Nagy Horváth Ilona : Namármost

Pintyőkés Rózsalugasaim,

avagy mélyen tisztelt szerzőtársak!



Több jó hírem is van:

 

 

1. Készül a Héttorony antológia „X”, ahol az x messze nem ismeretlen: az   első szerzők idén éppen tíz éve jelentek meg az alapító által megálmodott Héttorony kávéház küszöbén kéziratot gyűrögetve.

 

 

2. Nem én leszek a címlapon.

 

 

   Ez utóbbi körülmény – érthető módon – már önmagában is indokolja a részvételi szándékot, de mondok még egyet: nem inflációkövetünk az idén se, a feltételek megegyeznek a korábbiakkal, lásd alant a megidézett 2014-es hírt.

 

 

 

Nem, nem itt, még lejjebb.

Mi itt most még másról beszélünk.

Mondom, hogy lejjebb.

Még!

Biztosítandó a készülő könyv minőségét, a Héttorony szigora a régi, az antológia ezúttal is meghívásos lesz. Minden aktív szerzőnk meghívót kap majd azon írásai felsorolásával, amelyeket szívesen látnánk a születésnapi kötetben, s aztán várjuk a válaszlevelét, a felsoroltakból mely írását, írásait szeretné szerepeltetni. Csak szerényen, kérem, szerényen… kérjük, hogy tíz oldalnál ne legyen több. (Az oldal hozzávetőlegesen a következő: A/5, book antiqua 11.) Üzeneteink a héttornyos levelezőbe érkeznek majd.

 

 

 

A-a… itt se. Na jó, de.

Nézzük, hogyan is szoktuk ezt. Tehát 2014-es hír: árat nem emeltünk, a megjelenés továbbra is 3000Ft lesz oldalanként, amely már tartalmazza a postázás költségét is, s a szerzők most is annyi példányt kapnak kézhez, ahány oldalnyi jelenléttel megtisztelnek bennünket a könyvben. A további példányok 1000Ft-ba kerülnek majd. A fizetés most is átutalással történik majd, ahol az átutaláshoz kérjük, ne feledjétek el odaírni a neveteket és az antológia szót. Ígérjük, hogy számlaszámot idejében közzétesszük. Hagyományainknak szintén része, hogy antológiáinkban is „névvel, arccal” jelenünk meg, ezért minden kedves szerzőtárstól várunk egy aktuális profilfotót is az írásai mellé.

 

 

Ja, hogy mikor… hát mondjuk… legyen úgy, hogy a könyv személyesen átvehető majd a szegedi Héttorony-esten. Hm?

 

 

A pontos határidőkkel később jelentkezünk.

 

Teendők addig is:

– a nyári sörpénzből izolálni a szükséges összeget,

– aktívkodni, hogy aktív szerzőnek minősíttessünk,

– kitanulni a photoshop rejtelmeit, mert orcátlanul nem publikálunk,

– figyelni a héttornyos levelesládát,

– hátradőlve lazítani egy kicsit, elvégre péntek van.

 

 

Az immár dúsan felszemüvegezett, tollfenegető szerkesztőség nevében:

NHI

Legutóbb szerkesztette - Nagy Horváth Ilona
Szerző Nagy Horváth Ilona 304 Írás
Bemutatkozó /DÉEMKÁ - Elágazások antológia/ Hozzávetőlegesen 2008-ban dezertált konyhaszolgálatos: Nagy Horváth Ilona. Precízebben: született Nagy Ilona, elálélt úgy száz évig, majd egy mérsékelten csendes lázadással újjászületett mint Nagy Horváth Ilona, amikor is klaviatúrt ragadva elkezdett önkifejezni vagy mi. Lőn forradalom, szabadságharc, szabadság… harc… Kívülről nézvést valami ilyesmi. Bentről bonyolultabb. Azt hiszem, leginkább mégis szabad vagyok. Egyedül magam határolom magam, ugyanúgy tartozom mindenkihez, ahogy senkihez. Nem hiszek sem a korban, sem a vérben, az emberekben hiszek, s ennél fogva semmiképp nem nekik, egyedül magamnak. Emberi természetem szerint ezért aztán magamhoz és a magaméihoz tartozom a legszilárdabb kötelékekkel, így ha finoman akarunk fogalmazni, márpedig egy antológia megtisztelő mezőnyű sűrűjében miért ne tennénk, kötődéseimből – egy sima, egy ordított… - nem jönne ki túl hosszú sál, még lustával szedve sem. No ezen rövid, mondhatni szűkre szabott sál fojtogatásában hörgöm, hajigálom, szerkesztem, álmodom, illesztem, jajgatom, bogozom, szaggatom össze írásaim, csapongó – fentebb cizelláltabb megfogalmazásban szabadnak aposztrofált – valómnak megfelelően mindenféle jármódban, ahogy épp a kedvem hozza, időmértékben, szabadlábon, szimultán, spontán és mindenhogy, azért a korty levegőért, amit ilyekor nyerek. Vezérelvem, hogy az embernek ne legyenek elvei, gondolatai legyenek. Katonagyerek voltam – szoktam még elmondani, látszólagos, de leginkább időszakos terminátorságom soványka magyarázataként, hiszen mikor még csak én tudtam, hogy vagyok, anyám, apám katonaként szolgálta a hazát. Suttyomban fogantam és állítottam össze magam belőlük, lett is meglepi: nem elég, hogy a testvéremnek csak féltestvére lettem, még csak nem is keresztelhettek Jóskának. Némi vállvonogatás után anyám nevét kaptam, meg a nővérem ruháit. Ilyesformán a már igen korán igen alacsony népszerűségi indexemre való tekintettel hamar természetes lett, hogy a fegyvert mindig, minden körülmények között fel kell venni, és nem tenni le, amíg egyvalaki is áll. Nagy meggyőződéssel szoktam bemutatkozó gyanánt lerángatni magamhoz József Attila sorait: „ s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz”, mert noha az őzet eleddig nem látta senki, jelentem, én hiszek az őzben. És bár a külvilág számára még ez is felfedezésre vár, mondhatni, titok: valójában királylány vagyok.