Nem tudni,
kivel ki játszik:
megunt, mint
iker sziámi
testrészét.
– bár szívnél n?ttek
egésszé –
S tán így él?nek
merészség
nem mint két f?vel
egységként
számítni, f?leg
ha hátad
biztosabban, mint Földnek
a lábad
vethetted e társnak…
Mégis, ha látod
hiába vágyod
elküldöd, ha már
úgy is hiányzik.
Nem tudni,
kivel ki játszik…
Sex, vagy valami hasonló
Bújj hozzám tündérem!
Csókold szám, mint régen!
Faljál fel egészen!
Ég? szád merészen,
– s minden más testrészed –
Vad t?zzel emésszen!
Szemednek tükrében
ragyogjak ívfényben,
s lássam, hogy én téged
imádlak, széttéplek:
Hold ezüst fényében
Habzsollak egészben.
S vad nászunk míg csak tart,
fuldoklunk vígan majd
lélegzetért kapva.
Elnyújtott pillanat
örvényl? tengerén
verg?djünk Temegén!
Sodródjunk tikkadtan,
mígnem egy csillagpart
fövenyén kirak majd
szerelmünk irdatlan,
erejét kiadva
csituló vihara.
S új napra virradva,
sóhajtva hívlak majd.
Te is csak pislantva
jelzed, hogy így maradsz.
Szerelmünk ritka nagy…
Mosolyom titka vagy.
—————————————
A ritmuson kívül, – ami elég jól m?ködik a versben – nem tudok más pozitívumot kiemelni, kedves Gabe-Real, sajnos ez most nem…
Léptem zeng csak, s körötte csend.
S kacagásod, mely fülemben cseng.
Feltárul elmémben a messze múlt,
s emlékedt?l szívem megtébolyult…
elcsukló könnyem e szavakba fúlt:
Sötét estén,
üres utcán néma léptek.
Hazafelé…
Mondhatnám, noha mégsem.
Nincs otthonom,
csak egy ház az, amit bérlek.
Az is sok most:
nem vár ottan semmi lélek!
Lényem: csendcsap.
Onnan árad, amit érzek.
Köröttem vagy:
életlen hang, tompa képek.
Ez maradt meg:
szívzörget? emlék-fények.
Elszaladt egy
szemem el?tt remek élet.
Nagynak tartlak…
De ez most már mit sem számít.
Nem siratlak:
reszket? lelkem téged áhít.
Szemem sarkán
lelkem egy cseppje kigördül…
Emlékzárvány:
az emészthetetlen, ami fölgy?lt.
Ahogy örülsz, ahogy élsz: mosolygó napjaid sorát.
Miként ?szülsz, ahogy lépsz: utadnak kavargó porát:
“?rült” táncodat járod – nem érhet földet a lábod!
– Égj! Míg nem leszel hamu! Visong a végtelen kapu.
Szeretnék veled beszélgetni néha…
Elmondani, hogy ha itt vagy, jó nagyon.
Bennem lényed, mely felébreszti léha,
hegyoldalnyi porba rejtett, hófagyott,
mégsem kihunyt, pislákoló csillagom…
S csak nézlek bambán, boldog mosollyal,
ébren is úgy, mint álmodó kis vakond.
Ha érted szavát: dolgozom most a
szívzörget?, mindent mondó, vakon
látó, ?szinte szép sóhajon.
