Seres László : Sóhajszél

 

Nevet a szemed

ha kinyitod

ha becsukod

isteni szépség

örök ragyogás ez

ajkad íve

megtört sziklatűz

vakító hullámverés

ahogy sírásra

görbül a szád

bíborvörös partjain

átcsap

vallatóra fogja

a lehetetlent

vagy hallgat mint a sír

apró titokgyöngyökként

fodrozódva

s előbújnak könnyeid

 

Én látom így csak

senki más

s tudom azt is mi fáj

ha rám nézel

nem kérdezem akkor se

ha mondanád

csak annyit

csitt csitt csitt

mert megérzem

miben sántikálsz

s mit eszeltél ki

ellenem újra

hogy megfizess

s engem is megfizettess

minden csínyedért

mosollyal könnyel

s már futsz is előlem

– hátra se nézel –

nehogy utolérjelek

fordulsz

hozod apró ujjaid közt

fények kádmelegét

a fürdetéshez

illatozó estek

bucskázó habjait

tágranyílt szemű

baba-világod

zubogó örömét

csacsogsz és hallgatsz

szelíd kis vadgombócom

árnyékot vetsz rám

mikor rám hajolsz

parányi testtel

mint törzsére

sarjadó fűzfaág

sóhajszél ringat

és tőrbe csalsz

foszló kétségek között

újra és újra

 rád hagyom

ahogy ugratsz engem

számolatlanul

mikor megbocsájtó

zálogmosoly a szó

üres perselyembe hullt garas

amivel ellátsz

hogy egekig emelj

gazdagon

amíg vagy nekem

s vagyok részeg-józanul

és foghatom a kezed

szíved bennem ver

ledöntesz megtiporsz

lábad égig ér

 rám hullsz mint a hópihe

visító hangorkánban

amíg kedved tartja

 

Megjössz

 hozzám bújsz

te élteted hitem

erőt is te adsz

úgy teszel mintha elhagynál

– csak játsziból papa –

ahogy mondod

pedig csak azt akarod

hogy szeresselek

ha hozzám visszatérsz

 

Ahogy szeretjük

a visszatérőket

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.