Deme Dávid : A Nagy Alma megmentése – IV. fejezet

 A Mathers-ügy

 

 

2010. December 3. 2:45

 

Igen… A New York-i  rend?rkapitányság! A város legrondább, legelhagyatottabb és legrosszabb állapottal rendelkez? épülete. Graffitik díszítik az épület mindhárom emeletének falát és még sorolhatnám az egyéb küls? hibákat, de feleslegesnek tartom, a bels?r?l inkább nem is beszélek. Ide járok nap mint nap…és csodálkoznak az emberek ha a rend?rök állandóan rosszkedv?ek? Képzeljék el, hogy minden nap találkoznak a társadalom legeslegaljával, a legrosszabb söpredékkel, és végig kell hallgatniuk az összes baromságot amit összehordanak. 

   Ide járok én be minden nap és itt kezdtem bele egy ügybe, ami el?ször egy szimpla öngyilkosságnak t?nt, de aztán valami mássá alakult…

   Martin Mathers egy teljesen egyszer? pasas volt. Középkorú, barátságos, jókedv?, és nem is volt gazdag. Pár nappal ezel?tt holtan találták a háza fels? padlásán. Látszólag önszántából vetett véget életének egy revolver segítségével, de az ügyben két dolog nem stimmelt: a kezén lév? kötélhorzsolások, és az érthetetlen búcsúlevél amit hátrahagyott. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy ? hagyta hátra…

 

Ami egy embernek a vég az a másiknak egy kezdet,

Így nyugodt szívvel teszem azt, amit szükségesnek érzek.

Nem bánthat többet se ember se lelkiismeret,

Innent?l nincs visszaút, döntésem végleges.

Pusztulni és szenvedni hagyom majd a világot, ha elhaladok,

Végül a Nagy Almába is jól beleharapok.

 

   Ahhoz az emberhez fordultam akihez mindig is mentem, ha valami nem stimmelt egy üggyel.

   – Ezt én nem értem Doki.

   – Mit nem értesz fiam? A kedves barátunk m?vészi kedvében volt.

   – Nem, valami itt nem stimmel… Szerintem ezt a levelet nem ? írta.

   – Mib?l gondolod ezt?

   – Az utolsó két sor nem illik a többi helyére. Hiszen az igaz, hogy a barátai nagyon sajnálják a halálát, de nem hinném, hogy ez az egész világ szenvedését, f?leg nem pusztulást hozna. A másik pedig ez a Nagy Almás duma. Az az érzésem, hogy valaki készül egy Nagy dobásra, aminek a fináléjában valami történni fog a Nagy Almával, tehát New York-kal.

   – De azt nem veszed észre, hogy nincs olyan bizonyíték, ami gyilkosságra utal? Se er?szakos behatolás, se dulakodás jelei. Semmi.

   – Dehogynem! Itt van a feleségének a vallomása, amiben elmondja, hogy pár napja becsöngetett hozzájuk egy férfi azzal, hogy az egyik els? ablakuk állandóan nyitva marad, mert nem jó benne a zár. A feleség megköszönte az észrevételt és rögtön mondta, hogy kihív, egy szerel?t amint lehet, ám a férfi elmondta, hogy ? is ért a zárakhoz és ingyen szívesen megcsinálja.

   – Nem értem, hogy egy rosszul m?köd? ablakzár hogyan kapcsolódik egy öngyilkossághoz, fiam…

   – Hamarosan megérti Doki. A vallomás szerint pont a férjének a halálának napján kellett volna átjönnie ennek az embernek, de a szomszédok azt mondják, hogy csak egy barátot hallottak jönni és távozni a házból.

   – Álljunk meg… eddig a feleségr?l volt szó… most miért térünk át a szomszédokra?

   – Azért kedves barátom, mert a feleség éppen egy banketten volt a barátn?ivel.

   – Tehát ? már ki is van l?ve a gyanúsítottaik közül?

   – Nem is szerepel köztük… Mert szerintem a következ? történt:

   A feleség már napok óta err?l a bankettr?l beszélt a környékbelieknek, így biztosnak tartom, hogy amikor ez a férfi megkérdezte, hogy holnap ráérnek-e rögtön bejelentette a bankettet.

   „Más nem lesz itthon?” „De igen, a férjem, mert ez csak n?i bankett a kártyaklubunknak.”

   – Ez így még mindig szép és jó fiam, de sehol sincs indíték… Tudod, azok a kicsi illetve nagy baromságok ami miatt az ember jogosnak érzi, hogy kinyírja a másikat. És semmi nem hiányzott az értékek közül.

   – Mi számít értéknek, Doki? Ékszerek? Pénz? Szobrok? Vagy festmények?

