Nap: 2010.03.21.

  Magasztalt a lantod engem, frontra vitt, s feláldozott, éhes lelkem ágyra szállt, megszült itt, ott eldobott.   Nem futok, hogy sarkamra lépj, nem szívom az életet, befogom a számat is,  ha megölsz újra éledek.   Átrágom a tegnap testét, [… Tovább]

– Az idő felfoghatatlan módon végtelen, halott homokszemek peregnek. Megállítanám, de béna kezem, a lehetetlen is megtörténve múlik el. Tegnap-ma-holnap, befon az idő, s, hogy mégis győzz felette, csapj bele! Fájni fog? Talán, de nem számít, a múlt-idő vére folyik [… Tovább]

    Ha kilátásaimra nézek be kell lássam, sz?kösek a lehet?ségek.   Nem sirám ez. Éltem a múlt század els? és második felében.   S tíz évet az új évezredb?l! Hajam fehérül… De függetlenül ett?l,   meg-megcsókolja a múzsa homlokom, [… Tovább]

Túl sokáig vártam a tavaszra! Belesajdultam a sok hóviharba! Hiába jössz már, csodás tavasz!Sötét gondfelh?k takarják el?lem fényeid’Bár annyira vártalak – nem nyújthatsz vigasztLelkem kiölte bel?lem hiú reményeid   Mit sem ér a Nap – csupán megéget!Belém forrasztja gyilkos névjegyétPár [… Tovább]

Ahogy örülsz, ahogy élsz: mosolygó napjaid sorát. Miként ?szülsz, ahogy lépsz: utadnak kavargó porát: “?rült” táncodat járod – nem érhet földet a lábod! – Égj! Míg nem leszel hamu! Visong a végtelen kapu.

    hintáztam a szivárványon lenéztem a világra alattam a föld, a mező minden fája, virága   magas hegyek, toronyházak barátok mind alattam hiába a nagy szivárvány csak egyedül maradtam   mikor a Nap felöltötte az éjszaka-palástot megtudtam, hogy jobb, [… Tovább]

METAMORFÓZIS   Reszket? árnyak karjába d?lten ringat az égi zöld selyem palást bódult testem eggyé vált a földdel belém ereszti gyökerét a hárs     HAJNAL   Álmos bakfis még a hajnal karomba d?l kócos hajjal tüzet hoz ölében a [… Tovább]

Vak akarok lenniÍzt és szagot nem ismer?Érzéketlen akarok lenniSüket erd?kerül?Kezetlen lábatlan tudatVegetáló húscafatÖrökké bennem kutatFélek hogy úgy maradt Olajos tó vagyokKorom rokkant ideáljábaBeleesett keres?Üveglapon keresztül látniElmenni seggüket rázvaKormot orrba szívóZacskót inhaláló ha bár csakSzemedet nézem nem kell hogy lássam Piros párna [… Tovább]

úgy hittem, ha nagy sokáraa sok fáraráül pár percnyi tavasz,bágyadt-sárga arcom végrezöld lesz és arany,és kivirágzikmindkét szemem… de odvas karomra nem jönnekkönnyed hangúkék madarak,a tél addig nyúzta, mígletörte hajamat; −s már homlokomatnem csiklandozzák rügyek.

  Béka Vencel – úszóedző, nála tanul minden kezdő. Medencében sok kis poronty egymás hegyén-hátán tolong.   Vencel oktat békaugrást, helyes légzést, szinkronúszást. –Hogyha fújom ezt a sípot, húzzátok a béka-csíkot! –   Ki erre tart, ki meg arra, egyik [… Tovább]

*     Lázrózsák égnek arcodon, szemedben könyörög a fájdalom, mozdul kezed, de fáradtan öledbe ejted, érzed, már nincs mit tenned. Az idő kíméletlen monoton ütemben lép tovább, útja végtelen s itt hagy minket útszéli szemétnek kiket a felejtés rögei [… Tovább]

  Csak a pillanat, mi épp úgy mutat, Semmibe libben? pókfonal pillanat, Ablaknál verg?d? pillanat, Keresve épp kiutat, Kába k?falak, poros belváros, Mímeli az ébert, – az Álmos, Mint a pillanat, mi kézr?l – kézre ad, Most is itt egy [… Tovább]