Nap: 2011.10.28.

Bernáth Aurél: Tél   Nézd meg a tájat, mit tegnap láttál – szemernyi változás sincsen; ugyanabból a földből mered ki, mind, ami itt maradt neked; mégis, ahogyan ma nézed, sose volt éppen ilyen; hisz nincsen rajt’ az idő még, tárgyat [… Tovább]

szívmécsed ellobbant sercen egy es?csepp síkos avar felmorzsolt száz levél d?l tested mint a sírk? szívmécsed ellobbant sercen egy es?csepp fekete szegély?vé fagyott krizantém emlékezetem árnyfák sziluettje alatt nem nyugszol társtalanságod meghív látogassalak de magam helyett sárgult levelet küldök feladtam

legalább a képzel?dés könny? függönyén sütnél keresztül mint a hajnal oly` egyértelm? és független daccal mint a vonatindulás vagy az id? szörny? kattogásai hogy csak sejtenélek de lennél talán meg tudtál maradni az el?ttem-ismer?snek s a lámpaoltás utáni fényben lemondó [… Tovább]

*     egyetlen szál pókfonálon múltra kötve száraz ágon utcák, rétek mélység felett míg megtart az emlékezet

az élethez nincs közöm a halál is csak hiú ábránd viszonylagos a nyugalom megrekedtem  a semmi határán

Itt ülök. A passzív szív monoton lötyög. De hidat épít: képzelet álmok felett. A holnapban megannyi fejeddel együtt rejtelek. Ma pedig neked adhatom, ha kéred, a szenvedély és anyai simogatás közti rést, ahova dugtam gyermek-levelemet, csókold csak kiskezem, míg szelidítelek.

Csillagról csillagra suhan át az este, az éj a hajnalnak mutatja a hátát, függeszkedik a nap elnehezült teste, a világ egy újabb fáradt napra vált át.   Rezeg  a teremtés sokmilliárd húrja, vízterhesen feszül felh?váll a vállnak, a por gyermeke [… Tovább]

  Anyámhoz   Tudtom nélkül –ellenedre –teszem, amit te:az egyetlen.   A Kicsihez   Olyan nagy lettél,mint indulataid olykor –szelíd szótlanságod is értem.Vérem vagy –átkozott te is.Külön világokáldott elegye.   Apámhoz   Mondd, mit írhatnék –nem értesznem látsznem értelek.Zsigereimben vagy.Mindig, [… Tovább]

    Az ostor végre, ágak ujjbegyére, a jegenyék égbe nőtt levelére, a csavarintós, pörge röptű szélre, a kenderkócból sodort ostorvégre, majd késidőn a szálas, sárga háncsra, így emlékszem a pengő pattogásra, a hangot apró, kis rántás vigyázta, s a [… Tovább]