   – Nem értelek, fiam…

   – A házból elvittek egy festményt, ám az áldozat neje nem tartotta fontosnak, mert csak valami régi fogadáson szerezték.

   – Egy kép? Ezért megölni valakit, majd még venni a fáradtságot, hogy öngyilkosságnak nézzen ki? Egyszer?bb fegyveres rablással megoldani. Különben is… miért érdekel téged ennyire ez az ismeretlen?

   – Pont ezért!

   – Micsoda?

   – A tanúnk úgy nyilatkozott, hogy a kedves idegen baseball sapkában és napszemüvegben volt, így nem is adhatott nekünk leírást róla. Gondoljon csak bele Doki, ha beszél valakivel nem szokta levenni a sapkáját?

   – Ebben mondjuk van valami, de ez még mindig nem elég… hacsak nem történik még egy rímes gyilkosság a városban az elkövetkezend? pár napban, akkor ez is csak egy egyszer? lezárt ügy lesz a többi között.

   A dolog ott vált érdekessé, hogy a következ? héten újból egy hasonló ügylettel álltunk szemben. Megint öngyilkosságnak néztük, megint egy festmény hiányzott, csak annyi a különbség, hogy nem volt feleség…egy egyedülálló férfi, sehol sincs er?szakos behatolásra utaló jel és megint egy rímes búcsúlevél:

 

Ha eddig azt hitted viccelek,

Ideje, hogy felnyissam szemetek.

Nem voltam mókás kedvemben, se ma, se egy hete,

Ha nem állítasz meg még több áldozatnak kell szenvednie.

Így van, jól érzed, a hajsza kezdetét vette,

Nem rejt?zködök tovább, nincs értelme.

Gondolkozz hol csapok le legközelebb,

Segítenek akik a sárgákban vezetgetnek

 

   – Na Doki? Igazam volt, vagy nem tévedtem?

   – Jól van fiam, eltaláltad, de most mond meg ezt: Mi a fenéért segítene nekünk ennyit ez a marha?

   – Ezt hogy érti Doki? Csak szórakozik velünk, és pontosan tudja, hogy csak a rejtély egyik fele van meg. A feleség elmondhatja nekünk, hogy milyen képr?l van szó, de itt zsákutca van. – Akkor kénytelenek leszünk visszamenni és újra kivallatni a n?t a festményr?l.

   Így elmentünk újra a gyászoló Mrs. Mathers-höz aki meglepetésünkre ezt mondta:

   – Az a kép az utolsó vacsora, Da Vincit?l.

   – Maga szerint az nem értékes?

   – Jaj dehogy… nem a valódi kép, ez csak egy olcsó másolat volt amit egy sarki árusnál szereztünk be 5 dollárért. Nem is értem, hogy miért vitte el.

   – Én azt hiszem sejtem… ez egy jel.

   – Megint kombinálsz fiam – jelentette ki a Doki azzal túlságosan is nyugodt hangjával.

   – Kösz szépen Doki… legalább te hihetnél nekem.

   De nem hitt, sosem hisz nekem. Most itt is hagyott…már nem is tudom mennyi ideje mehetett el… Korábban legalább megvolt neki az a kifogása, hogy zöldfül? vagyok még, de az óta eltelt már egy kis id? és már nekem is tanúsíthatna egy kis tapasztalatot. Mindegy, nem számít. Túl er?s ez a megérzés ahhoz, hogy ne higgyek neki…

 

   Eközben valaki megérkezett a lakására. Leült egy székre és csak bámult kifelé az üres ablakon. Tervezett. A nagyobb részletek már így is megvoltak, már csak az apróbb simítások hiányoznak. Ha minden jól megy talán azt a lökött zsarut is beveheti a játékba. Legyen ? a pondró akit majd a Nagy Alma pusztulásáért vádolnak. Legyen ? az aki elviszi a balhét, és ami a legjobb legyen ? az aki az ?rülésig fog hajszolni. Megborotválkozott, így egy újabb ismertet?jegye t?nt el. Holnap egy újabb tanítvány hullik el a próféta mell?l, míg végül nem marad más csak Jézus.

    A lenyugodó nap sugara, mintha csak túravezet? lenne, rávilágított a lopott festményre, ami már nem volt az eredeti h? másolata, ugyanis két próféta helyét fekete ecsetnyomok takarták…

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Deme Dávid
Szerző Deme Dávid 58 Írás
Egy egyszerű lélek vagyok, akin néha úrrá lesz a vágy, hogy egy őrült gondolatot, vagy egy álmot papírra vessen és addig csűrje csavarja, amíg valami érdekes alkotás ki nem sül belőle.