hulló ?rtárgyakban is megjelen? sorstól.
– De én akkor is holló leszek, kiáltottál, mint aki megfeledkezett az elengedés fontosságáról. Majd villanásnyi id? alatt, szép sz?ke hajad koromfekete tollakra váltott, s gyönyör? lényed meg hollóvá. Er?s szárnyaid, még utoljára meglegyeztek – megkápráztatva evvel -, majd rövid lopakodó repülés után, a magasba íveltél. Mind-mind egyre fennebb, ahonnan már nem látszik többé a Föld – amire ez eddig támaszkodtál -, hanem csak az Isten.
Parádfürd? /Fels? Tündérkert/ – 2011. okt. 05. -_-
— Megköszönve mindenkori szíves/színes figyelmedet! —
————————————-
Kedves E-mail!
Nagyon tetszik ez az írás, örülök, hogy elém került. Az elején találsz egy kis pirosozást, kérlek, azt tekintsd a munka egészére vonatkozónak, túl sok névmást és hogy-ot használsz, nem egnedik gördülni a szöveget, zavarók, ezeket kellene kigyomlálni.
Visszavárjuk!
Legutóbbi módosítás: 2011.10.13. @ 06:58 :: Bősze Emil Miklós