Nap: 2010.03.11.

Szívembenez a félelem,mint jégveremfagyasztja megéletem ésösszes álmom, mely———–Nem igazán jó a felütés sem,– úgy érzem ———————de itt különösen kihajlik a versjár nekem, hogy——————-az ívb?l, közhellyé gyöngülve le…valóra váljon.———————–Te nem érted!Számodra idegenaz érzés: ez acsend, mi bennembékét teremt,hogy mégélni tudjakpár végtelennekt?n? [… Tovább]

Szív zendül,gong kondul,lég enyhül,nap hosszul. Szó indul,hanginger,látványos,léghenger. Képkocka, villogva,tovaszáll,boszorka. Lány vár rám,nád hátán,márványk?,szép látvány. Szétszálló,táncerd?,rád váró,tekerg?. Csupa szép, csupa szív,tavasz van, minket hív.

idéz?jelesen írtam eddig – azért t?nt el a cím: “tikkadmer” harmincéves kamaszvagyok, tikkadókövér, anyám szeret,apámat meg énszeretném, de miér’,hogy aki nincs, csakazt kedveli szivünk,tán nem is a szívszeret, de agyunk lel-kesül; hiányunkbólépítjük fel mármajdnem magunk, mégseleljük, mire miénkreményünk: itt vagyunk.

  üvegpohárban tiszta víz vagyok mégis körmeim alatt begy?lnek  a csillagok   magamra csukom az ajtót ne jöjjön senki kigombolt magányom felzokog bennem ilyen volt megszületni  

Lennék neked tejben a méz,  vagy szél, ami követ, ha boltba mész, lennék neked ananászlé, rostos, vagy a neked eladó boltos, lennék palacknyi fínom óbor, mikor haza érsz a boltból, s lennék kanapé! Bársony, vagy h?vös b?r, kire a fárad [… Tovább]

kizökkent a világ,ideálomat benne találni tán –azt mégse kéne,de bökken?tlenüle léghuzatbólodébb, azért se, nem;ha már itt vagyok,és b?nnel kelleneminderre válasz,elfogadás, ébrenlegább, hogy egyszeréltem – úgy hívják ezt –hát legyen, mi meg-volt-van-lesz; szolgájaés ura vagyok:bens?m és köpenyem.  

*      Habár, a főszálak sárga élét majszolom, beletörve, zöldet nyögve, Ábrándokban tán múlik a fájdalom, téli álmoktól meggyötörve, Az emberek, akár a fák, nem egyformák, kérgükben, mind más Isten parancsol, S mi ölel körbe, lélekbe törve, ím jelenség, [… Tovább]

Virágruhába öltözik –ne fázzon gyönge teste márNap fényével fésülködik –lágyan simít zilált haján Agyon gyötörte ?t a télmegtépve fájó tagjaitMa végre madárdal zenélmegénekelve álmait  

A világ is csak vánszorog. Ez nem vád és nem erény. Az útirány miatt szorong Isten nyitott tenyerén.   Hordja régi bűneinket, az örök visszatérőt, busás vágyat elénk hintett csak álmokat ígérőt.   Földbe vájtak rögeszméje: az élet annyi kárt [… Tovább]

Nézz meg jól! Eső se hull rám, kitér az eb, viszi a szél mind a szemetet, az utca másik oldalára. Fordul a lóden szárnya, vagy, ha már késő, a földet szántja tekintetünk. Együtt megyünk, külön, szégyenünkbe zárva. Feslett múltunk rétegeit [… Tovább]

Bár zúg a szél, s a tél kevély, de végül elsiet a zord király, mert érzi már: itt győzni nem lehet.   A napsugár már űzi el a sötét felleget, a szél dalol, és táncra kér egy pattanó rügyet.  

benedvesített arcom issza a krémet mint én szavaid szerelmes rózsalovag rúzsozom szám lassan ken?dik a lágy krém szét ajkaimon rudacska simítása vörösl? kéj miközben rád gondolok várom a pillanatot mikor megérzed illatom gyöngyöz? homlokú mosolygó szerelmes aura ölel helyetted tudom [… Tovább]

Honom immáron végképp összeszorított térkép, nyelvében sérthetetlen, csatára vértezetlen, bejárom százszor mégis Bakonyát, Vértesét is, rónáit, erdős zöldjét, parlagát, szántott földjét, vigyázom, őrzöm, féltem, a pórusait érzem, s ha más esélye nincsen, irgalmazza az isten, és óvja minden ellen ökölbe [… Tovább]

Az a megmagyarázhatatlan meleg februári szél! – Soha nem fáztam így…   Töviskoszorút raktam hajnali halomba – illóolajként a fékezetlen tűzre.   Lassan raktam, ahogy malomban őrölni szokás – az égiek molnára tudván megpihent…   Így ért hajnal – ott rekedt [… Tovább]

*     Ma éjjel csillagtalan égben jeges szél süvít, mocskos sikátorban botladozom, rémálom ölel magához, a halál-madár gúnyosan rám visít, s halált lehel a föld is, a szemétben találom magam – rám untak – odavetettek, betakartak néhány rongyos emlékkel, [… Tovább]

  Kihűlt a téli táj, a folyón fagysziget, a csontkemény parton zsibbad a hóhideg.   Csikordul a páncél, mozdul a jég széle, összekapaszkodna a túlpart két vége.   Magányos fagytestük érintésre vágyik, álmodják, hogy egymást öleli a másik.   S [… Tovább]

Simon Miklós: Látó Hogy lehetsz látó, ha nem ?rzöd a csillagot a t?z oszlopán?   Megszárad a lobogás, behódolnak az eretnekek.   A remény meggy?rt szövetére nem terítheted az eget, elveszted a jelek igazi tartalmát, a lehetetlen ereje messzire taszított. [… Tovább]