Rózsa Ibolya : Levél barátnőmnek

Az ébrenlét, a valóság néha olyan álomszerű… *

Drága, kedves Marcsikám!

 

Attól tartok, ma nem tudunk személyesen találkozni és csevegni. Írok tehát néked és tudatom is távolmaradásom okát.

 Reggel, amikor felébredtem, magam is meglepődtem. Felültem, de nem az ágyamban, hanem egy felhő szélén találtam magam. Puha volt és süppedős és csipkézett, fodros és éles fény ölelt és nagyon tiszta levegő simogatta arcom és finom illatot hozott egy huncut szellő. Lenéztem óvatosan, mert az a felhő magasan lebegett és sodort a légben, de csak úgy lassan, mintha egy varázsszőnyeg utaztatott volna.

 Azt kérded most: ezt álmodtam?

 Mondom, hogy nem, ez történt velem, amikor reggel felébredtem. És muzsika is szólt és beléremegett a lelkem… Folytatom tehát: lenéztem a Földre és a rohanó embereket láttam, kinek-kinek bánatot az arcán, vagy közönyt, vagy gondterhet cipeltek s otthon felejtették a mosolyukat. Gondoltam egyet s lecsíptem egy darabkát az én felhőmből, kis golyócskát gyúrtam, belerejtettem némi illatot, egy kedves dallamot e fönti létből és lepottyantottam a Földre. Esése közben permetté vált, úgy szóródott a lenti emberekre, észrevétlenül, súlytalanul és elvarázsolta őket, és már nem volt komor a tekintetük s megálltak pár pillanatra s maguk sem tudták miért, de felemelték a fejüket, felnéztek az égre és én onnan visszaintegettem nékik, és már mosolyogtak és kemény szívük enyhült egy csöppet és már nem féltek és nem szorongtak többé, mert megérezték a boldogságot, mert beengedték magukba ezt az érzést és már mertek szeretni és dúdolva folytatták útjukat…

 Kedves Marcsikám, ezért nem találkozunk ma, még maradok valameddig, jó itt nékem lebegni az én kis felhőmön. Azt ne kérdezd, hogyan kerültem ide, talán szárnyaim nőttek, talán angyallá váltam, vagy meghaltam, de egyáltalán nem bánom, mert ez jó nagyon!

 

                                                      Ölellek szeretettel, kedves

                                                                                                  Barátnőm!

 

 

Békéscsaba, 2010. március 22-én

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:48 :: Rózsa Ibolya
Szerző Rózsa Ibolya 113 Írás
Előbb a part fogyott el, aztán az éj, aztán az üresség s ami eztán volt, ott kezdődött. /Weöres Sándor/