Maretics Erika : A szemed

Szemedbe nézve

látom igazán mi voltam,

csillogó rendbe fésülöm

kuszán-kopott múltam.

  

Sz?nyeg alá sepregetek,

makulátlan életemen

túl csorduló

gondszemetet.

 

Gy?rötten is

otthonosan rám simuló

kabátom zsebébe rejtem

magányom, 

százéves szekrény

mélyére szám?zöm.

  

Bezárom gondosan,

de a kulcs áruló b?nöm,

lóg nyakamban oktalan,

árnyéka szomorú valóság,

mely arcomra vetül.

 

Akkor elém teszed

a friss reggelt, 

s míg létem törött lábú széken

egyensúlyoz,

elmosolyodsz és karodba bújva

meleg fészekké válik az élet.

Legutóbbi módosítás: 2011.10.14. @ 03:01 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.