Bűdi Gábor : Szergej szilánkjai XI. rész

*

Szergej ordít

 

 

a kocsiban. És hülyének nézik. Hmmm…

Szergej tizenéve budapesti lakos. S mint ilyen számtalan túlélési technikát dolgozott ki arra, hogy elviselje a több órás ücsörgést a forgalomban.

Ezekre a túléléséi technikákra Szergejnek nincs szüksége Hercegszántón, Somogyzsitván, Zalaszentgróton, csakis és kizárólag Budapesten, ami Szergej meggyőződése szerint élhetetlen város.

Szergej szerint, aki számára ez élhető város, az nem ismeri az élet más dimenzióit. Szergej is ezek közé tartozott néhány évvel ezelőttig.

Szóval Szergej gondoskodott arról, hogy mindig kiváló minőségű zeneszerkezet legyen az autójában, s felhalmozott x az ennediken számú CD-t az autójában.

A túlélés technikák első számú változata szerint Szergej karmester. Lehetőleg Muszorgszkij, Dvorak esetleg Brahms műveket vezényel átszellemült képpel – a szerénység kedvéért két mutatóujjával, de olykor akár két karral – az Árpád híd pesti oldalán.

A második technika, hogy Szergej azonos Peter Gabriellel, Steve Hogarthal és békésen énekel az autóban, mintha csak az autóban telefonon beszélgetne.

A harmadik technika – és egyben a legveszélyesebb -, hogy Szergej rock sztár. Chris Cornellt vagy Chris Farlove-t is simán leénekli a színpadról. Ilyenkor Szergej nyílván ordít. Mint a sakál. Erre Szergej kizárólag koncert felvételeket használ lekvárzsibbasztó gitárszólókkal és bődületes dobszólókkal, olyan hangerőn, hogy ne hallja saját hangját.

Nos, az utóbbi az, az állapot, amikor Szergej átszellemülten állja a szomszédos autóból lelkesen mutogató gyerekek tekintetét, vagy a riadt szemű anyukák szúrós pillantását, ahogyan mutatóujjukat halántékukhoz téve tekergetik a kezüket.

 

Legutóbb szerkesztette - Bűdi Gábor
Szerző Bűdi Gábor 40 Írás
Nem vagyok író, s nem vagyok költő. Nem tanultam sem írni, sem költeni, s már nem is fogok. De gyakran túlcsordul bennem az öröm vagy bánat, a düh vagy lelkesedés, s ami átfolyik a peremen az rászárad a papírra. Olvasható formában. Van egy vers, amely megváltoztatta az életemet, beszéljen helyettem: "Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. h bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rím előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás,rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnök, a régi hangot s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak." Babits Mihály - Jónás imája