Nap: 2011.10.14.

   Kis fehér egyenes láng hajít, vet át,  hogy   ”vizezett” körbekiabált  Legyen(!) /akár  egyetlen egyem/ …noha fény ül még meghitt homlokán, e  lomha köd tovább osont, duzzadt – hempergett a taposott úton. Termettek egyéb dudvák, s olykor valódi remekek, hűs [… Tovább]

  A nőknek jobban megy, ki nő az mélyebb ember, gyönyörből több is illeti, mint partnerét, ki tíz felé is futna – ennyiért. Tirésziász Zeusznak így adott szemevilágát vesztő igazat, s hiába Héra vad dühe, a belső látás lett a [… Tovább]

Képzeletem már nem jön velem, oda. Sok szomorú óra vár. Sápadttá, sovánnyá nevel. Összegy?jtögetem levelenként a csendet, ?szi kosárravalóm, hervadt fodrú felsírt, kisírt valóm. Zordabb ne légy, adj pihenést. Piheg? lélek?r a jó is. Megfontolom, mi nem volt, de éltem. [… Tovább]

  Szaporodunk, mint erdőben a fák, a Földet szívjuk haldokló tüdőből, úgy fojtogatjuk, mint testet a rák, és fenékig merítünk az Időből.   Itt minden sejtre terem milliárd, az iramtól az élő visszahőköl, az önpusztítás úgy öl, mint a bárd, [… Tovább]

  Nevet a szemed ha kinyitod ha becsukod isteni szépség örök ragyogás ez ajkad íve megtört sziklatűz vakító hullámverés ahogy sírásra görbül a szád bíborvörös partjain átcsap vallatóra fogja a lehetetlent vagy hallgat mint a sír apró titokgyöngyökként fodrozódva s [… Tovább]

Isten adja, hogy ne szülessenember, aki engem megért,ha mégis megszületne,soha ne tudják a nevét.Isten vegye, vegye t?lenyughatatlan szemét,üsse rá egy kockak?re,legyen vörös, ami fehér.Nyelvét, fogát szakítsa ki,a város mocska közé vesse,soha ne mondhassa el, amitlátni se szeretne.Csak a szívet tartsa benne,homlokán [… Tovább]

– gépid? már most améla bús rög hasadki sem tér az inga úgy mutat rám a mutatóés fojt az óra szíjja már most elmúltmintha nem is lett volnamintha minden minta lennesablon sorsok úgy szaladnakegy öreg gyártó gépezetbe    

    ében ölébencsontcsönd csillag holdéjbensurranó szemfény                        

Szemedbe nézve látom igazán mi voltam, csillogó rendbe fésülöm kuszán-kopott múltam.    Sz?nyeg alá sepregetek, makulátlan életemen túl csorduló gondszemetet.   Gy?rötten is otthonosan rám simuló kabátom zsebébe rejtem magányom,  százéves szekrény mélyére szám?zöm.    Bezárom gondosan, de a kulcs áruló [… Tovább]